Reményháló (2. évad): 11. fejezet: Tisztázások

Key:

Négy nap telt el azóta, hogy Jonghyunnal együtt voltunk, és máris sikerült teljesen kikészítenie. Borzasztóan fájt, hogy szégyellt. A négy fal között ő volt a legédesebb férfi az egész világon, elhalmozott a figyelmével, gondoskodott rólam, romantikus vacsorákat készített elő nekem, és az ágyban édes, és jó partner volt. Amint azonban kimentünk az utcára, mintha mindez semmissé vált volna. Idegenekként sétáltunk egymást mellett, és ha megfogtam a kezét, befeszült, és úgy intézte, hogy ne érhessek hozzá. Nem értettem, hogy miért csinál így, hiszen még a stílusomat is visszafogtam, nem páváskodtam, egyszerűnek, de stílusosnak tűnhettem, nem volt semmi, amit szégyellhetett bennem, leszámítva a nememet. Nem értettem, miért ragaszkodik ehhez ilyen vasmarokkal, és ez a folytonos, apró szúrásai a szívembe, felőrölték a türelmemet.

Kellett egy kis távollét tőle, mert úgy éreztem, vagy az ő haját tépem ki, vagy a sajátomat. Oda mentem, ahol a legtöbbet segíthetnek nekem, vidékre, a nagyapámhoz. Lehet, hogy nem sokat tudott a meleg kapcsolatokról, de anno rengeteget küzdött azért, hogy elcsábítsa a nagyanyámat, úgyhogy tapasztalt hódító hírében állt.

Nagyon meglepődött, amikor bejelentés nélkül beállítottam hozzá, de szívélyesen fogadott, és főzött nekem egy teát. Ahogy az értelmes, sötét szemeibe néztem, legszívesebben mindent elmondtam volna neki, a szervettől kezdve, Taeminen át, bezárva Jonghyunnal. Tudtam, hogy bebízhatnék benne, senkinek nem árulna el semmit, de az új életemben minden tudás árthatott azoknak, akiket szeretek. Végül csak az utolsóra szorítkoztam.

– Van egy fiú, akivel elkezdtünk járni, de neki új még ez a fajta kapcsolat, és szégyell engem az utcán. Azt hittem, hogy bírni fogom, de borzasztóan fáj.

A nagyapa megvakarta az állát, és hátradőlt a karosszékében, hogy jobban átgondolja a dolgokat. Én türelmesen kortyolgattam a teámat, és reméltem, valami olyannal áll elő, ami valóban tud segíteni. A nagyapa hajlamos volt rejtvényekben, és közmondásokban beszélni, de nekem konkrétumok kellettek. Valamilyen tanács, hogy mivel tudok legjobban segíteni magamon, és Jonghyunon.

– Azt mondják, csak akkor nyerheted el valaki szeretetét, ha önmagadat szereted először.

– Nem azzal van a baj, hogy nem kedvel, hanem azzal, hogy túlságosan érdekli, mint mondanak mások.

– Akkor nem szeret igazán, és nem is bízik benned. Nagyanyádnak egy hatalmas anyajegy volt az orra mellett, de én imádtam benne ezt a különlegességet, és miután megszerettettem vele, már őt sem érdekelte.

– Nem egészen értem, ez hogyan segít nekem.

– Emlékszel, amikor úszni tanítottalak? Bevittelek a mélyvízbe, és alád tettem a kezem, hogy úgy érezd, támogatlak, de valójában te voltál az, aki a víz felszínén maradt. Ha nem bíztam volna abban, hogy el tudlak kapni, mielőtt a víz alá merültél volna, te sem bíztál volna bennem. Most ez a fiú az, aki ismeretlen terepen jár, és te fogod a kezét. Ha nem vagy elég erős, fel fogja adni. Ha segíteni akarsz valakin, előbb magadon kell segítened.

Így már értettem, mint akar mondani. Túl sokat törődtem Jonghyunnal, az ő fejével akartam gondolkodni, de ez lehetetlen. Mindenki a világon egyéni individuum, és csak a saját tetteiért felel. Ha nem voltam elég erős ahhoz, hogy Jonghyunt a felszínen tartsam, akkor az nem az ő, hanem az én hibám volt.

– Gyere velem! Van egy ötletem, hogyan tisztíthatod meg az elmédet.

Követtem a nagyapát, és gondosan bekötöttem magam, amikor autóba szálltunk. A járgány volt vagy ezer éves, és a nagypapi vezetési képességeiben se bíztam túlzottan. Mivel a városkában minden nagyon közel volt, nem kellett autóval járni bevásárolni, bele sem mertem gondolni, mikor vezetett utoljára.

Egy rétre mentünk, és a földút sok buckájától felkavarodott a gyomrom, de a látvány valóban gyönyörű volt. Taemin mesélte, hogy milyen szép volt Minhóék nagyszüleinél, hát ez sem bújt el mögötte. A rét közepén egy hatalmas, terebélyes fa biztosított árnyékot, mintha a Bibliában Isten növesztette volna oda, hogy a megfáradt prófétának árnyékot nyújtson. Úgy emlékeztem, van valami ehhez hasonló történet benne.

– Menj le oda, és amikor befejeztél egy kört, üvölts annak a nevét, aki a legfontosabb számodra! Ha kifogytál a nevekből, abba hagyhatod.

Nem értettem, miért segít ez nekem, de a nagypapi olyan szigorúan nézett rám, hogy nem mertem ellenkezni. Donghae kiképzésének hála nem haltam bele a futásba, még edzésnek is jó volt. Az első pár körnél még egyszerű volt a dolgom, Comme des, Taemin, nagypapi, Kimi, anya, apa, Jonghyun, Donghae, Onew, Ari-chan, Hanseol, madame, Minho, és a többi családtagom, sorrendben. A feladat jó volt arra, hogy rájöjjek, milyen sokan vannak, akik fontosak nekem, és megtornáztatta az agyamat, mert nem akartam kihagyni senkit. Igen, még Minho fent volt a listán, mert bár meg volt róla a véleményem, azért mégis csak a barátom volt.

A következő körben azok a személyek jöttek, akik valamiért aggodalmat okoztak nekem. Taemin, Jonghyun, Donghae, Minho, Jihyun, anyai nagyanya, és a család tőlem távolabb álló része, sorrendben. Amikor végeztem, és felmászhattam a nagyapához az emelkedőre, rájöttem valamire.

– Én is szégyellem a család előtt, hogy meleg vagyok.

– Ne legyél túl szigorú magadhoz – veregette meg a vállamat a nagyapa. – Mindenki meg akar felelni a családtagjainak, mert ők alkotják a családját. Ezzel nincs baj. A kérdés az, hogy el tudod-e fogadni, hogy nem tudsz megfelelni mindenkinek.

– Eddig azt hittem, hogy nem érdekel, mit gondolnak rólam mások, de most nem tudom.

A másik dolog, ami szemet szúrt, hogy Taemin mind a kettő listában elől szerepelt. Persze, hogy aggódtam érte, hiszen a legjobb barátom volt, és úgy vigyáztam rá, mintha tényleg az anyja lennék, de Taemin nem csak itt bukkant fel. Feltűnt a Jonghyunnal való kapcsolatomban is, mert féltem, szörnyen bántom azzal, hogy nem vele vagyok együtt. A nagypapi csak ennyit mondott rá:

– Nem járhatsz két emberrel egyszerre, és azzal még jobban bántanád, ha csak azért adnál neki esélyt, hogy ne legyen szomorú. Egy kapcsolat őszinte érzelmeken alapszik, anélkül nem kapcsolat, csak viszony.

Nem csak Taeminnek kellett megbocsátania nekem, hogy nem adok kettőnknek esélyt, hanem magamnak is. Ha ezzel megvoltam, talán már nem éreztem bűntudatod azért, mert szeretem Jonghyunt. A nagypapi módszere nagyon hatásos volt, kaptam egy rakás dolgot, amin gondolkodhatok.

Taemin:

Key helyett Minho kísért el az iskolába, mert Kibum leutazott nagyapjához. Nem haragudtam rá emiatt, örültem, hogy fontos neki a családja, és láthatóan van valaki, akivel jó viszont ápol. Minho közelsége megnyugtatott, támaszt adott arra az esetre, ha szívembe markolnának a látottak.

A diákjaim kitörő lelkesedéssel fogadtak, és azonnal elsírtam magam, amint megláttam őket. Úgy szégyelltem, hogy kerekesszékben vagyok, amint tudtam, azonnal felálltam, hogy köszöntsem a helyettesítőmet. Egy új nő volt az, még nem láttam soha, biztosan az idő alatt vették fel, amíg Amerikában voltam. Vékony, csontos arca volt, komoly, erőteljes tekintete, és mélyvörös rúzsa. Nagyon madárszerűnek tűnt a teste, mindene vékony és csontos volt, de ez nem jelentette azt, hogy rossz tanár lenne.

– Lee Taemin vagyok, köszönöm, hogy átvette a csoportjaimat.

– Lee Sunmi, örülök a találkozásnak. Minden csoportja kimagaslóan tehetséges diákokkal van tele, és örömmel tölt el, hogy a látottak alapján hasonlóan gondolkodunk a táncról, és az oktatásáról.

Ezen mélyen megdöbbentem. Egy tánctanár, az én iskolámban, az én helyemen, aki ugyanúgy gondolkodik, mint én… Ennél hálásabb nem is lehettem az égieknek, hogy egy ilyen embert küldtek nekem. Így nem kellett aggódnom azon, hogy a csapatomat leforgácsolják, tönkreteszik, eltántorítják az örömteli táncolástól.

Miután Sunmi kisasszony megtartotta az órát, kiültünk a kantinba, hogy beszélgessünk. Minho elrohant a vállalathoz, mert el kellett intéznie valamit, de megvoltam egyedül, lekötött a beszélgetés. Sunmi egy határozott, kimért nő volt, de nem hűvös, vagy érzelemmentes, ha a táncról, és az elveiről beszélt nagyon elhivatott, és szenvedélyes lett. Akárcsak engem, őt is utálták a kollégák, mert szerintük csodabogár, alkalmatlan és zöldfülű. Bátorítottam, hogy ne adja fel, ne foglalkozzon a károgásokkal, nem a kollégák, hanem a diákok véleménye számít.

– Alig várom, hogy visszajöjjön, és együtt dolgozhassunk. Ketten már tehetünk valamit az ostobák tengere ellen.

– Azon leszek, hogy minél előbb felépüljek. Nagyon hiányoznak a srácok.

– Mindenki jól nevelt, elhivatott és tanulékony. Jó munkát végzett velük.

Majdnem elsírtam magam a dicsérettől, de mégsem akartam bőgni egy nő előtt, csak bólintottam egyet, és a salátámra összpontosítottam. Amíg Minho vissza nem tért, ott ültem, és turkáltam az ételt, mert olyan szomorú, és olyan boldog voltam egyszerre, hogy elment az étvágyam. Nagyon kimerültnek éreztem magam ettől a sok érzelemtől, és jól esett, amikor végre hazaértem, és eldőltem az ágyon.

– Mi volt a cégnél? – kérdeztem Minhót, hogy ne az én állapotomról beszéljük. Azt még fel kellett dolgoznom előtte.

– Bemutatták nekem az új titkárnőmet.

– És csinos? – kérdeztem, több féltékenységgel, mint kellett volna. Minho folyton kavart a titkárnőivel, ha a nő jól néz ki, biztosan nem tesz kivételt vele.

– Jó csaj, de már mondtam neked, hogy te érdekelsz. Még akkor is, ha nem hiszel nekem.

Minho nagyon elszántan próbált rávenni arra, hogy járjak vele, de mindig visszautasítottam. Nem bíztam benne, és habár Key egyértelművé tette, hogy nem viszonozza a vonzalmamat, nem lett volna fair lépés úgy összejönni valakivel, hogy közben másra gondolok. Egyébként is, Key és Jonghyun lefeküdtek, de nem jártak. Én legalább is, nem tudtam róla.

Minho egész nap maradt, aztán, nem sokkal az után, hogy hazament, felváltotta Sehun. Nagyon szerettem azt a gyereket, megvoltak a maga furcsaságai, mint például, hogy egyszer furcsán ejtette a szavakat, következőleg pedig teljesen pontosan, de a legfurcsább a mesék iránti elkötelezettsége volt. Azt vallotta, a mesenézés segít abba, hogy az ember meggyógyuljon, és szüntelenül hozta át hozzám az eredeti Disney DVD-it. Durva volt, hogy egy huszonegy éves fiú meséket néz, de hihetetlenül aranyos volt, miközben átszellemülten nézte azt, amit előtte már ezerszer láthatott, és a gyermeki lelkesedése átragadt rám is.

– Lehet, hogy nem is a mese gyógyít, hanem te, ahogy nézed – jegyeztem meg, mire hangos nevetésben tört ki.

– Hyung, talán a képernyőt kellene nézned, nem engem. Az okfejtésed pedig helytelen. Chanyeol például mindig alszik, amikor mesézek vele, úgy nem láthat. Csak is a mese gyógyíthatja meg.

Elképzeltem, ahogy átmegy a beteg barátjaihoz, a hóna alatt egy rekesznyi mesefilmmel, és befekszik az ágyukba, hogy együtt nézzék őket. Sehun váltig állította, hogy ezek után a barátai mindig erőre kapnak, és pár napon belül meggyógyulnak. Azt nem vette figyelembe, hogy bizonyára gyógyszereket is szednek közben, és igazán azok, amik meggyógyítják őket.

– És melyik a kedvenc meséd? – kérdeztem tőle, miután megnéztük a 101 kiskutyát.

– Mindegyik. Nem tudok választani.

– De hogy lehet, hogy te meséket nézel? A fiúk ilyen korban inkább pornót szoktak.

– Gyerekként sokszor voltam egyedül, mert a szüleim sokat dolgoztak, és mindig meséket néztem a szomszéd néninél, aki vigyázott rám. Akkoriban ezek a történetek megnyugtattak, és elvonták a figyelmemet arról, hogy hiányoznak a szüleim.

Aranyos volt, és örültem, hogy van valami, ami megvédi, ha egyedül van. Nekem Key volt ilyen, mindig számíthattam rá, mindegy, milyen élethelyzetben voltam. Talán jobban meg kellett volna becsülnöm a barátságát, és arra koncentrálni, nem pedig a szerelmemre az irányába. Első sorban barátok voltunk, még akkor is, amikor kavartunk.

Donghae:

Ebben a szervezetben csak nagyon kevés dolog maradhat titokban, de az sem apa előtt. Hiába hiteted el magaddal, hogy körültekintő vagy, valahogy, valahonnan mindig megtudja. Nem örült, hogy találkoztam Donghannal.

– Veszélybe akarod sodorni? – fedett meg.

– Látni akartam. Hiányzik.

– Nekem is, de tudod, hogy a körülmények nem adottak ehhez. Ha visszajönnének Koreába, a városba, akkor meg tudnánk védeni. Amerikában nincs elég emberünk ehhez. Gondoltál rá, hogy mi van, ha valaki meglát titeket együtt, vagy követ téged? Belekeverheted a bajba csak azzal, hogy vele mutatkozol.

– Sajnálom.

Tudtam, ha kiderül, borzasztóan mérges lesz rám, de a szívem nem hagyta, hogy elszalasszak egy ilyen nagy lehetőséget. Mind a hármunknak rossz volt, hogy így alakította anya az életüket, ő volt az egyetlen, akinek megfelelt az, hogy Amerikába mentek. Nem is értettem, mi járt a fejében. Tudnia kellett apa ügyeiről, mindről, akkor hogyan gondolhatta, hogy azzal, ha elmegy, lekerül róla a célkereszt. Minket kiskorunktól kezdve titkoltak, sosem mehettünk a főhadiszállásra, de anyáról tudniuk kellett az embereknek. Még ha a személyi azonosságát nem is ismerték, többektől hallottam már, hogy „Egyszer volt a főnöknek valami felesége, de eltűnt, nem tudom, mi lett vele”. Elég volt egy ilyen apró szikra ahhoz, hogy valaki erődtüzet gyújtson. Például valaki olyan, aki bosszút akar állni.

– Reménykedjünk benne, hogy a hibád nem volt végzetes.

– Apa, nem kell az ördögöt a falra festeni! – feleseltem vissza.

– Ha felkészülsz a legrosszabbra, nem ér meglepetésként. Gondolkoztál volna, amikor elindultál, hogy megkeresd!

Még egyszer elnézést kértem tőle, majd kimentem az irodából, és a kelleténél kicsit erősebben csuktam be az ajtót. Nem tudtam pontosan, hogy kire haragszom, de dühös voltam, és le kellett vezetnem valahogy. Átöltöztem edző ruhába, és lementem kicsit püfölni a bokszzsákot. A bőr hatalmasat szólt az ütéseim nyomán, de pár jól irányzott rúgást követően jól éreztem magam. Észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül, csak a bot suhogása ütötte meg a fülemet. Zi Tao úgy pörgette a hosszú fa rudat, mint azok a mazsorett lányok a szalagot az olimpián, és közben még ugrált is, mintha bolha lenne. Nagyon lenyűgöző volt figyelni a mozgását, kecses volt, hajlékony, de félelmetes is. Azt hiszem, alaposan lebecsültem pár napja, amikor belekötöttem.

– Mit nézel? Szeretnél verekedni? – nézett rám, és visszatette a fegyvert a tárolóba.

– Csak néztelek – mondtam, és letekertem a kötést a kezemről.

– Köszi, tudom, hogy helyes vagyok – fényezte magát, és nyújtózkodott egy nagyot. – Kár, hogy nem vagy az esetem.

– Neked férfiak is az eseteid? Miért nem lepődök meg?

– Minden szép az esetem, de te túl öreg vagy. Papákkal nem kezdek.

Nem volt érdemes ezen veszekedni, mert nekem nem voltam olyan gerjedelmeim, mint neki, úgyis az egész csak arról szólt, hogy valami módot találjon a piszkálásomra. Az ilyenek ellen úgy lehetett a legjobban védekezni, ha figyelmen kívül hagytad őket. Én is így tettem, nem vettem fel a beszólását, inkább faképnél hagytam. A folyósón lehetett hallani, ahogy eldobott valamit mérgében. Bocsi, Zi Tao, ez nem jött össze!