Nehézségek sorozat - 4: Megvalósítási nehézségek

Seonghwa:

Értékeltem, hogy Yunho törődik velem, de ha nem lettem volna megsérülve, koránt sem ugrál körbe ennyire. Ez zavart leginkább. Biztosan kedves lenne, gondoskodna rólam, elhalmozna a figyelmességével, de nem hozná ágyba a reggelit, nem fogná meg a könyökömet, amikor kikísér a nappaliba, és nem húzná ki nekem a széket. A legjobban az zavart, hogy mindegy, mit tesz, az állapotomon nem tud javítani. Elhozhatja nekem a világ összes virágát, hogy kellemes illat legyen a szobában, attól nem gyógyulok gyorsabban. Az egész banda hangulatára rányomta a bélyegét a problémám, egyszerűen felborult a rend, és Jonghón kívül senki nem viselkedett természetesen. Mintha halálos beteg lennék, úgy törődtek velem, mintha többé nem láthatnának, és ez csak nagyobb aggodalmat okozott nekem.

Az első egy hónap volt a legnehezebb, amikor tényleg nem csinálhattam semmit a fekvésen és pihenésen kívül. Bűntudatom volt, amiért nem táncolok, miközben a többiek kiköpik a tüdejüket a próbateremben. Valamivel el kellett foglalnom magam, úgyhogy gyakoroltam az angolt, hátha ezzel majd segíthetem őket a turné alatt. A videónk megtekintésénél nagy részt kivettem, lemerülésig néztem a laptop képernyőjét, és fejben gyakoroltam a táncmozdulatokat.

Tényleg próbáltam kerülni a tükröket, de az arcom az interneten is szembe jött velem, az éles HD felvételeken tisztán láttam, milyen hibátlanul festettem a fellépéseken. Milyen jól néztem ki, és milyen szörnyen ronda lettem. Nem értettem, Yunho miért nem szakított még velem. Miért akarna egy olyan mellett maradni, mint én? Hiszen a baleset óta meg sem csókolt. Talán nem véletlen.

A rehabilitáció lassan haladt, de legalább történt valami. A seb nem látszott, ha alapozót kentünk rá, de a bőr nagyon feszült, fájdalmat okozott a mosolygás, és az artikulált beszéd. Fogalmam sem volt, hogyan fogok zárt szájjal énekelni, az első énekórán gyomorgörccsel álltam a zongora mellé. Úgy hangzott az előadásom, mintha egy gyerek állt volna ki az óvodai színpadra, szinte csak motyogtam, és már ez is fájdalommal járt. A tanárnő nyugtatott, hogy első próbálkozásnak ez is megteszi, de láttam a tekintetében, hogy lemondott rólam. Titkolta, de legbelül nem bízott a felépülésemben.

Hihetetlenül depressziós lettem, éjszakákat töltöttem álmatlanul, azon gondolkodva, hogyan kellene eltűnnöm a csapat életéből úgy, hogy a legkevesebb fájdalmat okozzam a tagoknak. Azt hiszem, végzetes hibát követtem volna el, ha Yeosang akkor nincs mellettem. A bosszúakciójuk miatt – amiért nagyon haragudtam rájuk – megsérült az ujja, és habár csak egy apró sérülést szerzett, át tudta érezni a helyzetemet. Amikor leültünk beszélgetni, úgy éreztem, ő valóban megért engem, és egyre több időt töltöttünk együtt. Segített átvészelni a legnehezebb időszak, és folyton arra bíztatott, hogy nyugodtan támaszkodjak Yunhóra, hiszen ő a párom. Én nem akartam terhelni őt, eleget szenvedett miattam, egyébként is sejtettem már, hogy elege van a kapcsolatunkból, csak túl mulya ahhoz, hogy véget vessen neki.

Közeledve a turnéhoz egyre idegesebbé váltam, de szerencsére a bőrfeszülés egyre kevésbé keserítette meg a mindennapjaimat, egyre jobban ment az artikuláció, a hangom hamar visszanyerte a régi fényét, csak a mosolygást kellett visszafognom.

– Te tényleg meg akarsz ölni engem? – nyögtem fel, amikor Mingi vöröslő homlokkal kijött a Sannal közös szobájukból. A hangokat mindenki hallotta, de azt hittük, csak durván élik a szexuális életüket, miközben valójában azt próbálgatták, ki tud nagyobbat pöckölni a másik homlokára. Fura egy páros voltak ők ketten.

– Hyung, most átérzem, hogy min mész keresztül. Leszakad a homlokom – panaszkodott, és egy csomag fagyasztott brokkolit nyomott a fájó területhez.

– Na, gyere! Ellátlak – vettem el onnan a mirelitet, és a fürdőbe tereltem a beteget.

Gondosan megtisztítottam Mingi bőrét hidratáló szappannal, majd tonizáltam, és végül vékonyan bekentem a bőrregeneráló krémemmel, ami egy vagyonba került, de nagyon hatásos volt. Mingi csendben tűrte a műveletet, mint amikor a sminkesen dolgoznak rajta, és a krém után döbbenten csücsörített felém.

– Csókot ne tőlem várj! – ütöttem rá a szájára játékosan a flakonnal.

– Olyan, mintha lefagyott volna a fejem, de jó értelemben. Kellemes.

– Tudom, most már én is érzem.

Yunho sokat mondta, hogy hideg a krém, és úgy érzi, amikor beken vele, mintha hóba nyúlna, de az arcom olyan érzéketlen volt, hogy semmit nem fogtam fel ebből. Azóta viszont, minél hidegebbnek éreztem, annál boldogabb lettem.

A művelettel végeztünk, de Mingi nem akart távozni, és hamar beállt közénk a kellemetlen csend. Vártam, hogy elmondja, mit szeretne, ő pedig talán arra várt, hogy rákérdezzek. Egyikünk sem csinált semmit, és ezzel csak tovább táncoltunk egymás idegein.

– Szóval…? – adtam meg az első löketet, hátha használ valamit.

– Hyung, te meg Yunho… Szóval, ti szoktátok mostanában csinálni?

– Szerintem ehhez semmi közöd – kértem ki magamnak vöröslő arccal. Igen, most már a hőt is érzékeltem.

– Ami azt illeti, egy kicsit van. Mert Yunho hyung az utóbbi időben iszonyatosan hosszasan zuhanyozik, és ha ti nem szexeltek, akkor már értem, miért…

– Kifelé! – suhintottam felé a törölközővel, és már szublimált is. Hála az égnek, hogy nem kérdezett többet.

Nem mertem közeledni Yunhóhoz, jobb volt kerülgetni az igazságot, mint szembesülni vele. Már nem kívánt engem, érthető volt, elvesztettem a fegyverem ellene. Ha rám nézett, biztosan csak a heget látta az arcomon, annak az éjszakának az emlékei gyötörték, és ilyen körülmények között nem csoda, ha nem működött a teste. Azzal segíthettem neki legjobban, ha minél hamarabb elengedem.

A készülődés azonban nem tette lehetővé, hogy a magánéletünkkel törődjünk, a turné előtt még le kellett forgatni egy realityt, hogy legyen mit posztolni az éhes rajongóknak, amíg mi napról napra kidolgozzuk a belünket, és egyik országból a másikba repülünk át.

Minden állomáson egy-egy párosnak kellett végrehajtania egy feladatot, és amikor Yunho és én a piac közelébe kerültünk, szerettem volna sírva kimenekülni a világból. Végül aztán jól működött a játék, a verseny, és az időnyomás miatt nem törődtem a pánikkal, csak rohangáltam a boltok között, és végül sikerült teljesítenünk a küldetést. Nagyon jól éreztem magam közben, kicsit, mintha randiztunk volna Yunhóval, úgy éreztem magam, és ettől még a mosolygás sem fájt annyira.

A turnét március 15-én kezdtük meg Los Angelesben, és minden percét élveztem, főleg a Twilight előadását, hosszú idő után az első szikra közöttem és Yunho között egy koreográfia keretein belül történt meg. Már csak attól, hogy a vállamhoz ért, eszméletlenül zavarba jöttem. Nagyon jól éreztem magam, a tagok pörögtek, rengeteget nevettünk, és estére úgy éreztem, leszakad az arcom. Amikor Yunho megpróbálta felkenni a krémet, elhúzódtam, és inkább magamnak csináltam meg.

– Nagyon rossz? – kérdezte aggódva a küszöbről.

– Túlélem.

Az amerikai fellépések között egy-két nap volt csak, ennyit pihenhetett az arcom, és a kedvenc pillanatlopós táncomnál is egyre vettünk vissza a shippből. Dallasban már csak mutogattunk, Chicagóban mini szívet kaptak a rajongók, Atlantában egy nagyobbat, New Yorkban szintén, bár ott már Yunho sokkal szorosabban ölelt magához, és játékosan paskolta meg a vállamat. Az az egy hét, ami elválasztotta az amerikai és európai turnét, nagyon jót tett nekünk. Vehettünk egy nagyobb lélegzetet, és Yunho is tett egy lépést felém. Teljesen ártatlan volt az egész, egy londoni kávétól habos maradt a szám, és lecsókolta onnan, Jongho szerint irtózatosan aranyosan váltam főtt rákká ettől a kis semmiségtől. Viccelt? Majdnem szívrohamot kaptam, annyira hevesen vert a szívem, hogy attól féltem, nem élem meg a koncert estéjét, és előtte elhalálozok szerelem túladagolástól.

Párizsban nem könnyítették meg a helyzetünket az Atinyk, sokkal közelebb jöttek a rajongók, mint szerettem volna, és rettegtem, hogy meglátják a smink alatt a heget, hogy rájönnek a titkomra, és ettől olyan pánikhangulatba kerültem, hogy egész úton remegett a kezem a kisbuszban. Ha az út csak öt perccel hosszabban tartott volna a szállásig, és nem csap az arcomba a friss levegő, biztosan pánikrohamot kaptam volna. Nem is mentem el várost nézni, egyszerűen csak bezárkóztam a hotelszobába, és egy pár szem altatóval annyira kiütöttem magam, hogy a testem teljesen elfeledkezzen a fájdalomról. A koncertre végül sikerült összeszedni magam, és mindenért kárpótolt az élmény, amit a rajongók ajándékoztak nekem. Akkor még nem is sejtettem, hogy az éjszaka koránt sem ért véget a fellépéssel.

– Gyere velem várost nézni – nyomta a kezembe a kabátomat Yunho, amikor hirtelen megállt az autó.

– Pihennünk kellene.

– Majd utána pihenünk. Ez a romantika városa, és én romantikázni akarok veled.

Erre nem lehetett nemet mondani, még akkor se, ha a csapattagok hormontúltengéses fiúkká váltak ettől a szövegtől, és úgy huhogtak, mintha baglyok nemzették volna őket. Nem érdekelt, hogy mit gondolnak, tényleg kijárt nekünk egy kis romantika.

Párizs élőben ezerszer gyönyörűbb volt, mint a képeken, Yunhóval kézen fogva jártuk be a nevezetességeket, nem törődve azzal, hogy mikor indul a gép, és menyit fogunk aludni. A gyógyszerek miatt nem ihattam alkoholt, így forró csokoládét kortyoltam az éjszakai fények simogatásában, és megpróbáltam magamba szívni a szépségből áradó pozitív energiákat.

– Olyan csodálatos – merengett el Yunho.

– Az Eiffel torony az egyik legszebb látványosság a világon.

– Te vagy csodálatos, hyung – súgta, és már éppen leharaptam volna a fejét a hyungozásért, amikor összeért a szánk.

Nagyon lassan, és óvatosan csókolt, pedig egy hangyányi fájdalmat sem éreztem, majdnem a kakaós poharamat is elhajítottam, hogy a párom nyakába tudjak csimpaszkodni. Nagyon visszafogta magát, a kezével szinte eltaszított magától, hogy ne másszak úgy rá, de nem érdekelt se a közvélemény, se a sérülés lehetősége, közel akartam lenni hozzá.

– Menjünk haza – kértem zakatoló szívvel, és szinte futottunk a taxiig. Annyira önkívületi állapotba kerültem, hogy azt sem tudtam megmondani, hol lakunk, de Yunho szerencsére emlékezett a hotel nevére.

A hall, és az emeletünk közötti idő kiesett, csak azt fogtam fel, hogy Yunho kabátja nagyon durva anyagú, és iszonyatosan zavar, hogy rajta van, úgyhogy gyorsan próbáltam megszabadítani tőle. Eközben folyamatosan csókolóztunk, és Yunho egyszer elfeledkezett róla, hogy ne nyúljon az arcomhoz, és a hüvelykujjával pont a hegen simított végig. Felnyögtem a fájdalomtól, és megkapaszkodtam a vállában, de Yunhónak hamar sikerült elfeledtetni velem a korábbi kellemetlenséget, amikor a csókjai a nyakamra tértek át. Hátravetett fejjel élveztem a kényeztetését, és remegő ujjakkal hámoztam le róla a felső ruházatot. Be sem zártuk az ajtót, a tagok bármikor ránk törhették, bár nagyon bíztam benne, hogy egyik őrültnek sem pont egy ilyen helyzetben fog eszébe jutni ránk nyitni egy Vlive adás kereteiben. Sejthető volt, hogy valahogy így esünk haza, ennyire azért ők sem gyerekek.

Hatalmasat ugrottam, amikor Yunho végignyalt a hasfalamon, el is felejtettem, hogy ilyen érzékeny vagyok. Szegényt, kissé torkon löktem az övcsatommal, miközben ugrottam egyet, és eltartott pár percig, amíg Yunho teste felfogta, hogy nem fog megfulladni. Iszonyatosan ciki helyzet, ennél bénább nem is lehetett volna a hosszú idő utáni első együttlétünk, erősen benne volt a pakliban, hogy ebből nem lesz semmi értékelhető.

– Ne haragudj, nem akartam – szabadkoztam, és letöröltem Yunho könnyeit. – Annyira sajnálom, hogy megsirattalak. Egy csődtömeg vagyok.

– Nevetek, Seonghwa – köhögött Yunho, és a gyönyörű fogai ragyogtak a félhomályban. – Még mindig olyan bénák vagyunk, mint az elején.

Azokra az időkre nem akartam emlékezni. Tipikus első alkalmas bénázás, amikor fejben mindent tudsz, csak a megvalósítás nem stimmel. Kezdve a kellékek megvásárlásától a konkrét aktusig, a világ összes szerencsétlenkedését végigzongoráztuk, komolyan, már nem is féltem a fájdalomtól, csak túl akartam esni rajta, hogy a karma végre leszálljon rólunk. Úgy tűnt, két hónapnyi kihagyás tökéletesen elég volt ahhoz, hogy visszafejlődjünk a kezdeti állapotba.

– Nem folytatnánk? – simítottam végig az arcán, és visszahúztam magamra.

Mit mondhatnék, két hónap az két hónap, és nem ment könnyedén, de végül sikerült annyira ellazulnom, hogy mindketten élvezhessük a szexet. Nem foglalkoztam azzal, hogy Yunhónak milyen fellépő ruhái vannak, össze szabad-e karmolni a bőrét, őt sem izgatta túlzottan, hogy látható foltot hagy-e a nyakamon, vagy sem. Néha át kellett irányítanom a csókjait az arcom másik oldalára, de egyébként a sebem nem sokban korlátozta a boldogságunkat.

– Olyan gyönyörű vagy – suttogta Yunho, és apró csókokkal lepte be a szememet, az orromat, az arcomat, a számat.

– Ne mondd ezt! – kértem, és belesimítottam a hajába. – Ne hazudj!

– Nem hazudok. Gyönyörű vagy.

Fáradt voltam, a testem kimerült, kissé szédültem, és a torkom kiszáradt. Nagyon reméltem, a hangom nem megy el véglegesen, még sok koncertet le kellett nyomnunk, és én voltam az egyik főénekes. Nem engedhettem meg magamnak, hogy a magas oktávjaimat csak Yunho hallhassa.

– Szép álmokat, édesem – puszilt bele a nyakamba Yunho, miután magunkra húzta a takarót, és kényelmesen becsomagolt az ölelésébe.

Mingi:

– Nem kellene nekünk is elmennünk randizni? – vetettem fel Sannak az ötletet, miután a szőke-fekete páros elhagyta a kisbuszt.

– Nem különösen érdekelnek a párizsi játéktermek – hűtötte le a lelkesedésem a párom. Még mindig haragudott amiatt a félresikerült randi miatt. Pedig szerintem jól éreztük magunkat.

Mi nem éltünk olyan aszkéta életet, mint Yunho és Seonghwa, de azért az együttléteinkből nagyon hiányzott a romantika, inkább csak az élvezetek hajszolásáról szólt, és ez kissé zavart. Ezt akárkitől megkaphattam volna, Sannal azért jártam, mert szerettem. Reméltem, hogy a feszültségek ellenére érzi, hogy komolyak a szándékaim.

Valahogy le kellett nyűgöznöm a páromat, és az egyetlen szövetségesemhez fordultam segítségül, aki ugyanabban a cipőben járt, mint én. Yeosanggal ugyanis mi voltunk a felszarvazottak, én legalább is így tekintettem magunkra, mióta a WooSan páros kajasmárolt.

– Dobd fel a szexuális életeteket! Vegyél fel valami szexi alsóneműt – ajánlotta Yeosang, amikor félrehívtam a hotel előtt.

– És mégis honnan szüljek ide egy olyat? Csak normális boxereket hoztam magammal, mint mindannyian – pánikoltam. A végén azért kissé gyanakodva mértem végig a bandatársamat, mert a szépszeműből mindent kinéztem, de mivel teljesen más volt a testfelépítésünk, még ha tartogatott is valami zavarba ejtőt a bőröndjében, az aligha lett volna jó rám.

– Biztos van itt a közelben egy szexshop. Menj, és vegyél valamit. Tudsz angolul.

– Velem kell jönnöd! – akaszkodtam rá a karjára, ami elég viccesen nézhetett ki, mert volt közöttünk tíz centi magasságkülönbség az én javamra.

Yeosang hátrapillantott a párjára, aki még a koncert hatása alatt állt, és Jonghóval táncikolt a bejáratnál. Mivel semmi nem utalt arra, hogy egyáltalán feltűnne neki, ha a barátja lelépne velem, Yeosang beadta a derekát.

Ketten vettük nyakunkba a várost, hogy felkutassuk a legközelebbi szexboltot, ott nagyon gyorsan végezzünk, és hazajöjjünk. Ez persze egy idegen helyen nem megy ilyen könnyen. Megjártunk pár kocsmát, striptiz bárt, és egy alulöltözött csaj majdnem berántott egy kocsiba, mire végre megérkeztünk egy kivilágított, tizennyolcas karikás üzlethez. A kirakatban mindenféle buja jelmez sorakozott, de az igazi arcpirítás csak odabent csapott fejbe, amikor elhaladtunk a különböző dildók, és egyéb helyettesítő eszközök között.

– Ezt soha senki nem tudhatja meg – nyugtáztam, és a fehér nemükhöz léptem. Yeosang nem tűnt zavartnak, de az is lehet, hogy csak ráfagyott a vigyor az arcára.

Megpróbáltam elképzelni magam egy banános férfitangában, de San helyében belehaltam volna a röhögésbe, úgyhogy inkább sztornóztam a hasonló darabokat. Valami feszülős kellett, ami nem szorít el, de jól kihangsúlyozza a méreteimet.

– Nem tudom, szerintem ez sem az igazi – kommentáltam a látványt a próbafülkéből.

– Húzd el a függönyt! Így nem tudok véleményt mondani.

– Nem tudom, hyung. Nem igazán akarom, hogy így láss!

Yeosang hyung elhúzta a függönyt, és egy pillanatra lefagyott a látványtól, majd olyan hangosan kezdett el nevetni, hogy valószínűleg a bolt összes személyzete felkapta rá a fejét. Szerintem is szörnyen festettem.

– Olyan, mintha a farkadnak is lenne egy arcmaszkja – törölgette a könnyeit Yeosang, majd lehajolt, hogy szemügyre vegye a boxer kiképzését. – Beszarok, még strasszos halálfej is van rajta.

– Hyung, szerinted ez tényleg bejönne Sannak?

– Végül is, pirate boxer. Te leszel a pirate king. – Abban a helyzetben nem tudtam nevetni az egyébként nem is olyan rossz viccén.

Gyorsan kitessékeltem a hyungot a kabinból, majd levettem a borzalmat, és szépen visszacsomagoltam a dobozába. Nem akartam semmi mást venni, síkosító és óvszer volt a bőröndömben, de úgy tűnt, a hyungék kifogytak belőle, mert a tubusoknál találtam rá. Nagyon átszellemülten tanulmányozta őket, és a sok hezitálás feltűnt a boltos srácnak is, és betalált minket. Szerettem volna a föld alá süllyedni.

– Segítsek? – tudakolta lelkesen, és végignézett rajtunk. – Aranyosnak tűntök. Mióta vagytok együtt?

Erre valahogy így reagáltam:

– We? Together? No. NO. NOOOO. Never. NOOOOO.

Nem sikerült meggyőznöm a fickót, azt hitte, csak zavarban vagyok, és elkezdte magyarázni, melyik síkosító miben különbözik a többitől. Sosem értettem, miért van ilyen sok fajta, főleg ízesítve. Ki akarná ezt megenni? Nem arra való, hogy leöblítsd vele az esti kekszedet.

– Szóval ez epres és cukormentes. Sannak nem lesz fogszuvasodása tőle – kuncogott Yeosang.

– Meg akarok halni – tettem vissza a polcra a tubust, mire a hyung újra a kosárba dobta. Ezzel eljátszottunk egy igeid.

– Aranyosak vagytok – kommentálta az eladó. Elgondolkodtam rajta, hogy koreaiul elküldöm a büdös picsába, de aztán mégsem tettem, sose lehetett tudni, ki kdorama rajongó titokban.

Úgy éreztem, a boltban éveket öregedtem, és mintha minden erőmet kiszipolyozták volna, csak vonszoltam magam Yeosang után. Nem hittem, hogy ilyen energiaszinttel képes leszek szexelni, pedig az egész utat emiatt terveztük be, jól kicsesztem saját magammal.

Yeosang hyung sosem fogyott ki a kreativitásból, mielőtt visszamentünk volna a hotelbe, bedobtunk pár felest, hogy felpörögjünk, és ez olyan jól sikerült, hogy a liftben felfedeztem az eddig titkolt énektehetségemet, és valószínűleg az egész emeletet az őrületbe kergethettem, mire beértem a Sannal közös szobámba.

– Ne mondd, hogy elmentetek bebaszni – csóválta meg a fejét San az ágyból, és segített levenni a cipőmet. – Mennyit ittatok?

– Csak egy kicsit. Ilyen aprócskát – illusztráltam a kezemmel, majd a levegő helyett az ajkait csíptem össze. – Olyan cuki vagy.

– Eressz, te állat! – csapta el a kezem a párom, és kihámozott a ruhámból.

Amikor már minden ruhámat levette rólam, elkaptam a derekát, és szorosan magamhoz húztam. Apró puszikat nyomtam a szájára, majd rendesen megcsókoltam, vegye csak a lapot, hogy mit szeretnék.

– Ittál. Nem vagy magadnál.

– Azért mentünk el Yeosang hyunggal, hogy ajándékot vegyünk neked. Vagyis nekem, de az ajándék része a tied – próbáltam elmagyarázni, hogy a boxert én fogom viselni, de csak is az ő vizuális kielégítése céljából.

– Hol a fenébe voltatok? – nézett bele a szatyorba, és elborult arckifejezéssel húzta elő belőle a szexi boxert. – Ugye nem készült rólatok egyetlen fotó sem?

– Nem, de te nyugodtan lefotózhatsz a szemeddel, ha azt felvettem – kacsintottam rá, és pár bútorközi balesetet követően eljuttattam magam a fürdőszobába.

Így, kissé illuminált állapotban sokkal jobban tetszett a kalózos alsónadrág, már csak az kellett, hogy fel is izguljak benne, és akkor még a vitorlát is kibontották. Úgy vigyorogtam a tükörbe, mint egy idióta, de nagyon tetszett a saját viccem. Mondjuk, ez józanul sem volt másképp.

San pontosan úgy reagált, mint sejtettem, fetrengve röhögött, és a párnába szorította a fejét, hogy némileg tompítson a hangján. Nem sértődtem meg a fogadtatáson, magabiztosan másztam mögé, és elkezdtem feltűrni a hátán a ruhát.

– Akarlak – súgtam a párom fülébe, és végigsimítottam a hasán.

San hagyta, hogy a hátára fordítsam, és befedjem a testemmel. Csókokkal borítottam a nyakát, a mellkasát, a hasát, majd a csípőcsontját. Hosszasan elidőztem azokon a területeken, amelyekről tudtam, hogy a gyengéi, majd a pizsamanadrágjába nyúltam, és rámarkoltam a farkára. Tetszett, hogy sikerült felizgatnom.

– Hongjoong hyungék vannak a szomszéd szobában. Mi lenne, ha felébresztenénk őket? – húztam gonoszkás mosolyra a számat.

– Azt el is kell érni – figyelmeztetett San, és ülő helyzetbe tolt, majd az ágyékomhoz hajolt.

Az új alsónadrágomnál nem kellett levenni az egészet ahhoz, hogy szabaddá váljon az út, egyszerűen csak elhúzta a kis takaró anyagot, és máris a szájába fogadhatott. Lehet, nem is az ő hangjától fognak felébredni a szomszédban – sóhajtottam fel, és San vörösre festett tincseibe túrtam. Máris megérte halálra égetnem magam a sexshopban.

Wooyoung:

– Ezt nem mondod komolyan! – nevettem fel, amikor Yeosang a mese végére ért. Fogalmam sem volt róla, igaz-e, amit mondott, vagy csak az ital beszélt belőle, de nagyon szórakoztató történettel állt elő.

– Esküszöm, hogy így történt. Ha pedig mégse hinnél nekem, akkor csináltam képet is.

Azonnal odaugrottam, ki nem hagytam volna egy lesifotót a forrónacis Mingiről, de Yeosang nem ment ilyen messzire, csak az alsónadrág csomagolásáról, és illusztrációfotójáról volt képe. Az is bőven elég volt ahhoz, hogy újabb nevetőgörcs törjön rám. Elképzeltem, ahogy Mingi abban a szerelésben rázza a foghagyma seggét Sannak. Beszarás.

– És te mit vettél nekünk? – tudakoltam a páromat, aki igazi kisördöggé vált az ágyban.

– Kellett volna valamit? – ment bele a játékba, és befészkelte magát az ölelésembe. – Szeretnél ma csinálni valamit? – simogatta az alkaromat.

– Ha ma nem vagy durcis, minden további nélkül.

Féltem, hogy szőrözni kezd a szavaimon, hogy már megint női tulajdonságokkal ruházom föl, és hasonlók, de a hiszti elmaradt. Odaadóan hátrahajtotta a fejét, hogy hozzáférjek a nyakához, és miután lassan végignyaltam a finom, édes bőrén, biztosra vettem, hogy az éjjel keveset fogunk aludni.

Mielőtt viszont bármibe belekezdtünk volna, muszáj volt megfürödnöm. Korábban mozdulni sem mertem a telefonom mellől, mivel Yeosang eltűnt egy idegen városban, és féltem, hogy baja esik. Koszosan viszont mégse szeretkezhettem vele, úgyhogy megkértem, várjon rám türelemmel, és ha nagyon unatkozik, nyugodtan kapcsolja be a tévét, ilyen idő tájt már biztosan adnak valami „érdekeset”.

Gondosan megtisztálkodtam, a hajamat is megmostam, és amennyire tudtam, a beszerelt hajszárítóval megszárítottam, hogy a tincseim puhák és selymesek legyenek, ha Yeosang beletúr a hajamba. Annyira vadító volt, amikor szeretkeztünk, imádtam hallani a hangját, érezni a visszafojtott vágyakozását, elérni, hogy ne törődjön semmivel és senkivel, csak velem. Már csak a gondolatba, hogy megkapom, beleremegett a testem.

Régóta ismertük egymást, de csak akkor kezdett el szerelemmé válni a barátságunk, amikor KQ Fellazként debütáltunk. Lassan indult minden, óvatosan közelítettünk a másik felé, egyikünk sem tudta, mit fog szólni a másik az érzéseinkhez. Rettegtem tőle, hogy elveszítem a barátságát, így sokáig be sem vallottam neki, hogy szeretem. Messziről néztem, mintha egy gyönyörű műtárgy lenne, és szorítottam, nehogy összejöjjön valakivel. Sokan ácsingóztak utána, fiúk és lányok egyaránt, bárkivel leléphetett volna vagy rövidebb, vagy hosszabb időre, de ő sosem tett így. Később megtudtam, hogy azért, mert engem szeretett.

Talán kívülről nem látszott, de nagyon jól megértettük egymást, és a sok csipkelődés, és veszekedés közben egy percre sem szerettünk ki egymásból, csak mind a ketten olyan személyiségek voltunk, akik szeretnek dominálni egy-egy konfliktusnál. Néha ez a szexnél is visszaköszönt, persze, nem az aktusnál, ott hamar tisztázódtak a szerepek, de amíg eljutottunk oda, néha elgondolkodtam rajta, ki is az irányító kettőnk közül.

Egy gyors fogmosás után már harci díszben – egy szál fehér, szállodai köntösben, alatta pucéran – álltam a küszöbön, és csalódottan figyeltem, ahogy Yeosang aranyosan szuszog a takarók alatt. Ha nem ittak volna Mingivel, talán képes fennmaradni, de az alkoholtól ő nem felpörgött, inkább lelassult, és végül ki is ütötte. A szex elmaradt, nem akartam erőszakoskodni és felkelteni csak azért, hogy nekem jó legyen, így inkább bebújtam mellé, és alsónadrágra vetkőztettem. Nem egészséges ruhában aludni, csak ez motivált, meg az, hogy sokkal finomabb úgy hozzábújni, ha közben nem dörzsöl szét a farmerja.

Hongjoong:

Együtt éltem velük, mióta színt vallottak hallottam már párszor olyat, amit nem akartam, de San és Mingi most tényleg túlment egy határon. Turnén voltunk, az alvás létfontosságú a teljesítményünk szempontjából, és ezek ketten pont ilyenkor estek egymásnak max hangerőn. Hiába nyomtam a fejemre a párnát, hallottam, ahogy gyilkolják egymást – eskü így hangzott a szomszédból –, zenére pedig nem tudtam elaludni, tehát maradt az ébrenlét, és az elvonatkoztatás. Annyira nem kellett másra gondolnom, mert az állatias üvöltések, sikongatások, és nevetések nem hoztak lázba, de néha-néha azért felcsendült pár kéjes nyögés is, és vér ciki lett volna, ha a bandatársaim szexuális életére verem ki magamnak. Az már tényleg a legalja.

Jongho nagyon furán volt bekötve, mert egyszer, amikor együtt sátoroztunk, a legkisebb bogárzümmögésre kiugrott a pizsamájából, erre az állatviadalra viszont olyan békésen aludt, mint egy kisbaba. Nagyon jól teljesített a turnén, pedig féltettem, mégis csak a legkisebb. Eszméletlen erő bújt meg benne, és nem csak a fizikai erejére gondoltam, hanem az elhatározására, hogy a legjobbat nyújtsa. Tiszteltem ezért.

– Hyung, azt hiszem, rosszat álmodtam – ült fel hirtelen az ágyban, nem sokkal azután, hogy a szomszédban elült a zaj.

– Nem lepődnék meg – morogtam halkan, majd kedvesen megkérdeztem. – Jól vagy, Jonghonie?

– Egy erdőben piknikeztem, és megtámadott egy T-rex, tigris, ló, bika keverék. Egész eddig futottam előle.

Én valószínűleg azt a fázisát láttam ennek, amikor még piknikezett, a többi szörnyűség egy tized másodperc alatt történhetett meg. Kimásztam az ágyból, és megveregettem Jongho hátát, hátha ettől megnyugszik kissé, majd töltöttem neki egy pohár vizet.

– Te miért nem alszol, hyung?

– Én is rosszat álmodtam. Hasonlót, mint te.

Mivel mind a kettőnknek kiment az álom a szeméből, a turnéról beszélgettünk. Arról, mi volt eddig, és mi vár még ránk, Jongho nagyon várta a budapesti fellépést. Elmesélte, hogy az egyik gyerekkori barátja oda költözött, és nagyon kíváncsi, milyen hely lehet. Én eddig csak filmekből és sorozatokból láttam, de nem tudtam eldönteni, mennyi belőle az igazság, és mennyi a gépes grafika. Egy város nem lehetett olyan tündérien varázslatos, mint a képernyőn.

Valamikor hajnalban nyomhatott el az álom, és másnap nagyon nyúzottan, és fáradtan ültem a reggelizős asztalhoz, megpróbálva nem elrontani a tagok jókedvét. Wooyoung és Yeosang egymás tányérjára pakolták a finomabbnál-finomabb falatokat, Mingi és San literszámra öntötték magukba a kávét, Seonghwa és Yunho pedig csak azért nem csókolgatták egymást folyamatosan, mert féltek a környezet véleményétől. A tekintetük szerelmesen csillogott, amikor egymásra néztek, örültem, hogy végre rendeződött közöttünk minden, és Seonghwa már nem olyan szomorú és elkeseredett, mint az elmúlt hónapokban. Úgy tűnt, minden kezd visszarázódni a rendes kerékvágásba.