A világtalanok 1: Prológus - Egy átlagos nap

Sehun:

Mondhatnám azt, hogy megszoktam, de vannak dolgok, amiket nem lehet megszokni. Ahogy körbeálltak a mosdóban, és rajtam röhögtek, szörnyű volt.

– Fiúk, mi az a tömörülés ott? – lépett be Chon tanár úr, mire Dakho azonnal felrántott a földről.

– Sehunnak eleredt az orra – szólalt fel. A buta óriás úgy szorította a karom, hogy az ujjai vörös nyomot hagytak a bőrömön.

– Igaz ez, fiam? – kérdezte a tanár, és egy zsebkendőt nyomott a kezembe.

– Biztosan a vérnyomásom – hazudtam. Az utóbbi hónapokban ezt tökéletesen megtanultam.

Ha valakin napi rendszerességgel újabb és újabb sebek jelennek meg, három dologra gondolhat a környezete:

1. verik a szülei

2. sportol

3. terrorizálják a suliban.

A szüleim soha nem emeltek kezet rám. Apámmal sok kérdésben – például a hajam, a ruhám és a stílusom – különbözött a véleményünk, de egyszer sem ütött meg. Még pofont sem kaptam. Se az összetört cuccaimért, se a rossz jegyekért, de még azért se, mert az egész város lánynak nézett.

Sportolni szívesen jártam volna, főleg valamilyen küzdősportra, hogy meg tudjam védeni magam, de nem maradt rá időm. Az iskolában oda kellett figyelnem az órákra, csengetés után rendszerint elvertek, hétvégén örültem, ha pihenhetek.

Úgyhogy maradt az iskolai bántalmazás... Hall róla dolgokat az ember, de csak a vesztesek tudják, milyen érzés. Azt sem tudtam, pontosan miért utáltak. Valószínűleg a külsőm miatt, de néha arra gondoltam, lehet, hogy csak erre a sorsa születtem.

Chon úr felkísért a gyengélkedőbe, ahol az iskolaorvos már régi barátként üdvözölt. A vékony, őszes hajú asszony biztosan tudta, hogy miért vagyok ilyen, de nem tett semmit. Párszor rákérdezett, hogy nem akarok-e elmondani neki valamit, de miután többször visszautasítottam, nem kérdezősködött tovább.

– Erősen szorítsd oda! – nyújtott át egy gézdarabot. Több információra nem volt szükségem, nem ez volt az első alkalom.

Amíg az orrvérzésem elállt, arra gondoltam, hogyan is indult az egész. Junho csapatát mindenki kerülte, és nekem se akadt összetűzésem velük, mégis, egyik nap, amikor elmentem előttük, valaki elgáncsolt. Gúnyolódtak, lebuziztak, és ellopták a pénzem. És hiába fél éve ennek már, még nem unták meg.

Fájó izmokkal mentem vissza az osztályterembe, ahol az arcomnak hála elmaradt a fejmosás. Leültem a helyemre, és előszedtem a tancuccaim.

Senki nem ült mellettem.

– A gyűjtőmunkákhoz ezúttal én jelölöm ki a csoporttársakat, mert ha rátok hagynám, folyton ugyanazok a párok dolgoznának együtt. Jegyezzétek meg, fontos a barátság, de nem lesznek mindig ott nektek – csapta fel a naplót a tanárnő.

Nem izgatott túlságosan a projectmunka. Ha együtt dolgoztam valakivel, mindig az lett a vége, hogy az egészet nekem kellett megcsinálni. Jó tanuló voltam, főleg a természettudományos tárgyakból.

– Gang Sehun… – kezdte velem a tanárnő. Felpillantottam a füzetemből, de valójában nem érdekelt, hogy kit kapok. – Legyen mondjuk, Kim Jihon.

Ez említett felé fordultam.

Jihon… Fura volt az a fiú. Visszahúzódó, ártatlan, és nagyon szép. Olyan fajta bájosság volt az arcán, ami csak nagyon keveseknek. Hatalmas, kerek szemek, telt, dús ajkak és kifogástalan bőr. Sosem láttam rajta egyetlen pattanást sem. És ha ettől nem borult volna le az ember a szépség oltára elé, akkor a tépett, kócos haja, ami olyan sötét, akár az éjszaka, biztosan elbűvölt. Már többször megkérdeztem, festi-e, de mindig nemmel válaszolt. Nem értettem. Hogyan lehetnek valakinek ilyen fekete-tinta tincsei?

– Ne már! – nyögött fel Jihon padtársa, és színpadiasan az asztalra hanyatlott.

Jin valamilyen furcsa keveréke volt a cukiságnak és a menősségnek. Ha csak nyaktól fölfelé nézte az ember, először a finom, puha párnácskákat vette észre az arca két oldalán, majd a nagy szemeket, és a kedves mosolyát. Aztán szembetűnt a stílusa, amiről ordított, hogy jó érzéke van a divathoz. Sötét cuccok, félrecsapott baseball sapka, deszkás cipő és márkás hátizsák, de a legkifejezőbb a srác tekintete volt. A sötét szempárban égett az a láng, amiről én csak álmodhattam. A magabiztosság, és az élet végtelen szeretete az, ami hiányzott belőlem.

Ezek ketten folyton együtt lógtak. Szinte nem is lehetett külön látni őket. Mint yin és yang, egymás ellentétei, mégis volt bennük valami közös. Azt hiszem, az ő barátságuk az, amiről mindenki álmodik.

– Szia – motyogta Jihon, ahogy leült mellém. Egy kék, csíkos pulcsi volt rajta, amiből kikandikált a fehér ingjének gallérja. – Nem vagyok túl jó kémiából – szabadkozott, pedig tudtam, hogy csak egyetlen négyese van.

– Fiatalúr, ne csinálja már a hisztit! Üljön szépen oda! – veszekedett a tanár valakivel. Jihon azonnal hátrafordult, és mutogatni kezdett. Hát persze, hogy Jin csinálta a feszkót. Amilyen csendes volt Jihon, annyira nagyszájú Jin. A barátján kívül senki nem volt képes kontrollálni.

Kiosztották a feladatokat. Jihonra hagytam a választást, amíg a tanárnő a padunkra tette a segédanyagokat. A tűz előállítása, és a közben lejátszódó kémiai folyamatok – állt a választott címben.

Ahogy kicsengettek, Jin mellénk lépett, és hanyagul ráült az asztalra. Kíváncsian ellopta előlem a papírost, majd hangosan felhorkant. Annyira hozzászoktam már, hogy elveszik a cuccaimat, hogy meg sem haragudtam rá miatta.

– Tűz? Elcsórtátok a témámat – sóhajtott fel. – Tökre bírtam volna a kísérleteket.

– Hyung! Add vissza Sehunnak!

A kisváros – ami olyan kicsi, hogy nem is értettem, miért nem falu – lakosságának 80%-a koreai volt, de az iskolában és a hivatalos épületekben japánul kellett beszélnünk. Mi, diákok néha használtuk az anyanyelvünket, és nagyrészt a szüleinkkel is így kommunikáltunk, de még senkit nem hallottam a suliban, aki odafigyelt volna a megnevezésekre. Egyedül Jihon volt az, aki hyungnak hívja Jint. De csak őt, és senki mást.

– Jól van már, nem akartam elvenni! – zsörtölődött a szólított. – Megnézni sem szabad?

Aranyos voltak. Úgy civakodtak, mint a testvérek. Bárcsak nekem is lenne egy ilyen barátom. De engem mindenki elkerül – gondoltam szomorúan.

Az órákon jól teljesítettem, de halálra untam magam közben. Logikusan, élveznem kellett volna, hogy biztonságban vagyok, mégsem tudtam elengedni magam. Olyan érzésem volt, mintha minden percben negyven szem figyelne.

Aznap a nagyszünetben futottam össze Vele először. Próbáltam kitérni az útjából, és befurakodni valaki mögé, de észrevett. Megragadta a ruhám, és maga után rángatott. A többieknek fel sem tűnt, mindennapos látvány volt, hogy a lúzer gyereket végigrángassák a folyosón.

– Nem kaptam ma semmit. Esküszöm – hadartam. Mindig az volt a legrosszabb, amikor Junho kapott el. Dakho vaskosokat ütött, Sangchul szeretett megégetni a cigarettacsikkekkel, de ha Junho pofozott meg, attól hosszú percekig csillagokat láttam.

– Kussolj, és gyere! – vetette oda.

A nagyudvarra mentünk, a ficakba, ahol már számtalanszor összevertek. A matracon látni lehetett a vér nyomait.

Nagyon hamar a falnál találtam magam, pár centire Junhótól, akinek éhesen villogott a tekintete. Nagyot kellett nyelnem, hogy meg tudjak szólalni. A térdeim remegtek a félelemtől.

– Kérlek, ne verj meg!

– Az csak rajtad múlik.

Állítólag mindig rajtam múlott, de a gyakorlatban neki volt szent a szava. Ha a bandavezér kiadta az ukázt, a „kutyái” rám ugrottak. De Junho hatalma nem csak a barátaiból állt, egyedül is felért száz Dakhóval.

– Ma csoportos feladatot kaptatok, igaz? Kivel osztottak be? – kérdezősködött.

Nem tudtam azonnal felelni, meglepett a kérdés. Nem szokta érdekelni, mi történt velem. A pénzemre, a kajámra vagy az új cuccaimra mindig jobban fájt a foga.

– Jihonnal. Kim Jihonnal.

– A feketehajú, akinek az az idegesítő, nagypofájú haverja van?

– Igen.

Junho ellépett tőlem, és rágyújtott egy cigarettára. Azonnal megigazítottam a ruhám, hogy a lehető legkevesebb bőr látszódjon ki. Inkább a pólóm égesse össze, mert több égési sérülést nem tudok kimagyarázni otthon.

– Ne fossál már! Ma nem kapsz verést.

Bármi is ütött aznap Junhóba, hálás voltam érte. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogyan lehetett olyan kegyetlen valaki, mint az ördög, ha közben ilyen jól néz ki. Magas, izmos, és férfias. A hosszúkás arcán szép mandulaszemek őrizték a legnagyobb fegyverét; a tekintetét. A sötét korongban megannyi érzelem kavarog. Már majdnem mindent láttam, egyet kivéve; az őszinte gondoskodást. Volt már haragos, kárörvendő, perverz és halálos is, de még a barátaira sem nézett szeretettel. Mintha képtelen lenne rá.

– Üzletet kötünk – jelentette ki, miután elszívta a dohányt. – A gyűjtőmunka alatt ragaszkodsz hozzá, hogy Jihonnál legyetek. Ha ez megvan, beszámolsz róla, és hozol tőle valamit. Mindegy, hogy mit, csak értékes legyen.

– Azt akarod, hogy meglopjam? – Teljesen elhűltem. Lopjak attól a kedves fiútól?

– A lopás olyan csúnya szó. Használjuk inkább a zálogosítást. Ha keresi rajtad, megmondod neki, hogy nálam van. Onnan már az én dolgom lesz, hogy mit kérek cserébe.

Nem akartam ezt. Belerángatni Jihont ebbe az őrületbe? Az is elég szörnyű volt, hogy én belekerültem. Látni, hogy mást is megaláznak, talán még a pofonoknál is jobban fájt volna.

– Nem – jelentettem ki elszántan. Megvetettem a lábam, belenéztem a fekete szemekbe, és gondolatban keresztet vetettem. Ha meghalok, talán a Mennybe jutok.

– Hogy mit mondtál? – húzta fel a szemöldökét Junho.

–  Nem fogok lopni tőle.

A legrosszabb dolog történt ezután; elmosolyodott. Meg fogok halni – gondoltam, és lehunytam a szemem. Végem van.

Erősen csapódtam a matracra, majd egy kegyetlen láb a hasamra lépett. Nem fájt nagyon, csak éppen annyira fúródott a sarka a gyomromba, hogy érezzem, kitapossa belőlem a szart is, ha tovább ellenkezem.

– Hány darabban szeretnél hazamenni?

– Hagyj békén! – nyüszítettem, amikor a nyomás erősödni kezdett. – Nem… Nem teszem meg.

Az első rúgás az államat érte, a másik telibe talált az orrom. Azonnal vérezni kezdtem, és Junho engedte, hogy oldalra forduljak. A vörös folyadék a koszos anyagra csurgott, miközben újabb és újabb sebeket kaptam a derekamra. Pokolian fájt, de visszatartottam a könnyeim. Ha elsírnám magam, csak még szánalmasabban festenék.

Junho hangja egyenesen a fülem mellől szólt.

– Meg fogod bánni, hogy szembefordultál velem.

Egész úton ez a mondat zengett a fejemben. Tudtam, hogy igaz. Junho nem szokott hazudni, ha büntetésről volt szó. Máskülönben nem is tudott volna parancsolni a bandájának. Az iskolában is sokan hódoltak neki, de igazán csak az Arany Patkányban lehet megszámlálni őket. Folyamatosan ott lebzseltek, és mindent elkövettek azért, hogy legyőzzék az ellenséges csapatot. Az arany és a vörös kendősök között már nem egyszer kitört a bandaháború, ami az esetek nagy részében szirénázó autókkal zárult. Vagy a rendőrök jöttek, vagy a mentők, de már olyan is előfordult, hogy mindkettő.

– Mi történt veled, kicsim? – futott elém anya, és elvette a táskám. Próbáltam elfordítani az arcom, de lehetetlen volt. Már kiszúrta a friss véraláfutásokat.

– Az ebédlőbe menet leestem a lépcsőn. A takarító nem szólt, hogy felmosott – hazudtam.

– Jaj, édesem, lehetnél óvatosabb! Minek kell úgy rohanni?

Hagytam, hogy borogatást tegyen rá, és bekenje az állam, de a többit nem mutattam meg. Ha meglátná, hogyan néz ki a testem, biztosan bemenne az iskolába. Junho és a csapata kapna egy igazgatóit, és még durvábban kínoznának cserébe. Nem szabad beköpnöm őket. Nem csak az suliban vagyok veszélyben, hanem bárhol. Elég leugranom a boltba, és elképzelhető, hogy többé nem jövök vissza.

Leültem rajzolni, hogy eltereljem a figyelmem. Imádtam a ruhákat. Ha befejezem a sulit, Tokyóba megyek, és tervező leszek – fogadtam meg minden egyes verés után. Sikeres és gazdag leszek. A nevemet fogják éljenezni, még azok a mocskok megrohadnak a tetves bárjukban.

A felskiccelt kabátot bepettyezték a könnyeim, és hiába szégyenkeztem, megállíthatatlanul alá gördültek. Gyűlöltem, hogy gyenge vagyok. A lelkem küzdeni akart, de a testem már a végét járta.

– Sehunie, gyere vacsorázni! – kiáltott fel anya. Egy fél füzetet telerajzoltam, mire abbamaradt a sírás.

A leves jól esett, hihetetlenül éhes voltam, annak ellenére is, hogy az érzelmi viharoktól görcsbe rándult a gyomrom. Hálásan befaltam mindent, majd visszazárkóztam a szobámba.

A lecke nem tartott sokáig, az agyam elég jól fogott, kilencre végeztem a másnapi teendőkkel, és maradt időm rá, hogy fürdés előtt edzek egy kicsit. Óvatosan kellett mozognom, hogy ne rontsak az állapotomon, és a derekamat ért új csapások megnehezítették a felüléseket. Végül húszig bírtam. Pontosan öttel kevesebb lett, mint előző nap.

Nem mertem belegondolni, mi lesz, ha már mozdulni sem tudok. Junho megígérte, hogy csúnyán megfizetek a konokságomért, és én hittem neki.

Junho:

Rendesen felhúzott a copfos. Legszívesebben agyonvertem volna, de nem túl sportszerű rugdosni valakit, aki a földön fekszik. Ezt még a taekwondo edzőm tanította, és csak különleges esetekben felejtettem el. Ilyen volt, ha a vörösekkel harcoltam, vagy ha úgy feldühítettek, mint Sehun.

Nem bírtam kiverni a fejemből azt a tekintetet. Ahogy ott állt a falnál, egész testében remegve, de a tekintete lángolt. Hiába aláztam meg ezerszer, hiába verték péppé a haverjaim, az erkölcseiből nem adott alá. Ezt értékeltem benne, még ha nem is látszott rajtam.

A kötelesség és a személyes érzéseim sokszor nem fedték egymást. Bandavezérként meg kellett tartanom a tekintélyem, hiszen nem én voltam a legidősebb, és bár eltitkolhatnám, hogy futni hagytam Sehunt, előbb vagy utóbb úgyis kitudódna. Meg kellett leckéztetnem. Látványosan. Fájdalmasan.

Egész nap azon agyaltam, mit tegyek a kis szöszivel. Se csépelni, se meglopni nem akartam, mert már nagyon unalmas lett. Valami új kellett.

– Hé, Trevor! Mit tennél Sehunnal, ha szabad kezet kapnál? – kérdeztem a segítőmet. Trevor elég jó terveket kovácsolt ahhoz, hogy a hasznát vegyük, de emberileg egy patkány volt, ezért se ő irányította a bandát. Ha átvette volna az irányítást, mindenki a sitten öregedne meg.

– Azzal a kis buzival? Felnyaltatnám vele a padlót, miután jól összepisáltam – röhögött fel. Pár korsó sörön már túl volt.

– Egyéb ötlet? Valami kevésbé gusztustalan?

– Kösd fel a pöcsénél fogva.

Már éppen „véletlenül” lekevertem volna neki egy hatalmas tockost, hogy biztosan belefejeljen az asztalba, amikor megvilágosodtam. Tökéletes büntetés jutott eszembe.

– Köszi, Trevor. Sokat segítettél.

– Ugyan! – legyintett egyet, és majdnem leverte a poharát. – Semmiség.

Kimentem a kocsma elé, és rágyújtottam. Élvezettel szívtam le a füstöt, miközben a csillagokat figyeltem. Tiszta egünk volt. Fekete, átható selyemfüggöny, néhány ragyogó lámpával. Imádtam a csillagokat.

– Hyung! Ne már! – hallottam egy éles nyafogást az utca végéről. – Meg fognak verni.

– Ne üvöltözz már, Jihonie! – morgott az a beképzelt majom, akibe bármikor beletörölném a csizmámat.

Muszáj volt megnéznem, mit csinálnak a gyerekek.

Szándékosan az árnyékban haladtam, a lehető leghalkabban, bár így is eléggé részegek voltak ahhoz, hogy ne vegyenek észre. Egy-egy üveg sör volt náluk, meg pár graffitis flakon. Tizenkét évesen kicsit korán kezdték a piálást.

Jin éppen egy hatalmas péniszt rajzolt a városháza falára, amikor a falhoz lapultam. A heréket kicsit túlméretezte, de egész szép alkotás lett. Ha nem gyűlöltem volna annyira, hasznos tagja lehetett volna a csapatomnak. Volt benne elég bátorság ahhoz, hogy megszegje a szabályokat.

Jihonról ez már nem volt elmondható. Úgy remegett, mint a nyárfalevél, és lázasan kapkodta a fejét, nem közelít-e egy rendőr. Éppen csak arra nem nézett, ahol álltam.

Szívesen odaugrottam volna, hogy halálra rémüljön, de a végén még rám kenték volna a gúnyrajzot. Kinézem a feketéből, hogy akkorát sikítson, hogy még a szomszéd településen is meghallják.

Nem tudtam betelni a látványával. Azok a vékony, hosszú lábak, és a bájos arc minden éjjel kísértett. Oda akartam szegezni a falhoz, és addig ízlelni a finom, rózsaszín ajkait, amíg vörössé nem duzzadnak. Szégyelltem magam, amiért egy férfiról képzelgek, de Jihon olyan szép volt, akár egy lány. Nem, annál sokkal szebb. Mint egy angyal. Egy apró, kölyökangyal, aki tiszta és sebezhető. Meg akarom rontani – gondoltam, és tettem feléjük egy lépést, de Jin elcseszte a pillanatot.

– Ugye milyen jó lett? – karolta át a megszeppent fiút. Miért ér hozzá? Miért nem tűnik a francba, hogy kettesben lehessünk?

– Hyung, menjünk haza! Keresni fognak.

Hyung… Majdnem elhánytam magam. Miért hívja így? Alig lehetett pár hónappal idősebb nála az a mocsok. Talán még annyival sem. Engem bezzeg sosem hív így, ha összefutunk a folyosón. Meg sem szólít. Rám se néz.

– Ji…Honie! – akadt meg egy pillanatra Jin, ahogy a barátja nagyon rántott rajta – Ne rángass már!

Honie…Honey… Igen, Jihon tényleg olyan volt, mint a méz. Édes, szirupos, és vonzza a darazsakat. Ha nem lenne olyan félénk, az egész iskola a lába előtt heverhetne. Nők és férfiak is egyaránt imádnák, de talán jobb is, hogy nincs így. Nem kell, hogy rá nézzenek. Nem kell, hogy szeressék. Hagyják figyelmen kívül, hogy csak az enyém lehessen. Csak az enyém – gondoltam megrészegülve.

– Hyung, gyere már! – húzta tovább Jihon a részeges vandált.

Néztem, ahogy távolodnak, majd amikor elhalt a hangjuk, rágyújtottam egy újabb cigarettára. Az ég most még szebben ragyogott, mintha a csillagok fénye megerősödött volna.

Andalogva sétáltam a szűk utcákon, és elképzeltem, milyen jó műsorom lesz másnap. Sehun hálás lehetne nekem. Nyugodtan választhattam volna Trevor első tervét is.

Világtalanok 1 szereplői

Sehun

Junho

Jihon

Jin

Dakho

Sangchul

Trevor

A világtalanok 1: Iskolai rémek ismertető

Történet:

Sehun magabiztos abban, hogyan kell egyedien öltözködnie, de ez nem mindenki tetszését nyeri el az iskolában. Junho és csapata naponta megalázzák valahogy, és úgy tűnik, az egész iskola érzéketlen a zaklatásra, egészen addig, amíg Jin fel nem emeli a fejét, és hangot nem ad a nemtetszésének.

Figyelmeztetés:
A karakterek sajátok, a KPOP idolok csupán az arcukat adják hozzá, senkit ne tévesszenek meg a nevek, nem az EXO Sehunjáról szól a történet, és nem a BTS Jinjéről.

Korhatár: +18 
Műfaj: iskolai
Figyelmeztetés: trágár beszéd, erőszak (verbális, szexuális, érzelmi), erotika, zaklatás, bűncselekmény

Inkognitó - 12: Ami igazán fontos

Jungkook:

Persze, hogy nem bírtam magammal.

Hosoek meg sem lepődött, amikor beléptem a próbaterembe, és azonnal nekikezdett az oktatásomnak. Nagyon hálás voltam, amiért kisegít, és a pihenésre szánt időt velem tölti, de – hogy őszinte legyek – nem a legjobb tanár. Számára minden egyszerű, a vérében van a mozgás, és nem érti meg, mit találok olyan nehéznek a koreográfiában. Jimin ezzel szemben megértő és kedves, de az idegei nincsenek kötélből, főleg velem szemben. Taníthatna még Taehyung is, de abból biztosan nem tanulás lenne, Suga őrmester, Jin és Rap Monster pedig kezdetből kiesik a szórásból. Maradt tehát Hosoek, aki lelkesen hullámzik előttem vigasztalásul, mintha egy partra vetett sellő lenne.

Olyan régen táncoltam már kötötten, hogy teljesen elfelejtettem, milyen. A WOH lépései nem nehezek, inkább az okozott problémát, hogy ketten kellett gyakorolnunk a térformákat. J-hope lelkesen magyarázta, hogy a többiek hol állnak, és én addig mit csinálok, de így is sokszor néztem rá ostobán.

De a próba nem csak azért volt vicces. A dalt féldemóban vették fel, ami annyit tesz, hogy csak az én a hangom hiányzott róla, viszont valaki „felénekelte” helyettem, hogy meg tudjam jegyezni. Igen, „felénekelte”, hatalmas idézőjelekben, mert az minden volt, csak éneklés nem. Leginkább egy berekedt kakas kurjantásaihoz hasonlított az, amit Suga leművelt a CD-n.

– Ne, ne, ne! – nyöszörögtem a padlón fekve, és már nagyon fájt a hasam a röhögéstől. – Direkt csináltátok, igaz? Ez a büntetésem.

– Hát… – vakargatta meg az állát Hosoek. – Yoongi nagyon ragaszkodott hozzá, hogy ő csinálhassa. Tudod, hogy milyen lelkes, ha énekelhet.

– A rap még oké, ez a specialitása, de az ének… Nem is ének ez!

– A lényeg, hogy ebből tudod, mikor jössz.

– Az biztos, hogy egy életre megjegyzem. Csak nehogy elröhögjem magam a fellépéseken.

És hogy az isten tovább verjen, a klip közben még fel is kell emelnem Sugát. Ez azért hihetetlenül kellemetlen, mert a próbán J-hope-ot kellett a vállamra kapnom, aki sokkalta nehezebb az apró rappernél.

A próba végére fizikálisan is mentálisan is kidőltem, de Hosoek nagyon elégedett volt velem. Azt mondta, nagy az esély rá, hogy hiba nélkül felléphetünk.

Azonban rengeteg dolgom maradt még addig. Először is, ott van a stúdiózás, aztán jön a beauty szalon, majd a sok-sok Bomb és egyéb videó, ahol mosolyt csalunk a rajongók arcára.

– Bírni fogom én ezt? – kérdeztem Taehyungot a büfében, aki éppen egy hatalmas meleg szendviccsel küzdött, amikor megszólítottam, és a füléig kechupos volt.

– Hát persze – felelte teli szájjal, és mivel a szájával nem tudott, a szemével mosolygott rám. – Te vagy a Golden Maknae.

Megnyugtathatott volna ez a cím, de inkább elkeserített. Mintha duplán kellene megfelelnem. A rajongók várnak vissza. Amikor megmondtam a menedzsernek, hogy visszajövök, és kiírtuk a honlapra a hírt, felrobbant a net. Az összes megmaradt rajongónk egyszerre küldött szívecskéket, és teljesen lefagyott tőlük a rendszer. Másfél óráig tartott, amíg visszaállították az informatikusok a site-ot.

– Bébi, miért nem te énekelted fel a részem? Hallottad, mit művelt Suga?

– Persze, hogy hallottam – röhögött fel Taehyung, és megtörölte a száját. – Azóta himnuszként szól minden reggel, ha Namjoon hyung nem tud felébreszteni minket. Ettől annyira röhögünk, hogy kigurulunk az ágyból. Yoongi mája meg hízik, mert azt hiszi, hogy jó.

El tudtam képzelni a jelenetet. Én is azonnal kiugranék, ha ezért kikapcsolják.

– Kicsit félek visszaköltözni hozzátok – vallottam be halkan.

– Miért? – kérdezte V ártatlanul. Úgy nézett rám a hatalmas szemeivel, mintha a Shrek kandúrja lenne.

– Mi van, ha minden kezdődik elölről, és a hyungok még sem olyan elfogadóak velünk, mint mondják? Mi van, ha újra piszkálni kezdenek?

– Jaj, dehogy is! – legyintett egyet. – Elfogadtak minket. Alig várják, hogy visszajöjj. Jimin reggel óta arról magyaráz, hogy milyen filmeket fogunk együtt nézni, és hogy amíg távol voltál, gyakorolt az autós játékban, és szarrá ver, ha bajnokságot rendezünk.

Alig vártam, hogy megmérkőzzek Jiminnel. Imádtunk versengeni, és mivel az esetek nagy részében én nyertem, szép emlékeket őriztem róla.

– Segítsek pakolni? – kérdezte V, amikor megálltunk a koleszszoba előtt.

– Nem kell. Minden a sporttáskában van, csak a pizsamámat meg a piperéket kell belegyűrni, és már jövök is.

A szobatársaim úgy álltak az ágyam mellett, mint a katonák. Ha Suga nem rapper lenne, nyugodtan elmehetne kiképzőnek, mert nagyon hatásosak a módszerei – gondoltam mosolyogva, és elpakoltam az alsógatyát. Amíg a fürdőszobába mentem, sugdolózás kezdődött odakint, de ahogy újra megjelentem, elhallgattak.

– Hát, srácok, köszönöm a vendéglátást – fordultam hozzájuk, és egyesével kezet fogtunk. Sanghun vonakodva fogadta el a békejobbot, de amikor a vödörre tévedt a tekintete, ami úgy állt az ágya mellett, akár egy őrszem, megbátorodott.

Nem bántam, hogy ott kell hagynom őket. Olyan szörnyű természetük volt, hogy azt sem értettem, hogyan bírják elviselni egymást. Igazából, ilyen hozzáállással nem sok sikert jósoltam nekik a showbusiness-ben. A rajongókat nem csak az érdekli, hogy tisztán énekelj, és jól mozogj, hanem ugyanilyen fontos a személyiséged is. Az aurád, a megnyilvánulásod, és a beszélőkészséged hamar beskatulyázhat, amiből nagyon nehéz kitörni. Amikor mi debütáltunk, a DBSK már rég túl volt a szakításon, de a régi cikkeket azt írták, a debütkor Jaejoong-ot utálták a rajongói, mert túl ridegnek hitték. Rengeteget kellett dolgoznia azért, hogy megszeretesse magát. Sokszor gondoltam erre az esetre, amikor idegessé váltam a kamerák előtt. Én nem engedhettem meg magamnak, hogy elpároljanak tőlem. Hoznom kellett azokat a figurákat, amiket elvártak. És ez most sem lesz másképp. Sőt… Jaejoongnál is keményebben kell dolgoznom azért, hogy belopjam magam a lányok szívébe.

A stúdiózás jól ment, bár az elején sokszor felvihogtam. A hangmérnök nem értette, mit találok olyan nevetségesnek a dalszövegben, így sejtettem, hogy nem ő csinálta a korábbi verziót. A többiek csendben somolyogtak a kanapén, csak Suga dicsérte önmagát.

– Őszintén, nem is voltam olyan rossz – bólogatott serényen. – Ha valamelyik énekes megsérülne, vállalom a helyettesítését – fordult a singer-line felé, akik azonnal hangos nevetésben törtek ki.

Taehyung odahúzott maga mellé, és átkarolta a nyakam.

– Ügyes voltál, Kookie.

 Szívesen megcsókoltam volna, de még várnunk kellett ezzel. A menedzser a lelkünkre kötötte a diszkréciót. Igaz, hogy ő, és a főnökök tudnak a viszonyunkról, az alkalmazottakat nem avatták be, nehogy valaki megszellőztesse a hírt. Már az Irene-incidens is rizikós volt, csak az mentett meg végül, hogy SM-nél szerződtették. Ha egy kevésbé hatékony vállalat üdvöskéje lenne, biztosan belebukunk.

 A szalonban nem töltöttem sok időt, csak levágták a hajam, és középen elválasztották. A szemöldökömet ívre szedték, és bekentek bőrpuhító krémmel, de alig töltöttem ott két órát, mehettem a ruhaosztályra. A szerelésem egy vörös-fekete csíkos, szakadt, kötött pulcsi, szűk, fekete nadrág és kényelmes férficipő volt. Ehhez képest a többiek túlöltöztek. Jiminen vörös, feszülős nadrágot húzott, ami kiemelte az izmos combjait, és a kerek fenekét, Ramo-n pedig öltöny volt. A legmenőbben azonban Taehyung nézett ki. Szűk, fekete nadrág, sötét póló, láncok, és bőrdzseki. Annyira rosszfiús volt, hogy azonnal belehabarodtam. Még a lilás tincsei is tetszettek, bár nagyon eltökélten bizonygatta, hogy ebből nemsokára szőke lesz. Nekem teljesen mindegy volt.

– Annyira jól nézel ki – búgtam a nyakába, amikor megölelt, és a fogaimat óvatosan a bőrébe mélyesztettem. Fel akartam falni.

– Kook! – sipított fel, és megpörgetett. – Ne legyél rossz! – bökte meg az orrom, majd összevigyorogtunk.

A fotózás alatt próbáltam a legtöbbet kihozni magamból, de Taehyung folyamatosan elvonta a figyelmem. Annyira szexi volt, ahogy azt a lila nyalókát forgatta a csókolnivaló ajkai között, hogy azt hittem, megőrülök. A nadrág már így is szorított bizonyos helyeken, és ezen cseppet sem segített, hogy direkt rájátszott. Mégsem fotózhatnak le álló dákóval, mert a rajongóknak azonnal szemet szúrna a dolog.

– Másolnak! – sikkantott fel rosszállóan V, amikor a fotózáson én is bekaptam egy rózsaszín nyalókát, és csábosan cuppogtam vele. Láttam a tekintetében az apró lángokat, ahogy a mozdulatot figyelte, és alig vártam, hogy végre kettesben legyünk.

Amikor beültünk a kisbuszba, azonnal megrohamoztak az emlékek. A titkos tapik, a székrugdosás, és a bűnös csókok már a múlté lettek, a többieket nem zavarta, hogy mit csinálunk hátul. Egyedül Suga szívta a vérünket, ha túl hangosan voltunk.

– Ne öld a gyereket! – kiáltott hátra, amikor felsikkantottam V hideg ujjaitól.

– Nem ölöm, szeretem – válaszolt boldogan Taehyung, és cuppanós puszit nyomott az arcomra.

– Akkor halkabban szeresd! Mi is csávók vagyunk ám! Elég nagy szarban lennénk, ha rátok izgulnánk fel, úgyhogy kuss legyen ott hátul!

Igen, van, ami sosem változik – mosolyodtam el, és V ölelésbe bújtam. Ki kellett használnunk minden pillanatot, mert amint elindul a mókuskerék, egy csepp szabadidőnk sem lesz. Most már nem tapizhatom az asztal alatt, vagy lophatok tőle csókot a függöny mögött, mert a rajongók rám fognak tapadni. Minden tudni akarnak majd rólam.

***

Ahogy közeledtünk a visszatéréshez, úgy lettem egyre idegesebb. Éjszakánként hánykolódtam Taehyung mellett, nappal Hosoek fülét rágtam a kételyeimmel, és a csapattagok egyre idegesebbek lettek rám. Még Jin is megjegyezte, hogy vegyek vissza, mert átragasztom rájuk az izgalmat. De nem tudtam mit tenni. Tele voltam kétségekkel, és ezen már nem segítettek a nyugtató szavak. Siker kellett. Visszaigazolás arról, hogy jól döntöttem, amikor újrakezdtem, és ezt csak egy koncerttől kaphattam meg. Patthelyzet. Az adott megnyugtatást, amitől rettegtem.

– Jungkook, téged is vödörbe ültetlek, ha nem nyugszol meg! – szólt rám Suga az előadás reggelén.

– De, hyung, annyira izgulok! – nyafogtam, és még a tejet is felborítottam, annyira kapkodtam.

– Az isten verjen meg! – mérgelődött a rapper, és lerázta az újságról a fehér folyadékot. – Taehyung! – ordított fel, mire az álmos szerelmem azonnal felugrott az asztaltól. – Miért nem basztad meg rendesen az éjjel? Akkor legalább nyugton lenne.

Ez telibe talált, annyira zavarba jöttem, hogy az egész étkezést összegömbölyödve töltöttem, és le sem vettem a szemem az asztal lapjáról. V néha megetetett, hogy ne üres hassal vágjak neki a próbának, de összességében teljesen passzívan viselkedtem. Féltem, ha Yoongira nézek, soha többé nem leszek képes zavar nélkül a szeme elé kerülni.

A próba nagyon fárasztó volt, de mindnyájan tudtuk a lépéseket. A Just one day-re emlékeztem, nem okozott problémát újra elővenni, csak a War of Hormone miatt főhetett a fejem. Nem szabad darabosnak tűnnöm, élveznem kell a számot – mantráztam magamban, de minél közelebb kerültünk a színpadhoz, annál lámpalázasabb lettem.

A fellépésre új ruhákat kaptunk. A fekete, a fehér és a rózsaszín dominált, de szerencsére nekem nem kellett lányos színeket felvennem – egy apró kendőn kívül, ami a nadrágomon lifegett –, nem úgy, mint szegény Sugának, aki egy komplett motoros-barbie dzsekit kapott. Egy dolog azonban biztos volt, Taehyung már teljesen szőke, és rohadt jók áll neki.

A fellépés elsöprően sikerült, a rajongók tomboltak, mi végigszórakoztuk az egészet, és egy pillanatra, még V-vel is összenéztünk.

– Sikerült! Sikerült! – ugrándoztunk Taehyung-gal a backstage-ben. – Megcsináltuk!

A többiek csatakiáltással vetették ránk magukat, amíg a rakás meg nem telt, majd a menedzser is megérkezett, egy hatalmas, tortával a kezében. A hajamat birizgálva másztam ki a hyungjaim alól, és könnyes szemmel olvastam le az édesség üzenetet: „Üdvözlünk itthon, Jungkook”.

A bandatagjaim hangosan tapsoltak, a nevemet kiabálták, és valahol kinyílt egy üveg pezsgő, de én nem éreztem mást, csak Taehyung meleg tenyerét a derekamon. Szerelmes tekintettel néztem rá, majd a vállára hajtottam a fejem, és átéltem a pillanat varázsát.

Végre hazaértem.  

Inkognitó - 11: Harc

Jungkook:

Ijedten ugrottam fel, amikor egy vödörnyi víz a nyakamba zúdult, és azonnal elkaptam a röhögő Sanghun pólóját. A rövid hajú rapper nem félt tőlem, azt hitte papírmasé vagyok, de hamar ki kellett ábrándítanom.

– Mi a faszomat képzelsz magadról? – taszajtottam rajta egy hatalmasat. Megdöbbenve csapódott a falhoz, és a hangulat megfagyott egy pillanatra, de szinte azonnal megtalálta a hangját.

– Nem hallottál még a beavatásról, Newboy? – Úgy sejtettem, még a nevemet sem tudja.

– Csak az olyan gyökereket szívatják ezzel, mint te – vágtam vissza, és leráztam a telefonomról a vizet. Még jó, hogy vízálló a képernyője.

Az egész napot átaludtam, a szervezetem még keményen dolgozott a felépülésért, kellett a pihenés. Ha fele ilyen jó állapotomban tették volna ezt, biztosan mindet a falhoz kenem. Így csak az értelmi szerző kapott egy gyenge intést.

– Mire visszajövök, húzzátok újra az ágyam – utasítottam őket.

– Hova mész megint? – feszengett a szöszi. Bezzeg akkor nem problémázott, amikor le kellett öntenie!

– Biztos sír a sarokban, ahol senki sem látja – gúnyolódott Sanghun, de magasról tettem a véleményére. Beképzelt kis pöcs – gondoltam, és jó erősen bevágtam magam után az ajtót.

Ahogy arra vártam, hogy a lift felvigyen, egyre nagyobb lett alattam a tócsa. A ruhámból csavarni lehetett a vizet, és csak most vettem észre, hogy milyen hideg van. Reméltem, hogy Taehyung megtartotta az otthagyott ruháimat, mert nagyon el fog kelleni a váltás.

– Veled meg mi a jó isten történt? – terelt be döbbenten Jin, és azonnal a fürdő felé irányított.

Nem is törődve azzal, hogy lehet bent valaki, benyitott. Meg is lett az eredménye. J-hope hirtelen csúszott meg, hatalmasat taknyolva a földön, Jimin pedig az utolsó pillanatban kapott a törölközője után. Azt senki sem firtatta, hogy mit kerestek odabent egyszerre, Jin annyira zavarba jött, hogy szólni sem mert, én nem tudtam beszélni, annyira vacogtak a fogaim.

– Te meg miért vagy vizes? – kérdezte J-hope, amikor feltápászkodott a földről. Grimaszolva dörzsölte a fenekét, de szerencsére nem lett nagyobb baja.

– Nyakon öntöttek – nyöszörögtem, mire Jiminből kitört a nevetés. Amikor csúnyán rá meredtem, a szája elé kapta a kezét.

– Mi folyik itt? – dugta be a fejét Rap Monster is, ami már tényleg kész fejetlenséget szült. Végül Suga csapott rendet a zavarodott társaságon.

– Mindenki tiplizzen a dolgára, mert megfagy a maknae! – parancsolt. – Jimin és J-hope, irány a szobátokba, Jin, téged a konyhában vár a vacsoránk, Ramo barátom, te pedig gyere velem, mert van egy új dalötletem.

Még percek múlva is éreztem, hogy lángol az arcom, ahogy azon agyaltam, miért volt bent Jimin és Hosoek. Perverzebbnél perverzebb képek kúsztak elém, amik valószínűleg mind téves képzetek, de nem is mutattak olyan rosszul együtt. Vajon ki lenne alul? – morfondíroztam, miközben a hajamat szárítottam. Olyan automatikusan nyúltam a masináért, hogy gondolkodnom se kellett, mindent ott találtam, ahol régen tartottuk.

Mivel nem volt váltásruhám, Taehyung köntösébe bújtam bele. Kedvesem izgatottan toporgott a folyosón, arra várva, hogy kijöjjek, és amikor ez megtörtént, azonnal a nyakamba ugrott.

– TaeTae, nem voltál te ilyen ölelgetős – emlékeztettem, miközben a fülébe csókoltam.

– Annyira hiányoztál – súgta, és belemarkolt a fenekembe. – De azért még mindig én irányítok – emlékeztetett kacéran. Mintha elfelejtettem volna! – csóváltam meg a fejem, és kézen fogtam.

A konyhából isteni illatok szálltak, alig vártam, hogy újra ehessek Jin főztjéből. Amiket magamnak ütöttem össze az albérletben, vagy odaégtek, vagy íztelenek lettek, ezért nagyon vártam már, hogy egyek egy jót.

– Jó étvágyat – tett le elém egy hatalmas adagnyi sült húst Jin. – Egyél csak! Úgy lefogytál az utóbbi időben.

Taehyung érdeklődve végigfutatta rajtam a tekintetét, mintha megpróbálna a köntös alá látni, és azt számolgatná, hány kocka marad a hasamon. Hogy elkerüljem a pillantását, kissé összehúztam magam, és bebújtam az asztal takarásába. Eddig is idegesített, hogy meglátszott rajtam a betegség, de most kimondottam zavart. Tetszeni akartam neki. Holnap lemegyek gyúrni az edzőterembe – döntöttem el. Azt akarom, hogy elolvadjon, ha hozzám ér.

Az utolsó morzsáig megettem a vacsorát, és még a tányért is kinyaltam, hogy Jin elégedett legyen. Elértem a célom, dagadt a mellkasa a büszkeségtől, pedig a többiek is szépen pusztítottak. Egyedül Taehyung evett úgy, mint egy királylány, apró falatokra vágta a húst, és a rizst is kis falatokban rágta el. A többiek már régen a yoghurtokat falták, amikor végzett.

– Köszönöm szépen – nyújtotta a tányérját Jinnek egy hatalmas mosoly kíséretében. Annyira édes volt, amikor kiült az arcára az öröme. Mint egy apró, helyes napocska – gondoltam.

– Jungkook – kezdte Ramo, mély, komoly hangon. – megvitattuk a többiekkel, és mivel ilyen szemetek voltak a szobatársaid, jobb, ha itt töltöd az éjszakát. Holnap jelentjük a dolgot a menedzsernek.

Taehyung kisgyerek módjára ugrálta körbe az asztalt, mintha kapott volna egy új biciklit, vagy engedélyt kapott volna, hogy egész éjszaka filmet nézzen, és fagyival tömje magát. Én is hihetetlenül hálás voltam, de sejtettem, hogy a kanapén fogom tölteni az éjszakát. Nem fogják megengedni, hogy V-vel aludjak.

– Hyung, ugye-ugye aludhat velem? – csúszott Rap Monster elé V. – Ugye-ugye? – ragadta meg a leader kezét, mintha imádkozna hozzá. Ahogy ott térdelt, eszembe jutott, miért térdelhetne még, és elöntötte a vörösség az arcom. Nem szoktam sűrűn elvörösödni, de a mai nap ez már a második perverzség volt, ami eszembe jutott. Mintha megszálltak volna az UFO-k.

– Az a baj veletek, hogyha egyszer megenged nektek valamit az ember, akkor utána rászoktok.

– Megígérem, hogy nem fogunk! – esküdözött Taehyung, de mindenki tudta, hogy a következő alkalomkor pontosan ugyanígy fog könyörögni. – Annyira szeretnénk. Kérlek szépen! – rebegtette a pilláit, mintha az meghatná Ramot.

Én már éppen készültem a nappali felé, hogy szoros barátságot kössek a kanapéval, amikor a leader beadta a derekát. V lelkesen megölelgette, aztán rám vetette magát. A szemében hamiskás fény csillogott.

– Gyere, Jungkookie!

Lelkesen követtem, és amint becsukódott mögöttünk az ajtó, máris a falnál találtam magam. Taehyung vadul csókolt, a nyelve keményen dörzsölte az enyémet, miközben a keze sem tétlenkedett, széthúzta a köntösöm, és kapkodva simogatott.

– Ne ilyen gyorsan! – nyögtem, és átvettem az irányítást. Az ágyhoz kormányoztam magunk, és magamra rántottam túlfűtött szeretőm. Vágytam az érintésére, de ki akartam élvezni a pillanatot.

Lehúztam róla a pólót, és végigcsókoltam a selymes, édes bőrét. Megrészegített a közelsége, és hiába akartam kézben tartani a dolgokat, hogy a lehető legnagyobb élvezetet nyújtsam neki, elgyengültem a karjaiban.

Sóhajtozva tűrtem, hogy leszedje rólam a köntöst, és lassan korbácsolja fel a vágyaim. Korábban sosem ért a mellbimbóimhoz, most mégis a fogai közé vette, és szívogatta, néha vibrálva megnyalva őket, miközben a kezével határozottan dörzsölt a lábam között. Úgy játszadozott velem, mintha sosem ízlelt volna, és most végre alkalma nyílna rá. Már az előjáték közben többször úgy éreztem, hogy el fogok sülni, és ez akkor sem változott meg, amikor megéreztem magamban a férfiassága hegyét. Mivel már jó ideje nem csináltuk, elszoktam ettől az érzéstől, és jobban feszített, mint emlékeztem rá, de óvatosan tolta beljebb magát, miközben a kezével és a szájával próbált nyugtatni.

– Jungkook… – nyögte a fülembe, amikor végre kellően becsúszott. – Olyan forró vagy.

Zavarba jöttem, pedig máskor is súgott már perverzségeket a fülembe. Próbáltam segíteni neki, de minden mozgásra végigszántott rajtam egy éles fájdalom, és nem voltam biztos benne, hogy bírni fogom-e a szexet.

– Abba hagyjam? – kérdezte aggódva, a homlokomnak döntve a sajátját. Valószínűleg nagyon szorítottam.

– Ne. Mindjárt leküzdöm a gátlásaim. Ami azt illeti, egy kicsit zavarban vagyok – vallottam színt. Jobb, ha elmondom neki, hogy mit érzek. Ha szorongok, és feszengek, sokkal nehezebben lazulok el.

– Túlságosan siettem – szomorodott el az arca, és kihúzódott belőlem. Sírni tudtam volna, amikor már nem éreztem magamban. Olyan frusztráló volt, hogy ott hagyott.

– Taehyung, gyere vissza! – kértem könnyes szemmel. Én is megdöbbentem, hogy mennyire elérzékenyültem. – Kérlek!

Amikor V észrevette, hogy a könnyeimmel küzdök, azonnal csókra húzott, de nem feküdt rám teljesen, hanem megtámaszkodott mellettem, és úgy nézett.

– Hunyd be a szemed, Jungkookie! – kért.

Vártam, hogy hozzám érjen, miközben folyamatosan próbáltam a légzésre figyelni, de hosszú percekig nem történt semmi. Már éppen kutatni kezdtem volna utána a kezemmel, amikor kellemes zene töltötte be a szobát. Valamelyik klasszikus volt, a címét nem tudtam, de megnyugtatott. Romantikus hangulatot teremtett, és Taehyung csókjai is megváltoztak. Becézgető lett, gyengéd, és szerelmes. Jólesően sóhajtottam fel, amikor megcsókolt, és teljesen belecsimpaszkodtam.

Fogalmam sincs, hogy meddig csókolóztunk, elvesztettem az időérzékemet. Úsztam a boldogságban, és csak arra eszméltem fel, hogy hihetetlen élvezet söpör végig rajtam, amikor lök egyet a csípőjével. Teljesen kiesett, hogy mikor hatolt belém.

Az orgazmus nem volt olyan intenzív, mint amikor keményebben csináltuk, de sokkal tovább tartott. Még percekkel később is megremegtem néha, és habár már régen kihúzódott, én még éreztem a tompa nyomást.

– Boldog vagy, édesem? – puszilta meg az orrom mosolyogva.

– Nagyon.

Úgy bújtam hozzá, akár egy kiscica, és élveztem minden érintését. Sokat beszélgettünk a többiekről. Már nem haragudtam senkire, és nagyon reméltem, hogy ők sem. Újra úgy éreztem, hogy haza érkeztem, és hihetetlen módon vágytam rá, hogy a napom minden egyes pillanatát velük töltsem.

– Taehyung… Elmondhatok valamit? – kérdeztem félénken.

– Bármit.

– Ma többször is furcsa dolgokra gondoltam. Például, hogy Jimin és J-hope izgatták egymást a mosdóban, amikor rájuk nyitottunk, pedig semmilyen jel nem mutatott erre, és amikor letérdeltél Ramo elé, akkor is más jutott eszembe róla.

Taehyung hangosan felkacagott, és bár próbáltam befogni a száját, mindig lefogott. Hihetetlenül zavarba hozott, hogy kinevet, pedig én őszinte voltam hozzá.

– És mi ezzel a gond? Én is szoktam fantáziálni – vallotta be mosolyogva.

– De az én esetemben ez nem probléma? Lehet, hogy most már ilyesmire izgulok fel? Amit veled csináltam, az se mindennapi dolog… – Nem tudtam, hogyan fogalmazhatnám meg az aggályaimat. Nem akarom, hogy odáig jussunk, hogy csak attól jövök izgalomba, ha extrém helyzetekbe kerülünk.

– Az biztos… – éreztem, ahogy V teste megfeszült, és nagyot nyel. Próbáltam aranyosan hozzá bújni, és kicsire összehúzni magam, hogy ne féljen tőlem, de még erősen élt benne az az este.

– Ne haragudj! Nem akartam felhozni.

V megrázta a fejét, és az állam alá nyúlt, hogy csókba vonjon. Odaadóan kínáltam fel neki a szám. Az ajkai gyengéden simogattak.

– Ne szégyelld magad! Mindkettőnknek van még mit feldolgoznia.

Aprót bólintottam, és cirógatni kezdtem a bőrét. Jólesően sóhajtott fel a ténykedésemre, így tovább folytattam. Néha megkarmoltam kissé az érzékeny helyeken, majd a péniszére kulcsoltam az ujjaimat, és mozgatni kezdtem a kezem.

Hamar beindultam a hangjától, és amikor már ő is eléggé megkeményedett, lecsúsztam, és szolgálni kezdtem. Óvatosan körbenyaltam a makkját, amitől azonnal megremegett, majd az egész hosszát nedvesítettem be, élvezettel játszva a felületekkel. Lassan vettem be a számba, fokozatosan nyelve el, megpróbálva minél mélyebbre engedni. Hol a nyelvemmel trükköztem, hol a levegő vibrálásával, de sokáig nem mozgattam a fejem, csak ki-be engedtem a számból. V mélyeket sóhajtott, és az ujjai a tarkómat cirógatták, de éreztem a bőre mögött feszülő türelmetlenséget. Nem akart siettetni, de alig várta, hogy jobban rászívjak.

Őrjítő volt a játék számomra is, hiszen majdnem annyira felizgatott, mint őt. Amikor már úgy éreztem, szétrobban a férfiasságom, szopni kezdtem. Erőseket szívtam, és gyorsan mozgattam a szám, majd hirtelen leszorítottam a nyelvem, és rábuktam. Gyorsan vissza kellett engednem, hogy elkerüljem az öklendezést, de ez is majd’ megőrjítette. Elég volt ezt párszor eljátszanom ahhoz, hogy az orgazmus közelébe kerüljön.

Taehyung néha jobban magára nyomott, amikor az érzet erősödött, de meghagyta, hogy én irányítsak. Nagyon szívesen kipróbáltam volna, hogy milyen, ha a számba élvez, de túl önző voltam, és magamban akartam érezni.

Engedelmesen eleresztettem, majd hasamra feküdtem, és feltoltam a csípőmet. Amikor rájött, hogy mit akarok, rögtön hozzám simult, és amíg kitágított, csókokkal lepte be a nyakam, végighaladva a vállamon, le a gerincem vonalán, hogy végül az oldalamat nyalogassa. Ha jó pontot talált, azonnal megremegtem, így néha én mozogtam az ujjain, de hamar eljutottam odáig, hogy ennél több kelljen.

– Taehyung, kérlek! – nyögtem elnyújtva.

V most nem becézgetett annyit, keményen hatolt belém, és szinte azonnal mozogni kezdett. Az ujjai a csípőcsontomat markolták, megtartva derekam. Néha gyorsított, aztán kissé lelassított, hogy mélyebbeket lökjön. Nem tudom, hogy a saját érzeteire támaszkodott, vagy az én reakciómat figyelte, de mindig úgy változtatott, hogy egyre jobb legyen.

Hangos voltam, és valószínűleg a többiek is hallották, de V elégedetten mordult fel, amikor kieresztettem a hangom. Nem csak azért sikongattam, mert a kedvében akartam járni, hanem azért is, mert ha nem tettem volna, biztosan felrobbanok a gyönyörtől. Durván döngölt, a testem szinte megszűnt létezni, csak a rajtam végigvágó gyönyörhullámokból tudtam, hogy még nem semmisültem meg.

Hulla fáradtan pihegtem a takarón, miután elélveztünk. V a hátán fekve kapkodta a levegőt. Őt is kifárasztotta ez a menet, de nem feledkezett meg rólam, gyengéden kinyúlt értem, és a karjai közé húzott. Mozogni is alig bírtam, annyira elfáradtam. Azt még meg tudtam várni, hogy betakarjon minket, és forró csókot nyomjon a nyakamra, de utána azonnal elnyomott az álom.

Reggel kettős érzetem támadt. Részben úgy éreztem, hogy nagyon jót aludtam, de amikor kimásztam az ágyból, még éreztem a tegnapi roham hatásait. Kissé nehézkessé vált a mozgás, de miután letusoltam, és kissé megmasszíroztam lomha tagjaimat, már nem éreztem olyan fáradtnak magam.

Jókedvűen ültem le az asztalhoz, ahol hatalmas hidegtálak várták, hogy elpusztítsuk őket. Kinéztem magamnak pár felvágottat, lágy sajtokat halmoztak a tányéromra, és kettétörtem egy zsemlét. Ritkán ettünk európai reggelit, de imádtam. Mindig úgy éreztem magam tőle, mintha szállodában lennék, és a svédasztalról válogatnám ki magamnak a finomabbnál finomabb falatokat.

Hirtelen ért a támadás, nem számítottam rá, hogy Suga megcsavarja a fülem. Morcosan néztem rá, de ő csak nevetett, és megkavarta a kávéját.

– Ez most miért kaptam? – dörzsöltem meg a fájó területet.

– Letekertem a hangerőt.

Azonnal fülig vörösödtem, és egészen addig nem mertem felnézni a tányéromból, amíg Taehyung meg nem érkezett. Ő jókedvűen és energikusan ült asztalhoz, és a szemei boldogan csillogtak, amikor rám nézett.

– Yoongi hyung megcsavarta a fülem – panaszoltam neki, mire apró puszikat nyomott rá.

– Csak féltékeny – bíztatott, mire Suga felhorkantott, és játékosan fejbe vágta V-t az újsággal. Úgy tűnt, nagyon jó kedve van.

A többiek mosolyogva csatlakoztak hozzánk, J-hope kacarászva érkezett meg Jiminnel, akivel éppen a tegnap esti meccs legjobb pillanatait elevenítették fel. Jin a teáját ízesítette, Namjoon elgémberedett tagjait próbálta meg kinyújtani.

A reggelem egészen addig jól telt, amíg vissza nem mentem a szobámba. Az ágyam továbbra is nedves volt, és valaki a táskámba is belenyúlt. Leltárt készítettem a cuccaimról, és szerencsére semmi nem tűnt el, de mérhetetlenül felháborított, hogy hozzá mertek nyúlni.

Legszívesebben lerohantam volna, hogy jelenetet rendezzek, de felnőtt módjára viselkedtem. Arrébb raktam a táskám, hogy lássák, észrevettem a dolgot, majd átöltöztem training ruhába, és lementem edzeni.

A futógéppel kezdtem, majd gyúrtam kicsit mellkasra, és végül fekvőtámasz-felülés kombóval zártam. Ez elég jó bemelegítés volt ahhoz, hogy amikor félrevonultam táncolni, egyszer sem görcsölt be a lábam. Bár nem voltam olyan ügyes a freestyle táncban, mint Hosoek, de sokkal jobban haladtam, mint pár napja.

Izzadtan és fáradtan mentem vissza a szobába, ahol újrahúzott ágynemű várt. Végre aktivizálták magukat, bár választhattak volna férfiasabb színt is a halvány rózsaszínnél.

– Merre jártál, hyung? – kérdezte az egyik szemüveges, aki bár két-három évvel biztosan fiatalabb volt nálam, magasságban majdnem felért hozzám.

– Edzettem.

– Gyúrtál a pasidnak? – köpte oda Sanghun.

Ha V nyomokat is hagyott a testemen, akkor sem látszana, hogy nővel vagy férfival voltam-e az este. Sanghun vagy szemétkedni akar, és azért buzizott le, vagy ő turkált a táskámban.

– Miért akarnék tetszeni egy férfinak? Ne magadból indulj ki!

– Fogd be, búza! – vágott vissza. – Tudom, hogy homokos vagy. Olvastam a leveled a ringyóddal.

A srác amúgy is a bögyömben volt – szívatott, tiszteletlenül bánt velem, és nyakon öntött egy vödör jéghideg vízzel –, de az, hogy ilyet mondott Taehyungra, végleg felhúzott. Megragadtam a trikóját, és erősen megráztam.

– Mit mondtál, te kis köcsög? Ismételd meg!

– Azt, hogy egy szánalmas kis bu… – nem bírta végig mondani, mert bemostam neki egyet.

A földre esett, de ez nem állított meg, felrántottam, és újra arcon ütöttem. Ideje volt, hogy rendet tanuljon.

– Van még mondanivalód?

– Dögölj meg! – sziszegte.

Rálöktem az ágyára, de nem akartam tovább verekedni. Annyit bőven kapott, hogy elgondolkozzon, annak semmi értelme, ha erőszakoskodom vele. Egy ilyen kis féreg nem érdemli meg, hogy kizökkenjek a nyugalmamból.

A délután hátralévő részét az orvosiban töltöttem. A cég dokija vette át a kezelésem. A papírokat átkérte a kórházból, de nekem is mindent el kellett mesélnem. Ő is jó hallgatóság volt, és szerencsére nem erőltette, hogy bogyókat szedjek. Felírt altatót, és egy enyhe nyugtatót vészhelyzet esetére, de nem adta a kezembe, a menedzsertől kellett elkérnem, ha szükségem volt rá.

Este szerettem volna megint a fiúkkal vacsorázni, de a próbateremben ragadtak, így a büfében kellett elütnöm az időt. Végigkóstoltam a desszertes hűtőt, és két szintet is előre léptem a zongorás játékban. Néha idegesített a pityegés, de hajtott a vágy, hogy újra és újra megdöntsem a rekordomat.

Amikor benyitottam a gyakornokokhoz, nem várt esemény szemtanúja lettem. A jómadarak egymás mellett guggoltak, miközben Suga egy összetekert újsággal ütötte a falon az ütemet, amire rugózniuk kellett. Ha elrontották, bele kellett ülniük a lavórba, amit csurig töltöttek vízzel. A rapper alsója már jócskán nedves volt. Hogy a rossz ritmusérzékért, vagy a nagy pofájáért kapta, azt nem tudtam eldönteni.

– Yoongi hyung, te meg mit csinálsz? – kérdeztem a kendős kiképzőt.

– Tanítok – felelte egyszerűen, és visszalesett a katonáira. – Mit tanultok, kopaszok?

– Jó modort! – hangzott egyszerre a válasz a szobatársaimtól, és serényen guggoltak.

Megpróbáltam érzelemmentesnek tűnni, de a mosoly minduntalan felkúszott az arcomra, ahogy őket néztem. Úgy éreztem, ezt bőven megérdemelték az esti ébresztésemért.

– Tudod, először magamat láttam a rapper gyerekben – magyarázta Yoongi, amíg az áldozatok lefürödtek. – De az, hogy még velem is szívózott, megváltoztatta a véleményem róla.

– De miért jöttél ide egyáltalán?

– Azért, amit este veled tettek. Meg akartam nézni magamnak őket, de amikor bekopogtam olyan undorító nagyképűséggel fogadtak, hogy kénytelen voltam megleckéztetni őket.

Hálásan magamhoz öleltem Yoongit, aki bíztatóan megveregette a hátam, majd a kezembe nyomott egy papírt. Hivatalos irat volt, a főnök már le is pecsételte, nem hiányzott róla semmi, csak egy aláírás.

– A gyerek holnapután jön vissza a szüleitől. Addig van időd meggondolni magad. Én szeretném, ha visszajönnél.

– Gondolkodni fogok rajta. – Nem akartam részletezni neki, hogy mennyire félek attól, hogy csődöt mondok, sem azt, hogy bár nagyon vágyok rá, hogy újra bandatag legyek, hátráltatnám őket. Nemsokára le kell forgatniuk az új klipet és én még a táncot sem tudom.

Yoongi, mintha olvasott volna a gondolataimban, somolyogva megszólalt.

– Hosoek holnap egész nap szabad. Megtaníthatja a táncot, ha szeretnéd.

– Majd átgondolom.

Egész este a szerződés néztem, és Suga fenyítése után már nem kellett azon aggódnom, hogy rám támadnának a szobatársaim. Még az ágyat is áthúzták egy rossz szó nélkül, Sanghun maga pofozta meg a párnámat, hogy kényelmesen feküdhessek.

Mi lenne a jó döntés? – morfondíroztam a papírt forgatva. A szívem visszahúzott, az eszem félt. Kár, hogy nincs egy harmadik döntőbíró, aki megkönnyíti a dolgom – sóhajtottam fel, és összehajtottam a papirost. Jobb, ha alszom rá egyet – gondoltam, és magamra húztam a takarót. Hiányzott Taehyung édes szuszogása a fülem mellől, de sikerült elaludnom. Minden reménnyel a szívemben hunytam le a szemem, hátha másnap reggel sikerül megvilágosodnom.

Inkognító - 10: Egyezkedés

V:

Féltem otthagyni Jungkookot. Továbbra sem láttam a fejébe, és tartottam tőle, ha egyedül marad, újra menekülni akar. A céghez azonban mégsem vihettem magammal.

– Sietek vissza – nyomtam egy apró csókot szuszogó kedvesem szájára, és gondosan betakargattam, mielőtt az asztalra helyeztem volna a levelet.

Elhatároztam, hogy vele fogok élni, és ebben senki sem akadályozhat meg. Elszántan léptem a hyungnim dolgozószobájába, és helyet foglaltam az asztalánál. Meglepetten nézett rám, nem értette, honnan vettem a bátorságot, hogy így rátörjek, de nem várhattam ki, amíg végigjárom a formalitásokat. Minél előbb Jungkook mellett akartam lenni.

– Hyungnim, Jungkookkal fogok lakni.

A menedzser szemei kislabda méretűre nőttek a döbbenettől, és mérgesen felmordult.

– Elegem van már abból, hogy ti csak úgy bejelentetek dolgokat. Még mindig én vagyok a menedzser, nem ti diktáltok nekem, hanem fordítva.

Nem akartam beletaposni az érzéseibe, továbbra is követem az utasításait, és tisztelem a munkabírása miatt, de ebben a dologban nem tágíthattam. Jungkook teljesen el fog tévedni, ha nem terelem helyes útra. Hibát hibára halmoz. Láttam a kezét az este. Láttam, hogy vagdossa magát. Mi lesz, ha egyszer elvérzik?

– Jungkooknak szüksége van segítségre, és talán arra is rávehetem, hogy visszajöjjön.

– Nem akarok többet hallani Joen Jungkookról! – csapott az asztal a menedzser. – Törődj bele, hogy kilépett!

– Segítenem kell neki.

– Felajánlottuk neki a segítségünk, de visszautasította. Ennél többet nem tehetünk. – A menedzser hajthatatlan maradt. – Menj vissza dolgozni, és barátkozz össze az új fiúval! Úgy hallom, nem találjátok a közös hangot.

– Miért baj az, ha nála akarok lakni? Onnan is be tudok járni, és…

– Elég legyen ebből! – emelte meg a hangját a menedzser, és fenyegetően felém tartotta a mutatóujját. – Ne kelljen felhívnom az apádat!

Valójában, felkészültem rá, hogy előhuzakodik ezzel. Apám terelt ebbe az irányba, és mindig hálás voltam neki, hogy kitartott mellettem és támogatott, de most éppen ezzel akartak zsarolni. Ha nem teljesítem a kéréseket, megmondanak neki, és csalódást okozok. Nem akartam szomorúvá tenni a szüleimet.

– Hyungnim, én… – kezdtem, de a főnököm belém fojtotta a szót.

– Mars vissza a kollégiumba! És mondd meg a többieknek, hogy délután felmegyek hozzátok. Ideje tisztázni pár dolgot.

Letörten sétáltam ki az irodából. Nem így terveztem a beszélgetést. Azt hittem a határozottságom meglepi a menedzsert, és a kapzsiság belekényszeríti, hogy Jungkook közelébe engedjen. Ehelyett magamra haragítottam. A többiek le fognak nyakazni, amiért őket is belekevertem. Ezek után biztosan mindenkit keményebben fognak majd, és kigyomlálják a lázadt belőlünk.

Írtam egy gyors sms-t Jungkooknak, hogy ne várjon, egy ideig nem tudok menni, de amint sikerül elszöknöm, azonnal átugrok hozzá. Csak egy sótlan oké-t küldött válaszul, és még emotikont sem írt mellé. Reméltem, hogy nem törtem le nagyon.

– Hogy mit mondtál neki? – szidott le Jin, amikor elmeséltem, hogy mi történt. – Ezért biztosan megbüntetnek minket. Jól elintézted.

Dühösen ledobtam magam a kanapéra, és elterveztem, hogy ugyanebben a pózban duzzogok, amíg a menedzser meg nem érkezik. Hiába szóltak hozzám, még étellel sem tudtak kicsalogatni onnan. Elhatároztam, addig nem szólok hozzájuk, amíg meg nem változtatják az álláspontjukat.

– Már megint Jungkook miatt depizel? – ült le mellém hanyagul Suga. Felhúzott szemöldökkel nézett rám, mintha az üzenné: Hisztis kiscsaj vagy, aki bömböl a letört körme miatt.

– Minek kérdezed? Úgyis tudom, hogy mi gondolsz rólunk.

– Azt, hogy elcseszett egy páros vagytok – sóhajtott fel, és megigazította a sapkát a fején.

– Olyan keményen küzdöttem érte, és nem ért semmit, mert a menedzser nem engedi, hogy vele legyek. El sem tudod képzelni, hogy mennyire hiányzik.

Nem tudom, miért mondtam ezt el Sugának, hiszen ennyi erővel a falnak is beszélhettem volna, de ha hangosan kimondtam a problémáimat, könnyebben megoldottam őket. Azt én is beláttam, hogy mégsem mehet bele a főnökség ilyen könnyen a költözésben, hiszen akkor az összes idoljuk össze-vissza rohangálna, és nem tudnák elkerülni a botrányokat, de a mi esetünkben igazán tehetnének kivételt. Nem azért akarok Jungkookkal lenni, hogy éjjel-nappal szexeljünk, hanem mert látom, hogy szüksége van rám.

– Megjött a menedzser – futott be a nappaliba Hoseoek, és helyet foglalt mellettem. Furcsán ironikusnak tartottam, hogy régi testőreim vettek körül. Mintha újra Jungkooktól kellene megvédeniük.

Csúnya fejmosást kaptunk. Szófogadatlan, hálátlan, önző és nyavalygós gyerekeknek neveztek minket, akik nem tudnak felnőttként viselkedni. Kiemelte a menedzser a bandán belüli feszültség levezetéseket – lsd. bunyózás –, az „egyedi” bejelentéseket – lsd. Jungkook kilépése és az én költözési tervem – valamint a rossz kommunikációt a fanokkal – lsd. Kook asztal alatti matatása a rajongói találkozón.

– Három éve dolgoztok ebben a világban, és még mindig nem értetek belőle semmit. Itt hihetetlen mennyiségű pénz forog kockán, nem mellesleg a cég és a saját hiteletek is. Ha mentek a fejetek után, és nem tudjátok elfogadni a döntéseinket, mindent felégettek magatok mögött, amiért eddig olyan keményen küzdöttetek.

– Bocsánatot kérek – pattantam fel, és mélyen meghajoltam. – Az én hibám az egész, ne őket büntette, hyungnim. Ők nem tehetnek semmiről. Én hibáztam.

– Ülj le, Taehyung! – parancsolt rám. Gyanakodva nézett végig rajtunk. – És most szépen meséljétek el nekem, hogy mi folyik itt. Miért lett beteg Jungkook egészen pontosan?

Lopva egymásra sandítottunk, és bár az én posztom lett volna, hogy beszéljek, nem tudtam, mit mondjak. Ha színt vallok, örökre eltiltanak tőle, de ha kamuzok, és kiderül, soha többé nem fognak megbízni bennem. Nem akarom, hogy Rap Monster gyámsága alá kerüljek.

– Jungkook, és én… szóval mi… jártunk – motyogtam magam elé. Abban sem voltam biztos, hogy hallotta-e valaki.

– Hangosabban, fiam! – dörrent rám a menedzser. – Mi van veletek?

– Szerelmesek vagyunk egymásba – tőrt ki belőlem. Amikor észrevettem, hogy kiabálok, összébb húztam magam, és jobban odafigyeltem a hangsúlyokra. – Jungkook azért lett depressziós, mert nem tudta feldolgozni, hogy bántott engem.

A menedzser elfehéredett, és olyan erősen szorította az ingjét, hogy kifutott a vér az ujjaiból. Rap Monster készségesen hozott neki egy pohár vizet, mielőtt még rosszul lesz, de továbbra sem javult az állapota. Már azon gondolkodtam, hogy mentőt hívok hozzá, amikor végre megszólalt.

– Ő… Ő miatta kerültél korházba? Ő volt az, aki… – a menedzser nem merte kimondani, de én sem akartam hallani. El akartam már végre feledkezni erről. Az a Jungkook nem jön vissza többé. – Fel kell jelentened.

– Dehogy is! – vinnyogtam ijedten. Ha a menedzser még a zsarukat is ráuszítja, biztosan vége mindennek. – Én már ezt elrendeztem magamban, nincs szükség külsősök bevonására.

– Taehyung, találkoztál vele azóta? – meg sem várta, amíg válaszoltam. – Persze, hogy találkoztál. Máskülönben nem kértél volna arra, hogy hozzá költözhess. Megfélemlít? Nem kell szégyellned, mi mindenben segítünk.

El sem hittem ezt az egészet. Ahelyett, hogy segítettem volna Jungkooknak, csak még nagyobb szarba kevertem. Összegömbölyödtem, és Hosoek vállához nyomtam a homlokom. Véget akartam vetni ennek a beszélgetésnek. Visszatekerni az időt, és mindent máshogy csinálni.

– Hyungnim, az igazság az, hogy nekünk is szükségünk van Jungkookra.

Döbbenten kaptam a fejem Yoongi irányába. Őt mondtam volna utolsónak, aki kiállna Kook mellett. Vajon miért változtatta meg az elhatározását?

– Mindenki pótolható – jelentette ki a menedzser. Ez fájt. Nekem nem volt pótolható. Egyáltalán nem.

– A napokban döbbentem rá, hogy milyen különleges hangja van. Én csak erre a hangra tudok jó dalszövegeket írni, az olcsó másolatára csak klisék jutnak.

Hálát adtam az égnek, amiért Suga makacs, ha munkáról van szó. Csak is a legjobbat akarja kiadni a kezei közül, és ehhez szervesen hozzákapcsolódik Jungkook teljesítménye is. Ha fele ennyire tehetséges párt találtam volna magamnak, most nagy bajban lennék, így viszont talán van remény.

Suga jól nevelt, az apja elég keményen fogta ahhoz, hogy tudja, hogyan kell viselkednie az idősek közelében. A főnökökkel mindig udvariasan bánt, megválogatta a szavait, és szinte sosem konfrontálódott. Az a Suga azonban, aki most a menedzsert fixírozta, nem a genleman jófiú, nem, ő az utcai rapper, a nagyképű, swag srác, aki a falon is keresztülmegy, ha el akar érni valamit.

A menedzser előhuzakodhatott volna paragrafusokkal, és bekezdésekkel a szerződésből, de a tények erősebbnek bizonyultak a jognál. Mindig a pénz beszél. Suga a BTS motorja. Ha kivonná magát a munkából, akkor is folytatódhatna a zenekészítés Rap Monsterrel, hiszen ő is sok dalt ír, és mivel rapper a szövegeket is jól összeteszi, de ő csak magáról tud írni. A balladák, érzelmes dalok, megcsalások, és minden olyan téma, amitől összefacsarodik a fanok szíve, Suga reszortja. A banda többi tagja sem bírná sokáig a megváltozott munkakörülményeket. Jimin sosem adja fel az álmait, de Jin hamar kiszállna. Ha nincsenek mellette stabil barátok, elbizonytalanodik, és hitelét veszti, hiszen a mai napig úgy érzi, a hip-hop nem az ő terepe. Csak a közös álom miatt tart ki.

– Taehyung semmiképpen nem hagyhatja el a kollégiumot, de Jungkookot el tudom helyezni a gyakornokok között.

Ha beteszik oda, az azt jelenti, hogy két emelettel lesz alattunk, és bármikor találkozhatunk. Ráadásul a zene közelében lesz, táncolhat a kicsikkel, és talán még a stúdiót is használhatja. Ha újra beleszimatol a zeneiparba, talán visszatalál hozzánk.

Le sem lehetett vakarni a vigyort az arcomról. Boldogan mosolyogtam, mintha én nyertem volna meg a csatát, pedig Suga volt a titkos fegyver.

– Jól van! Eressz már el! – fejtett le magáról morcosan a rapper, amikor össze-vissza ölelgettem.

– Taehyung szeretnék beszélni veled, négyszemközt. – A menedzser útközben visszanyerte a színét, de a tekintete keményen csillogott. Úgy éreztem magam, mintha apámmal beszélnék, aki rájött, hogy beleszerettem egy tanárnőbe. El sem mertem képzelni, mi lesz, ha egyszer majd a szüleimnek is színt kell vallanom.

Hatalmas szemekkel bámultam a menedzserre, és felhúztam a térdeimet, hogy még ártatlanabbnak tűnjek. Ha aranyosnak tart, talán nem ordít olyan hangosan – ez járt a fejemben.

– Ez a dolog, ami köztetek történt, soha sem derülhet ki. Szeretném, ha ehhez tartanátok magatokat – közölte. Elfogadható kérés volt. Én sem akartam, hogy a nagyközönség megtudja.

– Feljárhat Jungkook hozzánk? – Ha nem engedi meg, akkor is megoldjuk, hogy találkozzunk, de jobb, ha először megkérdezem.

– Csak akkor, ha a többiek is itt vannak. Namjoonra fogom bízni a felügyeleteteket.

Megpróbáltam palástolni a mosolyom, de majd szétfeszítette a bőrömet az erőlködés. Amikor a hyungnim távozott, ujjongva ugráltam a kanapén, és amint lenyugodtam, telefont ragadtam, hogy értesítsem Jungkookot a győzelemről.

– Szia, bébi. Pakolj, mert költözöl! A menedzser szerez neked helyet a gyakornokok között. Sajnos csak így oldható meg, de két emelet nem távolság, gyakran fel tudsz jönni.

– Taehyung… – megrémített, ahogy a nevemet mondta. – Azt hiszem, hatalmas butaságot csináltam.

– Mi történt? – ugrottam fel, és már félig a kabátomban voltam, amikor újra megszólalt.

– Irene… Irene… – akadozott Jungkook hangja, úgy sejtettem, a könnyeivel küzd. – Megfenyegetett, hogyha nem doblak, mindenkinek elmondja, hogy meleg vagy. Hyung…én nem akarlak bajba keverni. Hagyjuk inkább ezt a költözés dolgot. Majd találkozunk, amikor szabadnapot kaptok.

– Nem! – kiabáltam, mire a többiek mind felém kapták a fejüket. – Nem érdekel az a hülye liba. Ne foglalkozz vele, majd lerendezem.

– Jó – szinte láttam magam előtt, ahogy beletörődve lehajtja a fejét. Egy visszahúzódó kis nyuszi lesz, ha túl határozott vagyok vele. – Legyen, ahogy akarod.

– De van kedves ide költözni, ugye? Lehet, hogy azt is megengedik, hogy tanítsd a gyakornokokat. Gyakorolhatnál a tanárságra.

– Igen, van! – felelte lelkesen Jungkook, és nem tudtam eldönteni, vajon nekem örül ennyire, vagy a lehetőségnek, de nem féltékenykedtem ilyesmin, az volt a lényeg, hogy együtt legyünk.

– Mennyi cuccod van? Kell segítség?

– Megoldom egyedül, ezért ne fáradj! Majd hívlak, ha odaérek.

Újra felakasztottam a kabátot a fogasra, és kibújtam a cipőből. Ramo a fejét csóválta, amikor bementem a konyhába, de nem tudta elrontani a kedvem. Élvezettel nyalogattam le a kanálról a citromos yoghurtot, és halkan dúdoltam.

– Előre szólok, hogy nem fog mindig itt lógni Jungkook – figyelmeztetett a leader. – Ha nem viselkedtek rendesen, szobafogságot kapsz.

– Oké, apu – vágtam rá magabiztosan. Úgy éreztem, semmi nem állhat az utamba, bár a sikerem nem teljes, de tökéletesen meg vagyok elégedve az eredménnyel. Jungkook közelebb került hozzám, enyhén korlátozott bejárása van, és a cég szárnyai alatt maradt.

Jungkook:

Ha Taehyung nem intézte volna el nekem, akkor is kiköltöznék. Rossz emlékeket őrzött ez a lakás, nem akartam maradni. Se Irene zaklatása, se a hallucinációk, de még a szüleim látogatása se fog hiányozni. Ha a barátaim a közelben vannak, biztonságban leszek – mondogattam magamnak, amíg pakoltam.

A céghez közeledve azonban inába szállt a bátorságom. Ha nem ígértem volna meg V-nek, hogy nemsokára találkozunk, lehet, hogy visszafordulok a küszöbnél. Hatalmasnak, és félelmetesnek tűnt a kollégium, a biztonsági őrben benne láttam az egyenruhások minden negatívumát, és taszított a világos kő ragyogása is.

– Második emelet, háromszáznégyes szoba – irányított el az őr, és a kezembe nyomta a kulcsot.

Amikor felértem az emeletre, megcsapott a hangzavar. Mi is ilyen zajosak voltunk? – próbáltam meg visszaemlékezni, de nem kellett sokáig kutatnom, hamar megkaptam a választ. Igen, minden baráti társaság hangos, ha jól érzi magát. És a BTS-ben – az elmúlt pár hónapot leszámítva – mindig jó volt a hangulat.

A kezdők furcsán néztek rám. Ők már jól összeszoktak, és idegennek tartottak, aki belerondít az életükbe. Fel sem ismertek, de nem bántam. Az bőven elég volt, hogy én vagyok a legidősebb. Ez elég szabadságot adott ahhoz, hogy ne kelljen játszmázni a lakásban. Úgyis csak aludni fogok ide járni.

– Új fiú – szólított meg a csapat rappere, akit úgy tűnt, nem izgatott, hogy tisztelettel tartozik nekem. Mindig a nagypofájúakkal van a gond – csóváltam meg a fejem, de nem ijedtem meg tőle. Az, aki Sugával játszmázott, már semmitől sem fél.

– Mondjad, dongseng-ah! – mosolyogtam rá gúnyosan. – Miben segíthetek?

– Nem érdekel, hyung, hogy te vagy az idősebb, mi laktunk itt előbb, úgyhogy elmondom a szabályokat – kezdett bele, de idejekorán kitört belőlem a nevetés. Mivel korábban én voltam a kicsi, pontosan tudtam, hogy a kor nem minden, de nevetségesnek tartottam, amit a gyakornok leművel. Azért keménykedik velem, hogy a többieknek bizonyítsa, hogy ő a legalkalmasabb arra, hogy vezető legyen.

– Csupa fül vagyok.

A szabályok nem voltak bonyolultak, azokat mondta el, amiket egy normális ember amúgy is betartana. Ez is bizonyította, hogy a korábbi elméletem helyes volt, és csak játszani akarta az agyát. Korábban annyira elfoglaltak voltunk, hogy nem sok időnk maradt arra, hogy gyakornokokkal barátkozzunk, de megdöbbentett, hogy ilyen neveletlenek. Amikor mi tanultunk, még a takarítónőnek is meghajoltunk, és segítettünk összeszedni a szemetet, az új kölykök azonban csak magukkal törődnek.

– Leléptem – jelentettem be, de azonnal utánam ugrottak.

– Engedély nélkül nincs kimenés! Használd ki, hogy most pihenőidő van – figyelmeztetett a tüsihajú rapper, aki korábban beszólt nekem.

– Tudom, hogy mit csinálok.

– Dehogy tudod! Az egész szobát megbüntetik miattad – aggodalmaskodott egy szőke, kerekfejű fiú.

– Nem fognak. Majd elviszem a balhét – biztosítottam őket, és kimentem a szobából.

Magabiztosan sétáltam végig a folyosón, és lifttel mentem fel a negyedikre. A gyakornokoknak tilos volt használniuk a felvonót, de én csak velük laktam, nem kellett a szabályaik szerint élnem.

Összeszoruló gyomorral kopogtattam be egykori otthonomba, és némán fohászkodtam, hogy V nyisson ajtót.

Az égben félig meghallgatták a kérésem, mert Jin fogadott. Az arcán hatalmas mosoly virított, és olyan erősen ölelt, hogy alig bírtam lefejteni magamról. Sejtettem, hogyha még egy percig körém fonódik, ki fog törni belőle a sírás.

Namjoon, Hosoek és Jimin megveregette a vállam üdvözlésként, Taehyung pedig mindenki előtt lekapott. Pirulva bújtam a nyakába, és halkan megdorgáltam.

– Mérgesek lesznek, amiért előttük csináljuk.

V nem válaszolt, csak mosolyogva megpörgetett, és ezer meg ezer csókot nyomott hol az arcomra, hol a számra.

– Hagyd már szegény gyereket! – csattant fel Suga. – Még az anyja sem szeretgeti ennyire.

Félve néztem a mogorva rapperre, de a szemei mosolyogtak, és amikor esetlenül előre nyújtottam a tenyerem, hogy kezet fogjak vele, magához rántott. Yoongi nem sűrűn ölelt civilben, ha a színpadon hozzám ért, azt csak a rajongók miatt tette.

Mivel sokkal alacsonyabb nálam, neki könnyebb lenne belém kapaszkodnia, mégis én lógtam rajta. Teljesen összesírtam a farmerkabátját, és elmondása szerint meg is süketítettem fél fülre a bömböléssel, de hosszú hónapok terhe esett le rólam a béküléssel.

– Kezdek féltékeny lenni – jegyezte meg V durcásan. Amikor cuppanós puszit nyomtam az arcára, azonnal megenyhült.

Mind bevonultunk a nappaliba, és bár ment a háttérben a zenecsatorna, meg sem hallottuk. A többiek egymás szavába vágva mesélték, hogy milyen sokat szenvednek az új tánccal. J-hope sikongatva utánozta a fenékrázást, majd Jiminnel szinkronban hullámoztak, amin mindenki a hasát fogva kacagott. V szorosan ölelt magához, a karjai úgy borultak körém, mint egy finom takaró, és ki sem akartam szállni az öléből, amikor vinnyogni kezdett, hogy pisilnie kell.

– Jungkook, behugyozok! – próbált lelökni Taehyung, de kitámasztottam magam. – Jin hyung, segíts!

– A te barátod, nem az enyém – tárta szét a karját a legidősebb, mire V műsírásba kezdett.

Kelletlenül lemásztam róla, mire úgy rohant a mosdóba, hogy szinte porzott utána a talaj. A gyalogkakukk megirigyelte volna a gyorsaságát.

Megkönnyebbült ábrázattal tért vissza, és azonnal visszarendeződtünk süni pózba. Imádtam, ahogy a nyakamba szuszogott. Az ujjai a csuklómat simogatták, közel a sebekhez, és bár egy kicsit összeszorult a szívem, ha arra gondoltam, hogy örökre magamon fogom viselni a szakításunk nyomait, megnyugtatott a gyengédsége. Úgy körözött, mintha az érintésével meggyógyíthatna. Ha a bőrömet nem is tudta regenerálni, a szívemet biztosan.

– Jungkookie, nemsokára menned kellene – nézett az órájára Ramo.

– Én nem engedem el – jelentette ki Taehyung nyafogva, és úgy ölelt, mintha a plüssmackója lennék. – Nincs semmi dolgunk négyig. Addig maradhatna.

– A menedzser azt kérte, hogy keresd meg, ha megérkeztél, de teljesen kiment a fejemből – folytatta Namjoon, ügyet sem vetve V tiltakozására.

– Azonnal megyek – álltam fel, de Taehyung visszarántott. A tekintete sértetten villogott, majd az arca szempillantás alatt megváltozott. A szája legörbült, a tekintete nagyobb, és csillogóbb lett. Felvette a kiskutyaarcot, hogy mellette maradjak. – Taehyungie, nem örökre megyek el.

– De olyan – motyogott, és remegtetni kezdte a száját, mintha sírna. Legszívesebben játékosan fejbe vágtam volna, de közben késztetést is éreztem rá, hogy lecsókoljam a görbületet az ajkáról.

– Ne aggódj! – pusziltam meg az arcát, és a füléhez hajoltam. – Este még felszököm.

V azonnal eleresztett, és a többiek sehogy sem tudták kiszedni belőle, hogy mit súgtam neki. Nem is kellett tudniuk. Nem akartam kihúzni a gyufát, a legutóbb is azzal csesztük el, hogy nem tartottuk be a szabályokat. Felugrok hozzá, amikor a szobatársaim elaludtak, adok neki egy hosszú, forró csókot, és már megyek is vissza.

Jin az ajtóig kísért, és a lelkemre kötötte, hogy szóljak, ha nem kapok elegendő kaját, ő nagyon szívesen főz rám is, de tudtam, hogy bajba sodornám magam, ha kitudódna, hogy protekciós vagyok. Úgy kell tartanom velük a kapcsolatot, hogy ne szúrjon szemet a kicsiknek.

A menedzser irodája előtt megálltam egy pillanatra, és mély levegőt vettem. Minden bátorságomat összegyűjtve léptem be hozzá. Nem tudtam, hogy mit gondol rólam, és mi a terve velem, de szívességet kellett kérnem tőle. Le kellett szerelnünk Irene álmokfutását.

– Örülök, hogy újra látlak, Jungkook, bár nagy fejtörést okoztál nekem.

– Bocsánatot kérek. – Udvarias akartam lenni. Sokkal tartoztam neki. – A lakását egy kicsit lelaktam, de ki fogom fizetni a felújítás költségeit, nem kell aggódnia, hyungnim.

– Felejtsd el! Ennél sokkal fontosabb dologról kell beszélnünk.

Erősen koncentráltam a mondandójára. Elsorolta, hogy a gyakornokok manapság milyen szabályokat tartanak be, és kérte, hogy próbáljam ehhez igazítani magam. Nem akarja, hogy feszültség alakuljon ki a másodikon miattam, mert azzal veszélyeztetem a cég jövőbeli terveit. Ha nem tudnak előállni egy új bandával, mert a gyakornokok egymás ellen fordultak, akkor rengetek pénzt szórtak ki az ablakon.

– Természetesen betartom a cég szabályait. Köszönöm, hogy itt lakhatok.

– És lenne itt még valami – a menedzser arca elkomorult, és az ujjai idegesen doboltak az asztalon. – Taehyung elmondta, hogy mi történt köztetek. Szeretném, ha továbbra is diszkréten kezelnétek ezt.

– Igen, mi is így terveztük, de történt egy kis probléma.

Elmeséltem neki, hogy Irene mit mondott. Egy cseppet sem tetszett neki, hogy a pletykák igaznak bizonyultak, és kavartam egy másik idollal. Attól nem félt, hogy az SM Irene mellé állna, nekik is érdekük, hogy ez a kapcsolat titokban maradjon, a női bosszútól azonban már jobban tartott. Irene sértve érzi magát, amiért egy pasiért dobtam. Az nem érdekli, hogy nekem Taehyung felé ezer nővel is. Senkiért nem cserélném el.

– Fel fogom venni a kapcsolatot a feletteseivel, és elsimítjuk ezt az ügyet.

– Köszönöm szépen – hajoltam meg, de az ajtónál járva még utánam szólt a menedzser.

– Remélem, meggyógyulsz.

A szomorúság hirtelen telepedett rám. Szégyelltem magam, és nem vágytam társaságra, de muszáj volt visszamennem a szobámba. Nem szólva a lakótársaimhoz, bebújtam az ágyba, és megpróbáltam aludni egy kicsit. Alig vártam, hogy végre beesteledjen, és újra felmehessek Taehyunghoz. Ha mellette voltam, nem éreztem magam gyengének. Tudtam harcolni, mert kettőnk lett a cél.