Truthmates - 18. fejezet: Az igazmondó

Yoochun:

Próbáltam úgy tenni, mintha nem lenne semmi probléma, és minden a lehető legjobban alakulna, de nem így volt. Az esküvő napja egyre közeledett, és engem egyre fojtogatott egy láthatatlan kötél. Tudtam, éreztem, hogy nem helyes, amit csinálok.

– Yoochunie, ugye tudod, hogy ma éjszaka nem alszunk? – karolt át Jaejoong mosolyogva. Mivel kitiltották az esküvőmről, teljesen belevetette magát a legénybúcsúm szervezésébe, hogy legalább ebben részt vehessen. Előre féltem, hogy milyen orgiát szervez le nekem.

– Hyung, nekem bővel elég, ha elmegyünk Junsúval, meg pár haverral iszogatni, nem kell nagy ügyet csinálni belőle.

– Már hogy a francba ne kellene? – kérte ki magának, és megcsóválta a fejét. – Ez lesz az utolsó estéd szabad emberként, ki kell használni. Utána jönnek a szabályok, meg a hol voltál, és amúgy is, takaríts ki a garázst, mert már hetek óta koszos, te mocskos disznó.

– Azért a házasság nem ilyen rossz.

– Mindegy. Én már mindent kitaláltam, neked csak az a dolgod, hogy eljöjj. És ha nem teszed, egy évig nem fogok beszélni veled.

Ismertem Jaejoongot annyira, hogy egy évet ne bírjon ki, de egy hónap simán menne neki, és nem akartam még ennél jobban bántani. Így is nehéz lehetett jó arcot vágnia ehhez az egészhez, miközben láthatóan szerette Jinhae-t. Néha-néha elkaptam egy-egy szomorú pillanatát, de amikor észrevette, hogy figyelem, azonnal elbújt a mosolygós, szikrázó Jaejoong álarc mögé, és utána egész nap olyan maradt – legalább is, amíg velem volt.

Jinhae-vel se tudtam mit kezdeni. Minden este ugyanúgy végződött, én kérleltem, hogy engedje eljönni Jaejoongot, ő meg dühösen válaszolt, és az összebújások helyett egymásnak háttal aludtunk. Feladhattam volna, megtehettem volna érte, hogy csendben maradok, és elfogadom a döntését, de hogyan egyezhetnék bele valamibe, amivel nem értek egyet? Hiszen ez menekülés volt. Azért nem akarta, hogy Jaejoong ott legyen, mert akkor elbizonytalanodna. De hogyan akar hozzám jönni, ha már ennyi elég neki, hogy meggondolja magát?

Junsu annyira figyelmes volt, hogy elém jött hatra, nehogy meglóghassak, és hiába faggattam, hogy mi fog történni velem az elkövetkezendő pár órában, nem árult el semmit. Azt mondta, ő nem elég partyállat ahhoz, hogy beavassák, de biztosra vettem, hogy Jaejoong vele együtt találta ki az estet. Nincs az az isten, hogy a legjobb barátunkat kihagyná ebből, függetlenül attól, hogy Junsu tényleg nem a bulizásairól híres.

A haverjaim a kedvenc szórakozóhelyemen béreltek ki egy különtermet, és amint beléptem, a nyakamba akasztottak egy táblát, amin szerepelt a nevem, a születési dátumom, valamint a börtönbüntetésem letöltésének kezdete, az esküvőm napja. Utána kaptam mellé egy rózsaszínlencsés szemüveget is, meg egy csengős bohócsapát a fejemre, és kezdésnek három felest le kellett húznom, hogy bizonyítsam, még férfi vagyok. Junsu majdnem megfulladt mellettem a nevetéstől.

Jaejoong már előre letesztelhette az összes szeszes italt, mert nagyon vigyorgott, és a kelleténél többször ölelgetett. Remélem, hogy nem fogja túlinni magát, mert akkor mindig bőgni kezd, és az most nagyon nem passzolna a bulihoz – veregettem meg a hátát, és leittam a koktéljából, hogy ennyivel is kevesebbet öntsön magába.

– Most, hogy megérkezett a vőlegény, kezdődhet a játék! – kiáltotta el magát a főszervező, és leültetett a kanapéra.

A poharak között számtalan kártya feküdt fejjel lefelé, mindegyiken egy-egy feladattal, és csak akkor nézhettem meg a tartalmukat, ha megittam azt, ami alá bedugták őket. Mivel tapasztalt ivó voltam, tudtam, hogy attól lehet igazán csúnyán berúgni, ha az ember keveri a piákat, de Jaejoong úgyis addig ott tartana, amíg nem sétálok kacsázva, úgyhogy túl sok választásom nem volt.

Az első játékban mosó cetlit kellett gyűjtenem idegenektől, és annyiszor tízezer wont kaptam, amennyi összejött. Ez volt a barátaim hozzájárulása az esküvőhöz, bár így is a bandatársaim vették a virágokat, meg az ételeket, mert Junsu addig nem nyugodott, amíg részt nem vehetett az előkészületekben. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy mit rendelt, de őt ismerve, nem féltem.

A szórakozóhelyen rengetegen voltak, így az emberekkel nem volt probléma, azzal már sokkal inkább, hogy kisollóval a kezemben mászkálni a tömegben enyhén pánikkeltő. Abba bele sem mertem gondolni, hogy milyen lett volna ez a játék, ha öt-tíz kör után húztam volna ki. Reméltem, hogy ennél veszélyesebbet nem találtak ki nekem.

– Szia, zargathatlak egy kicsit? – hajoltam oda az egyik lányhoz, aki már pár perce szélesen mosolygott rám. – A haverjaim kiküldtek, hogy gyűjtsek mosócédulákat idegenek ruhájából. Odaadnád a tiéd? Fizetek cserébe egy italt a pultnál. – Ez elég hülye szöveg volt, de tíz percem volt gyűjtögetni, és nem maradt időm körmondatokra, meg vicces sztorikra. Az igazság sokkal hasznosabb volt.

– Hát… oké. A telefonszámomat is szeretnéd? Szívesen odaadom.

– Megtisztelsz vele – mosolyogtam, majd eltűrtem a haját, hogy megtaláljam a címkét, de nem a nyakrészbe varrták. – Segíts már, légyszi! Hol van ebben a cédula?

– Itt – mutatott a lány a derekára, és ahogy közelebb hajoltam, valóban kirajzolódott a testhez simuló anyagban egy kisebb papír nyoma.

A szabályok szerint, ha leszólítottam valakit, nem táncolhattam vissza, de ahhoz, hogy megszerezzem a papirost, le kellett varázsolnom a lányról a ruhát. Azt meg mégsem tehettem meg a tánctér közepén.

– Menjünk a mosdóba? – ajánlotta a lány, amikor meglátta a zavart az arcomon.

– Oda inkább ne. A kocsimhoz mit szólnál? – kérdeztem inkább. A szűk hely és a rossz világítás miatt nem volt jó választás, de a wc-t se tartottam jobbnak. A lányoknál simán lefotóznak, és magyarázkodhatok nem csak a rajongóimnak, de Jinhae-nek is, a fiúknál meg kinézem az ökör barátaimból, hogy végig asszisztálják az egészet. Nem akarok ennél jobban égni.

Mivel mind a kettőnkön volt karszalag, akkor mentünk ki, és jöttünk vissza, amikor csak akartunk, csupán arra kellett odafigyelnem, hogy odakint ne keltsünk feltűnést. Az én kocsimmal jöttünk Junsúval, de szerencsére nem a kétszemélyes sportverzióval, így egész jól elfértünk az utastérben. Azonnal felkapcsoltam a lámpát, a kisollót pedig az egyik tároló fiókba tettem, majd megvizsgáltam a lány ruháját. A ruganyos, világos pink ruhácskának nem volt zipzárja, ha kellett a cetli, teljesen le kellett húznom a lányról. Ráadásul egy ilyen ruha alá még melltartót se vett, és így a képzeletemre se bízott semmit.

– Nos, hogy szeretnéd? – kérdezte a lány, miközben kihívóan végigsimított a combomon.

– Először is, leveszem a ruhád – mondtam, és elkezdtem feljebb tolni a szoknyarészt. Nagyon reméltem, hogy bugyi legalább van rajta.

Hát tévedtem. A csaj ruha alatt teljesen pucér volt, és bár ezerszer láttam már ilyet, azért zavarba hozott. Nem mintha egy falatka bugyit ne lenne nehéz arrébb tolni az útból, de ilyen szereléssel elég csak lehúzni a sliccet és már mehet is a menet.

A lány nagyon otthonosan mozgott a kocsimban, amint a ruha a hasánál volt, átpattant rám, és bár én nem szándékoztam teljesen levenni róla, csak feltolni a melléig, hogy aztán kivághassam a cédulát, ő ezt máshogy gondolta. Teljesen kibújt belőle, és a testét hozzádörzsölte az enyémhez.

A rohadt élet! – gondoltam, és kitapogattam az anyósülésen a pink szerelést, de hiába tudtam, merre vannak a kellékek, így nem láttam semmit. A lány meg egyre erőteljesebben dörgölte hozzám az ágyékát, és nekem sem voltak kötélből az idegeim. Ha nem akartam ostobaságot csinálni, sietnem kellett.

– Térdelj le elém! – kértem, és hátrébb húzta a széket, hogy elférjen a pedálok között.

Amint a lány lekerült rólam, az ölembe vettem a ruháját, és a kisollóval szépen kivágtam a mosási útmutatót. Egy megvolt, és összesen négy percet vacakoltam ezzel az akcióval, úgyhogy bele kellett húznom, ha azt akartam, hogy a kis szemetek fizessenek.

– Köszi a segítséget – mondtam a lánynak, és a kezébe nyomtam a ruháját. – Most már felöltözhetsz.

Ez persze nem tetszett neki túlzottan. Úgy érezte, megszégyenítettem, és kihasználtam, de én egy percig sem mondtam, hogy kefélni fogunk, egyértelműen csak a ruhája kellett. Na meg, amúgy sem érdekelt, hogy mit mond egy ilyen könnyűvérű nőcske. Nem mindegy neki, hogy kivel csinálja? Úgy se én leszek az utolsó próbája az este.

– Csak házasodj meg, és a dupláját kapod vissza – morogtam oda Jaejoongnak, amikor az idő lejárta után letettem elé az öt szerzeményt. Az első próbából okulva már csak olyanokhoz mentem oda, akiknél külön volt az alsó-és felsőrész.

– Az még nem most lesz – vigyorgott rám a szólított, és a tárcámba tett ötvenezret. – Jöhet a következő? – kérdezte, és az asztalra mutatott. Úgy éreztem, ennek az estének sosem lesz vége.

Rengetek feladatot meg kellett csinálnom, és néha nem csak a kártyák előtt, de közben vagy utána is innom kellett, úgyhogy a nyolcadik után már én is elég jól éreztem magam. Junsút, vagy Jaejoongot ölelgetve sétáltam az egyik teremből a másikba, miközben egyre több nő simult hozzám, és egyre több nyelvvel találkoztam közelebbről.

– Felelek, vagy merek?! – kiáltott fel Jaejoong, és letakarította a kísérőasztalt. Konkrétan lesöpörte róla a tartalmát, mintha üvegek és poharak helyett csak papírok lennének rajta, bár már annyira részeg volt, hogy azon se lepődtem volna meg, ha ő újságokat lát ott.

Az egészben estében mégis az volt a legviccesebb, hogy még Junsu is berúgott. Ez olyan ritkaságszámba ment, hogy muszáj volt dokumentálnunk, és szegény Junsu még nem tudta, mennyire égni fog másnap ezért. Nem elég, hogy ki volt rúzsozva a szája, de a haja is megtépázott fészekként meredt az égnek, a rúzsnyomokról a nyakán nem is beszélve. Azt mondjuk nem akartam tudni, hogy miért nincs felhúzva a slicce.

A klasszikus üvegpörgetés helyett itt mindenkinek válaszolnia kellett a kérdésekre, és ha igennel feleltél, inni kellett rá. Itt Junsu jól járt, mert nem voltak olyan húzós sztorijai, mint nekünk, de mivel nem ivott, általában neki kellett megcsinálnia a büntetéseket. Az első pár körben még gyenge kérdések kerültek elő, mint hogy, ki csinálta 16 éves kora előtt, dugtál-e már fekete lánnyal, csináltad-e nyilvánosan, és, hogy egy hónapban tízszer többször nyúltál-e magadhoz szingliként, de aztán jöttek a durvább kérdések.

– Ki csinálta már sráccal? – kérdezte Jaejoong, de ez meddő kérdés volt, mert még csak meg sem remegtek a kezek a poharakon. – Akkor senki.

– Hyung, én teljesen azt hittem, hogy te fel fogod emelni a poharad – mondta az egyik Infinite-es, mire Jaejoong fülei azonnal vörössé váltak.

– Kapd már be! Nem vagyok meleg – kérte ki magának, mire Junsu megveregette a vállát, és széles mosollyal az arcán ellátta egy nagyon hasznos tanáccsal.

– Hyung, akkor talán ne kérd tőle azt, hogy szopjon le.

Mivel minden egyes kellemetlen szituációért Jaejoongot okoltam, nagyon élveztem a szívatását, és a következő kérdést én tettem fel. Abba bele sem gondoltam, hogy ezzel magamat is kellemetlen helyzetbe hozom, a lényeg az volt, hogy Jaejoong égjen.

– Ki csókolózott már sráccal? – kérdeztem, és egy huzamra kiittam a whyiskimet, de se Jaejoong, se Junsu nem maradt le sokkal mögöttem.

– Látod, hyung, én mondtam, hogy…! – kezdett bele Myungsoo, de Jaejoong hozzá vágta a szalvétákat.

– Részeg voltam, jó? – vörösödött el most már teljesen, és ivott még egy pohárkával.

– És ti is részegek voltatok? – kérdezte tőlünk a kis kíváncsi. Meglepően érdekelte ez a téma. Bár az is lehet, hogy őt minden érdekelte, ami Jaejoonggal kapcsolatos. Nem is tudom, kinek volt egy hónapig a hyung a háttérképe, ha nem neki…

– Nem, minket Jaejoong kapott le – mondta Junsu, mire az említett még inkább lehajtotta a fejét, és még többet ivott.

– Menjünk már tovább a következő kérdésre! – nyöszörögte, és sebesen újratöltötte mindenki poharát.

Három-négy körig Jaejoong újra fellélegezhetett, aztán megint olyan kérdést kaptunk, amiben saját magát égette be.

– Csók, amit megbántál?

Majdnem mindenkinek volt ilyen, és mivel baráti társaság voltunk, fel is fedtük a neveket egymás előtt. Voltak olyan csajok, akikkel én is kavartam, és kicsit meglepett, hogy más haverjaimnak is megvoltak, de ha jobban belegondoltam, ez azért nem volt annyira meglepő. Aki ebben a körben mozgott, előbb vagy utóbb találkozott ismerősökkel.

– Changmin – sóhajtott fel Jaejoong, és leitta a whiykisjét. Junsuval mi egymásra mosolyogtunk, mert tisztán emlékeztünk rá, Yunho milyen vehemensen ordibált Jaejoonggal ezért. Nos, tényleg nem volt szép ellopni a kis maknae első csókját.

– Jaejoong – mondtuk egyszerre Junsúval, mire a mosolygós hyungunk olyan arcot vágott, mint aki menten meg akar halni. Hamar abba is hagytuk a játékot, mielőtt még több mocskos titka kiderül.

Régen azt mondtuk, hogy hatalmas bajba kerülnénk, ha Jaejoong telefonjáról kiszivárognának a közös képeink, de azt hiszem, ő is rosszul járna, ha kinyitnánk a szánkat. A színpadi Jaejoong sokban különbözött a magánembertől, és bár a hülyeségének túlnyomó többségét részegen követte el, azért nem magyarázhatott mindent az itallal. Például én is be szoktam rúgni, de soha nem gondoltam úgy, hogy ettől nyalogatni akarnám Junsu nyakát.

Mivel már mindenki elég illuminált állapotban volt, nem adtak nekem több feladatot, inkább vadászni indultak, és a termet hamar megtöltötték a csinos lányok, és az összebújós zenék buja dallamai.

Még Junsu is csajozott, igaz, hogy nem olyan intenzitással, mint a többiek, inkább valamilyen erotikus párzási táncot hullámzott, és néha lekapta a csajt, de koránt sem akart úgy bemászni a lány szoknyája alá, mint mondjuk Jaejoong. Az ittas hyungom már félig rajta feküdt a fehérruhás lányon, a kezei a feszes combokon siklottak egyre feljebb, miközben az áldozata sikertelenül próbálta ezt megakadályozni. Megértettem, hogy nem itt akarja, hogy megujjazzák.

– Hyung… – kocogtattam meg Jaejoong vállát, és amikor odafordult felém, megcsörgettem a kocsi kulcsát az orra előtt. – Vigyétek ezt máshová!

Jaejoong dülöngélve küzdte fel magát a lányról, majd széles vigyorral az arcán megpaskolta a vállam, és a kezét nyújtotta a hölgynek. Ahhoz képest, hogy mennyire nem volt magánál, nem kellett támogatni, azt hiszem, az ösztönei vitték ki a teremből.

Az egyik lány barátnője hozzám is odajött, és mindenfélét suttogott a fülembe, de nem mentem vele túl messzire. Hagytam, hogy csókolgassa a nyakam, és az apró keze feltérképezze a testem, de ennél több nem történt. Nem voltam igazán abban az állapotban, ráadásul egyre erőteljesebben kezdett eluralkodni rajtam a kétségbeesés. Minden részegségnek van egy olyan foka, ahol az öröm átfordul valami mássá, és ezt nálam is bekövetkezett. Rohadt bűntudatom volt. Jinhae még mindig nem tudta, hogy Jaejoong miért csalta meg, és ez már teljesen szétmarcangolt belülről. Mert úgy éreztem, tudnia kell. Még ha nem is változtatna semmin, és továbbra is velem akarná leélni az életét… Nem vehettem el úgy, hogy nem mondtam el neki.

Amikor Jaejoong visszajött, szorosan megöleltem, és bár először nem értette, mi ez a hirtelen szeretetkitörés, boldogan viszonozta, és el sem akart engedni.

– Hyung, köszönöm az estét – mondtam, és megpaskoltam a kezét. – Jó munkát végeztél.

– Ugye nem akarsz még menni? Te vagy a buli lelke. Ha lelépsz, nekünk is illene mennünk.

– Haza kell mennem. Még el kell intéznem pár dolgot.

– Hát… Sok sikert holnapra, vagy hogy is mondják… Majd küld át a képeket.

Még egyszer szorosan a karjaimba zártam, és megkértem Junsút, hogy maradjon mellette. Láttam Jaejoong arcán, hogy egyre szomorúbbá válik, és ilyenkor szokott vigasztalhatatlanul sírni, de nem maradhattam tovább. Amúgy se lennék képes elmozdulni mellőle, ha látnám, hogy milyen elkeseredett.

Otthon már minden sötétségbe borult, hajnali háromkor Jinhae sem volt fent, mégis, amint bementem a hálószobába, azonnal felkapcsolódott a kislámpa.

– Hazajöttél? – kérdezte némi rosszállással a hangjába. A sminkes csapattal ők biztosan nem öntöttek úgy fel a garatra, mint mi, és ilyenkor az is normális volt, hogy féltékenykedett. Nem haragudtam rá semmiért.

– Mondanom kell valamit.

Jinhae frusztráltan ült fel az ágyban, és a kezeit az ölébe ejtette. Valószínűleg valami olyasmire számított, hogy megcsaltam, és mennyire sajnálom, de más miatt kellett bocsánatot kérnem.

– Van valami, amit már régóta tudok, de nem mertem elmondani, mert… féltem, hogy akkor elhagysz.

– Mit csináltál? – kérdezte remegő hangon. Az eljegyzési gyűrűje mintha ragyogott volna az apró lámpafényben, és reméltem, hogy nem fogja hozzám vágni az igazság után. Hiszen azt mondta, hogy szeret. Ha szeret, akkor meg tud nekem bocsátani, igaz?

– Én… – kezdtem, és nem tudtam, hogyan mondjam el. Hosszú percekig rágtam a szám szélét, majd nagy levegőt vettem, és kinyögtem. – Jaejoong azért csalt meg Seungah-val, mert bedrogozták. Egyáltalán nem volt magánál, és amint összevesztetek, összeesett, és korházba került.

Jinhae láthatóan megdöbbent. Az ajkai tátva maradtak, az arca elsápadt, és a szemei könnyekkel teltek. Odanyúltam, hogy letöröljem a leszaladt cseppeket, de elütötte a kezem.

– Aludj ma a kanapén! – mondta elhaló hangon. – Gondolkoznom kell.

Oda akartam feküdni mellé, és a karomba zárni, hogy érezze, mennyire sajnálom, és mennyire szeretem, de tiszteletben tartottam a döntését. Felkaptam a takarómat, és a kispárnámat, majd szó nélkül kiköltöztem a nappaliba. A kanapé kényelmetlen volt, és nem tudtam úgy fordulni, ahogy jól esett volna, de leginkább az ismerős, meleg test hiányzott mellőlem.

Jaejoong:

Majdnem átestem a küszöbön, amikor hazaértem, és halálra rémültem, amikor megláttam az apró teremtést a konyhámban. Ott állt a sötétben, csípőre tett kézzel egy gonosz kobold, és úgy fújtatott, mint egy dühös bika. Csak akkor esett le, hogy az anyám az, amikor felkapcsoltam a spotlámpákat.

– Anyuciiiii – öleltem meg, és lassan elkezdtem dajkálni, de aztán a gyomrom panaszt nyújtott be a forgás ellen, így inkább elengedtem, és megkapaszkodtam a pultban. – Mi a helyzet, mama? Miért nem alszol?

– Miattad nem alszom! – horkant fel, és úgy lenyomott a székre, hogy a fenekem azonnal sajogni kezdett. Volt ám erő az anyámban bőven! – Így kell hazajönnie egy felelősségteljes apának az éjszaka középén?

– Anyaa, de ma volt Yoochunie legénybúcsújaa – nyafogtam, és durcásan lebiggyesztettem a számat, amiért oktalanul megszidnak. Nem követtem el semmi rosszat, csak jól éreztem magam. Amúgy is, nem minden nap ünnepeltük valaki utolsó teljesen szabad estéjét.

– Megértem, de tarthatnál mértéket. Már bánom, hogy megtanítottam neked, hogyan kell inni.

– Én nem bánom – mosolyogtam rá aranyosan, de nem hatotta meg. Szörnyű volt, hogy közel a harminchoz így megszid a saját anyám. Ennél már csak az lett volna a megalázóbb, ha sarokba állít. – Szóval… Ha te itt vagy, akkor ki vigyáz az én Eunhyémre?

– A te Eunhyédnek annyira hiányzott az apja, hogy kénytelen voltam áthozni, és itt végre elaludt.

– Jaj, de édes! – csaptam össze a tenyerem, és feltápászkodtam a székről. – Megyek és megpuszikálom – mondtam, de anya megragadta a ruhámat, és visszanyomott a székbe.

– Fel ne ébreszd!

Hihetetlen, hogy semmi nem volt jó, amit csináltam. Ha mosolyogtam, akkor megkaptam, hogy ne vigyorogjak, hanem inkább szégyelljem magam. Ha legörbült a szám, akkor meg legyek férfi, és viseljem el, hogy megszidnak, ha már én nem tudom kordában tartani magam.

– De anya! – vinnyogtam fel, és a látásom egyre homályosabb lett. Pedig azt hittem, Junsu vállán már kisírtam az összes könnyem – Annyi bajom van.

– És mégis mi? – kérdezte anya félvállról, és olyan rosszul esett, hogy nem vesz komolyan.

Aztán amikor az asztalra hajolva bőgtem, megenyhült a szíve, és gondoskodóan megsimogatta hátam. Több se kellett, átöleltem, és a mellkasán folytattam tovább a zokogást, ami egyre jobban elhatalmasodott rajtam. Hiába próbáltam meg eltakarni a valóságot az itallal, a tények nem változtak. Két nap, és Jinhae hozzámegy a legjobb barátomhoz.

– Anya, miért az ő felesége lesz? Miért nem az enyém? Miért nem engem szeret, amikor én majd megőrülök, annyira hiányzik? Mindent megtennék érte. Még azt a nyavalyás holdat is lehoznám a kedvéért. Miért nem tud nekem megbocsátani? Miért nem akart soha megbocsátani?

– Kicsim, érthetően beszélj! Kiről van szó, és kihez megy hozzá? Ugye nem szerettél bele a barátod mennyasszonyába?

Mindent elmeséltem neki. Hogy mennyire elcsavarta a fejem Jinhae, hogy milyen rosszul bántam vele, és mennyire gyűlölöm, hogy akkor megcsaltam. Persze Eunhyét továbbra is szerettem, mert ő nem tehetett semmiről, és nem szégyelltem, hogy az apja vagyok, de azért ezerszer jobb lett volna, ha pár évvel később érkezik, és mondjuk Jinhae-től.

– És elmondtad neki, hogy aznap este mi történt pontosan?

– Nem. Úgy éreztem, hogy csak üres magyarázkodás lenne. Most meg már teljesen lényegtelen. Nem azért szereti Yoochunt, mert megcsaltam. Már előtte is kedvelte. Már amikor udvaroltam neki, Yoochun akkor is ott volt opciónak. Ha jó barát lennék, akkor örülnék a boldogságuknak, de nem vagyok az. Nem vagyok jó barát, és nem vagyok jó ember se. Annyira sajnálom, hogy csalódást okozok nektek. Pedig nem így neveltetek… Szégyent hozok rátok.

Anya erre azt mondta, hogy nálam jobb gyereket nem is kívánhatott volna, és igaz, hogy követtem el hibákat az életemben, de minden ember vétkezik, és ő megbocsát nekem. De mindegy volt, hogy feloldoz-e, vagy sem, amíg én nem tudtam megbocsátani magamnak. Mert azt az embert bántottam, akit a legjobban szerettem, és aki csak megbecsülést és gondoskodást érdemelt volna, nem egy akkora faszt, mint én.

– Lefekszem – töröltem le a könnyeimet, és puszit nyomtam anya arcára. – Nem jöttök át a szobámba? Aludjunk együtt.

Úgy bújtam anyához az ágyban, mint egy kisgyerek, és volt abban valami gyönyörű, ahogy három generáció aludta az igazak álmát abban a szobában, ami olyan sok mindenről tudna mesélni. Olyan sokszor éreztem magam magányosnak a hatalmas ágyamban, függetlenül attól, hogy feküdt-e mellettem valaki, vagy sem. A sok névtelen, arctalan szerető mellett Jinhae volt az első, aki mellett olyan biztonságot éreztem, mint az anyám mellett. És most ott feküdt mellettem a gyerekem, és én nem őt óvtam, hanem még mindig engem kellett babusgatni. Csapnivaló apának éreztem magam.

Jinhae:

Nem értettem, miért most kell ezt megtudnom. Miért nem mondta soha Jaejoong? Miért nem viselkedett úgy, mint minden férfi, és kezdte védeni magát, amikor veszekedtünk? Miért nem vágta az arcomba, hogy „Baszd meg, be voltam állva, mint az atom, és azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány!”. Miért hitte azt, hogy jobb, ha ezt elhallgatja előlem?

Egész éjszaka a történteken gondolkodtam. Hogy milyen ostoba libaként viselkedtem. Hogy akárhányszor odajött, hogy üljünk le, és beszéljük meg, elhajtottam. Hogy bár a hibát ő követte el, de én tagadtam meg tőle a feloldozást. Én voltam az, aki elzavarta, amikor meg akarta változtatni a helyzetet. Én voltam az, aki mindenről tehetett.

Folyamatosan változtak a gondolataim. Az egyik percben őt okoltam, a másikban magamat, a harmadikban meg Yoochunra haragudtam, amiért két nappal az esküvőnk előtt kellett ezt közölnie. Azt nem mertem megkérdezni, hogy mióta tudta. Nem akartam még ennél is nagyobbat csalódni benne. Mert azt biztosan nem tudnám elfogadni, ha úgy jegyzett el, hogy végig tudott róla.

Aztán szépen lassan rájöttem, hogy már nem léphetek vissza. Yoochun nem ezt érdemelte. Nem érdemelte meg, hogy faképnél hagyjam a múlt miatt, amin már amúgy sem tudunk változtatni. Nem mennék vissza Jaejoonghoz. Nem tudnék vele új életet kezdeni, és nevelni a gyerekét, aki minden egyes percben a fájdalmakra emlékeztetne. Szép volt, jó volt, fontos volt, de nem hagyhattam, hogy kihatással legyen a boldogságomra. Talán majd egy másik életben újrakezdhetem vele. Akkor talán nem rontjuk el.

Yoochun nagyon izgult az esküvő napján. Remegett a keze, ahogy begombolta az öltönyét, és vagy százszor leellenőrizte, hogy biztosan nála van-e a gyűrű. Ő sokkal hamarabb oda ment a házasságkötő terembe, bár már korábban látta a ruhámat. Nem voltam babonás, nem hittem abban, hogy szerencsétlenek leszünk, de a vendégek miatt fontos volt, hogy én később érkezzek. Szimpla dramaturgia, és a sajtó kiszolgálása, de mivel Yoochun híres ember volt, ezzel is számolnom kellett. Na meg a sok rajongójával, akik ellentüntetést rendeztek a parkolóban az esküvő miatt.

A folyosón remegett a gyomrom, ahogy arra vártunk, hogy minden hozzátartozó helyet foglaljon, és Yoochun tenyere is izzadt, ahogy a kezemet szorította. Odafordultam felé, és megpróbáltam megnyugtatni, de csak összeszorított állkapoccsal bólintott minden szavamra. Szörnyű harcot vívhatott az idegesség ellen.

– Jöhettek! – intett Junsu, majd visszaszökött a terembe.

Alig tettünk pár lépést, amikor Yoochun hirtelen megtorpant. Azonnal elfogott a rossz érzés, így megragadtam az öltönyét, és magam felé fordítottam. A magas sarkúmban nem kellett nagyon pipiskednem a csókért, de magasság ide, vagy oda, keserűek voltak az ajkai.

– Yoochunie, mi a baj? – kérdeztem aggódva.

– Mielőtt bemegyünk… Válaszolnál nekem egy kérdésre?

– Persze, mondd csak!

– Az a gyűrű ott a nyakadban ugyanaz, ami Jaejoong ujján is van?

Úgy éreztem, mintha egy ló rúgott volna hasba, és egy kicsit meg is roggyantak a lábaim tőle. Azonnal lehajtottam a fejem, mert nem mertem Yoochun szemébe nézni. Amikor öltöztem, odanyúltam, hogy levegyem, de ismét elbuktam. Úgy éreztem, ha leveszem, azzal megtagadom a múltat. Nem köphettem arcon a szép emlékeinket. Ezt nem érdemelte meg még Jaejoong se.

– Vedd le! – parancsolta Yoochun dühösen, és amikor nem mozdultam, durván megrázott. – Azt mondtam, vedd le!

– Yoochun, ez nem jelent semmit.

– Már hogy a francba ne jelentene?! – ordította el magát. – Akkor le tudnád venni!

– Yoochun, itt vagyok veled, nem? Hozzád fogok menni. Hozzád akarok menni. Ez a lényeg.

– És mondd, mégis hogyan vegyelek el, ha még mindig ő van a szívedben? Hogyan akarsz felépíteni velem egy közös életet, ha még mindig az exed után vágyakozol?

– Ez nincs így – sírtam el magam.

– A francokat nincs! – tört ki belőle újra az indulat, és hirtelen lépett el előlem. Frusztráltan összetúrta a szépen befésült haját, és tett egy apró kört, hogy lenyugodjon, de haszontalan volt. – Megyek, és lefújom az egészet!

– Kérlek ne! – kaptam utána, de lerázta magáról a kezem, és öles léptekkel megindult a terem felé.

Ez nem velem történik meg! – gondoltam, és utána rohantam, de hiába kapaszkodtam meg a karjába, olyan vehemensen szakított le magáról, hogy hátratántorodtam, és elestem a hosszú szoknyámban.

Ezt követően Junsu is megelégelte, hogy ránk kell várni, és újra kijött szólni, hogy igyekezzünk, de amikor meglátta a párosunkat, azonnal sóbálvánnyá merevedett az ajtóban. Szépen sorjában mindenki kirajzott a folyosóra, miközben én még mindig a földön sírtam, Yoochun pedig úgy nézett rám, mintha a világ összes gonoszsága öltött volna testet előtte.

– Hogy lehetsz ilyen önző, he? – vakkantotta oda, és kikapta Junsu kezéből a gyűrűs párnát. Az aranykarikák fájdalmas fémhanggal gurultak a fényes parkettán, hogy aztán egy határozott koccanással haljanak el a falnál. – Ezeknek kellene a nyakadban lenniük, nem annak a vacaknak! – ordított rám újra.

– Yoochun… kérlek! – csúsztam oda a lábához, de hátrébb lépett.

– Megérdemlitek egymást – mondta elhallóan, mérhetetlen fájdalommal a hangjában, majd kitrappolt az épületből, és hiába szaladt utána Junsu, már nem tudta visszahozni.

Jaejoong:

Amikor Yoochun megjelent az ajtóban, már tudtam, hogy valami gond van. Nem csak azért, mert túl hamar jött ki, hanem az egész testéből áradt a feszültség.

– Yoochun, mi tör…? – kérdeztem volna, de nem tudtam befejezni, mert szájba vágott.

Olyan hirtelen ért az ütés, hogy elvesztettem az egyensúlyom, és eldőltem a kocsi mellett, de a zakómnál fogva felrántott, hogy újra lecsaphasson. Kaptam még hármat-négyet, de a vér íze a számban magamhoz térített, és a következő ütésnél elkaptam a karját.

– Mi van veled? – emeltem meg a hangom. Miért ütött meg engem?

– Rohadj meg! Rohadj meg az önző szukáddal együtt! – taszajtott rajtam egyet, majd bepattant a kocsijába, és úgy kilőtt a parkolóból, hogy majdnem elcsapta fotósokat.

Kihalásztam az öltönyöm zsebéből egy zsebkendőt, és a számra szorítva berohantam az épületbe, de az előtérnél nem jutottam tovább, mert Junsu megállított. Idegesnek, és hulla sápadtnak tűnt, arról nem is beszélve, hogy amikor meglátta, hogy vérzik a szám, még inkább elkezdett remegni a keze.

– Hyung, el kell zavarunk innen a médiát! – mondta, és az ajtó felé lesett, amire szinte már teljesen felpasszírozódtak a lesifotósok. – Nem kell, hogy még rosszabbá tegyék ezt a napot. El tudod intézni? Én Yoochun után megyek.

– Én is veled megyek – mondtam, de határozottan megrázta a fejét.

– Nem, hyung. Te maradj itt, intézd el a sajtót a menedzserekkel, és nyugtasd meg Yoochun családját!

Hatalmas volt a fejetlenség. El kellett állni az autókkal, kamuembereket kellett kiküldenünk, hogy őket kövessék, és minél több civilt megkímélni a patkányok zaklatásától. Annyi felé kellett figyelnem, hogy még arra se maradt időm, hogy megkérdezzek valakit, mi a jó büdös franc történt itt. Hiszen össze akartak házasodni, nem? Jinhae visszamondta volna? Biztosan nem Yoochun táncolt ki, különben nem esett volna nekem a fotósok előtt.

Mire mindennel végeztem, és az utolsó embert is biztonsággal autóba ültettem, már három órája vertek be nekem, és bár a vérzés elállt, kezdett bevörösödni a helye. A férfimosdóban aztán felhívtam Junsút, hogy sikerült-e megtalálnia Yoochunt.

– Bezárkózott a lakásába, és nem akar válaszolni a kopogásaimra. Hyung, egyre jobban aggódok érte. Mi van, ha valami hülyeséget csinált? Mi van, ha elkeseredésében maga ellen fordult?

– Junsu, ilyenre még csak gondolni sem szabad, megértetted? Folytasd tovább a kopogást. Mindjárt ott leszek.

Aggódtam Yoochun miatt. Sosem volt az az öngyilkos fajta, de pontosan tudtam, hogy milyen az, amikor elveszted a realitást az életedben. Ha minden jól megy, csak csúnyán leitta magát. Inkább haragudjon rám, és mindent hárítson rám, csak ne bántsa magát – reménykedtem, és beletapostam a gázba. Sokkal többel mentem, mint szabadott volna, de most a büntetés érdekelt legkevésbé.

Szinte kirepültem az autóból a háza előtt, és futva mentem fel a tizenkettedikre, mert úgy éreztem, az sokkal gyorsabb, mint a lift.

Amint megláttam Junsút, görcsbe szorult a gyomrom, és remegett a kezem, ahogy elővettem a kulcscsomómat. Yoochun lakáskulcsát ezer közül is megismertem volna, most mégse akart beleilleni a zárba, és csak a harmadik próbálkozásra sikerült eltalálnom.

Én a fürdőszobába rohantam, felkészülve a vérre, és a félig halott Yoochunra, de szerencsére még egy koszfoltot se találtam.

– Hyung, itt van! – kiabált Junsu.

Yoochun a nappalijában feküdt, dühösen és segg részegen. Junsu már elpakolta a közeléből az üres üvegeket, nehogy a földhöz vágja őket, és a szilánkokkal nekünk vagy magának essen, de a látványom is elég veszélyt tartogatott magában.

– Mit keres ez itt? – mutogatott rám, és négykézláb, félig átmászva Junsún, közelített meg. Lenyúltam, hogy felsegítsem, de ellökte a kezem, és ráköpött a cipőmre. Hihetetlenül rosszul esett, hogy ennyire gyűlöl. – Hogy van képed idejönni? Miért nem a csajodat baszod inkább, he? Miért nem húzol minden egyes ujjára egy kibaszott gyűrűt, és láncolod magadhoz még jobban? Tudod, mit?! – kérdezte, és miután felkelt, elindult a hálójába.

Követtük Junsúval, mert féltettük, de csak egy ruhaörvénybe csöppentünk bele. Yoochun valahogy előrángatott egy bőröndöt az ágy alól, és elkezdte összehányni bele Jinhae ruháit.

– Nesze, itt vannak a szeretőd összes göncei! Vidd el neki! Vidd el neki az összes szart, amit vettem neki!

– Yoochun… – kaptam el a karját, de ez csak olaj volt a tűzre, és olyan balegyenest adott, hogy beleszédültem.

Mielőtt még megölhetett volna, Junsu beugrott közénk, és kitárt karokkal képzett falt közöttünk. Én nem akartam bántani Yoochunt, de ő talán nem érezte magát úgy beszorítva ettől. Még csak az kellett volna, hogy Junsút is elverje!

– Yoochun, Jinhae nem a szeretőm. Valamit félreértettél.

– Mit értettem félre? – rivallt rám, és elindult felém, de Junsu feltartóztatása nagyban hátráltatta, így inkább csak a szavaival bántott. – Hogy elvetted tőlem a szerelmem? Hogy elvetted tőlem az esélyt a boldogságra? De hát ilyen ember vagy te, nem? Az önzőséged tönkretesz mindent körülötted. Tönkretette a TVXQ-t, tönkretette Jinhae-t, és most tönkretett engem is.

Ezen még Junsu is megdöbbent. Elnyílt ajkakkal, és hatalmas, értetlen szemekkel nézett Yoochunra, mert ő volt az utolsó, akiről feltételezte volna, hogy ilyet a fejemhez vág.

– Yoochun, ez nem igaz – mondta fájóan. – Jaejoong hyung nem tehet arról, ami történt. – Junsunak igazán a TVXQ fájhatott, mert a többiről nem sokat tudott. Talán én is csak ezzel veszekedhettem volna.

– Jobb, ha én most elmegyek – motyogtam, és hátat fordítottam. Még az ajtóból is hallottam Yoochun ordibálást.

– Soha többé ne gyere vissza, te mocsok! Be ne tedd ide még egyszer a lábad, mert esküszöm, hogy megöllek! Hallod? Hallod, te szemét?

Az első felületen vezettem le a feszültséget, amit találtam, és teljes erőmből beleütöttem a folyosó falába. A fájdalom azonnal végigcikázott az egész karomon, de az sem érdekelt, ha eltörtem valamim. Ez a kín legalább kicsit elnyomta azt, amit a lelkemben éreztem.

Megérte? Megérte elveszíteni a legjobb barátomat egy nő miatt? – csúsztam le a földre, és a térdemre hajtottam a fejem. Tudtam a választ. Nem. Nem érte meg.