Rám forrott álca: 15. fejezet: Boldog születésnapot, Jimin!

Jungkook:

Jimint kétszer köszöntöttük fel, egyszer privátban, egyszer pedig a Bombban. Mindkettőnek nagyon örült, de talán az előbbit élvezte jobban, hiszen akkor az ajándékait is megkapta. Kicsit hülyén is éreztem magam, mert mindenkinél volt valami szatyor, vagy becsomagolt ajándék, én meg egy borítékkal a kezemben álldogáltam a sorban. Jimin először azt hihette, hogy pénzt kap, és ki sem akarta nyitni, de amikor bátorítottam rá, hogy tegye meg, akkor sem jutott előrébb. Az a repjegy volt benne ugyanis, amit ő maga vett az osakai koncertünk miatt.

– Te fogod fizetni a koncert költségeit? – tippelt zavart nevetéssel.

– Nem. Nézd meg jobban a borítékot!

Jimin úgy tett, ahogy kértem, és amíg kereste benne a semmit, addig a nyakamra kötöttem a piros szalagot. Persze ezt sem szúrta ki azonnal, úgyhogy oda kellett mutatnom.

– Ezt nem értem – vakarta meg a fejét.

– A koncert után szeretnélek elvinni egy kis utazásra. Együtt töltünk egy napot Japánban.

Jimin azonnal magához ölelt, a többiek pedig ezt a pillanatot választották arra, hogy elkezdjék püfölni a születésnapos hátát. Nem mertem Taehyungra nézni, ördögien féltékeny lehetett, utálta még csak a gondolatot is, hogy kettesbe menjen valahová Jiminnel. Részben megértettem, részben meg nem, úgyhogy inkább nem izgattam ezzel az idegeimet, már elhatároztam, odaadtam Jiminnek az ajándékát, úgyse vonhattam vissza.

Az osakai koncert nagyon jó volt, rengeteg érzelmet szabadított fel, el is sírtam magam, de ezúttal nem öleltek át Taehyung óvó karjai a színfalak mögött. Teljesen be volt rám gőzölve, amikor elbúcsúztunk, se puszi, se ölelés, se semmi, csak hátat fordított, és odakiabálta, hogy szórakozzunk jól Jiminie-vel. Megpróbáltam nem foglalkozni vele, hiszen azt akartam, hogy Jiminnek tökéletes ajándékútja legyen.

Már mindent kitaláltam. Valami olyan programsorozat kellett, amivel mindketten kirobbanhatunk a kötött ütemtervünkből, a folytonos megfelelési kényszerből, és egyszerűen csak élvezhettük a fiatalságunkat. Először is, átmentünk egy másik hotelbe, hogy a rajongók se fogjanak gyanút, és a közelebb legyünk a játékteremhez, ahová az első út szólt.

Jimin hyung feszült volt, nem nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel, hogy kettesben vagyunk, de barátok voltunk, úgyhogy csak annyi volt a dolgom, hogy feloldjam egy kicsit. A liftben kellemes, klasszikus zene szólt, mire elkezdtem lassúzást imitálni a képzeletbeli partneremmel, és hozzá ünnepies, arisztokratikus arcot vágtam. Jiminből persze azonnal kitört a nevetés, és csapkodni kezdte a vállam, hogy fejezzem be. Szerettem, ha mosolygott, még Suga hyung fagyos szívét is képes volt ezzel felmelegíteni, amikor maga alatt volt. Nem vallotta be, de amikor a csaja félrefeküdt, többször is úgy keringett a lakásban, hogy Jimin nevetésének közelében legyen, mintha megpróbálta volna magába szívni a belőle áradó boldogságot. Jimin volt a BTS boldogság üzemanyaga, Hosoek hyung meg a katalizátor.

– Öhmm, Jungkookie, biztos ez? – mutatott Jimin a franciaágyra, amikor letettük a bőröndöket.

– Mi a baj vele?

– Együtt fogunk aludni? Taehyung…

– Taehyung nincs itt – csattantam fel, majd kissé lágyabbra vettem a hangom. – Nincs abban semmi, ha egy ágyban alszunk. Máskor is aludtunk már együtt. Sőt, Jin hyungnak egyszer még fel is állt, mégsem hittem azt, hogy rám lenne izgulva.

– Komolyan? – kerekedett el Jimin szeme.

– Mi komolyan?

– Neki tényleg…izé… – imitálta a kezével a problémát –, amikor vele aludtál?

– Aha, még debütkor. Biztos valami jót álmodott, vagy csak reggeli merevedés. Először nagyon megdöbbentem, aztán túltettem magam rajta.

Jimin nem tudta túltenni magát rajta, még akkor is a fejét csóválta, amikor már a hallban jártunk. Nem tudom, mit lepődött meg ennyire, mindnyájan fiúk voltunk, és mindenkinek hasonló reakciókat produkált a teste bizonyos életkorban. Aranyos volt, hogy úgy tett, mintha vele nem történt volna ilyesmi annak idején.

Lehet, hogy kicsit önző volt, hogy játékterembe viszem, hiszen imádtam ezeket a helyeket, de Jimin is hamar megtalálta a maga játékát. Amennyire csak tudtunk, olyat játszottunk, ahol ketten tudunk megmérkőzni, de sajnos az autóversenyzős gépnél leragadtam egy ideig. Addig Jimin készített pár felvételt a helyről, ugyanis kitaláltuk, hogy vlogot forgatunk, amit a későbbiekben majd megosztunk az ARMY-kkal. Velünk úgyis kevés közös utazást láthattak, ha valahová elutaztunk, nagyon ritkán kerültem össze csak Jiminnel, mindig kaptunk valakit a nyakunkra. A Bon Voyas második évadában például maknae-line vonal uralkodott, bizonyára azért, hogy ne fűtsük túl Taehyunggal a tematikát.

A játékterem után következett a vacsorázás, mert rohadtul kajás voltam, úgyhogy a sushi bárban rendesen költöttem a pénzem. Legszívesebben felfaltam volna az egész helyet, de nem szabadott túlennem magam, nehogy behányjak a hullámvasúton. Disneyland a világ egyik legkirályabb helye, függetlenül attól, hogy melyik városban mész el, ráadásul Japánban a főtéren még egy idol lánycsapat is tartott koncertet, úgyhogy ezt is megtapasztalhattuk.

Jimin arcán rég láttam annyi felszabadult örömöt, mint a vidámparkban, az egyik kezében pereccel, a másikban kávéval rohangált hol az egyik látványossághoz, hol a másikhoz, és ahhoz képest, hogy nem egy bátor valaki, mindent ki akart próbálni. Felültünk a legnyakatekertebb hullámvasutakra, voltunk a szellemkastélyban, eltévedtünk a tükörlabirintusban, és fotózkodtunk a mesehősökkel is. Jimin kapott tőlem egy mickys sapkát a fekete baseballjára, és gyönyörű képeket lőttem a mesebeli épületekről. A kilátás az óriáskerékből volt a legszebb, Jimin az ablakra tapadva kattintgatta a telefonját, és a kivilágított Disney tornyot bámulta.

– Ez olyan romantikus – motyogta.

Én is így gondoltam, szerettem volna, ha Taehyung nem haragudna rám, és egy nap eljönne ide velem. Biztos voltam benne, hogy olyan izgatott lenne, mint Jimin, ha nem jobban. Olyan kis cuki volt TaeTae, amikor felpörgött, mintha fiatalabb lenne nálam.

– Jungkookie, köszi, hogy elhoztál ide. Nagyon jól érzem magam.

– Szívesen – mosolyodtam el, és elsöpörtem pár tincset a szeméből. A szőke haján hamar meglátszott, ha kócos lett, hiába vasalta és sütötte be tökéletesre.

Majdnem elejtettem a kamerát, amikor Jimin megcsókolt. Próbáltam elhúzódni, de a táskák elfoglalták a pad maradék részét, és hiába hajoltam hátra, Jimin jött utánam. A szája puha volt, és édes a kávétól, de én meg foglalt, és megígértem Taehyungnak, hogy nem bántom meg.

– Jimin… – kezdtem, de a hyung megrázta a fejét, és visszaült a helyére.

– Nyugi, Jungkookie. Tudom. Nem csókollak meg még egyszer, ez volt az utolsó. Csak úgy éreztem, megbánnám, ha nem tenném meg.

Erre nem tudtam mit mondani. Legszívesebben kerestem volna Jiminnek valakit, aki viszonozza az érzéseit, és akivel boldog lehet, hátha akkor anélkül tud velem lenni, hogy keserűséget kelljen éreznie. Amikor leszálltunk az óriáskerékről, a hangulatom valahol a kellemetlen és a bűntudatos között evickélt, úgyhogy még hálás is voltam Jiminnek, hogy elment a mosdóba. Addig legalább telefonálhattam egyet. Tokyo és Seoul között az út két és háromnegyed órát tett ki repülővel, de mióta délután feltettük a srácokat a gépre, már jócskán eltelt öt óra, úgyhogy nyugodtan hívhattam Taehyungot. Szerettem volna, ha érzi, hogy gondolok rá, és hiányzik.

– Hello, ki vagy? – szólt bele az az istenverte Minjae.

– Csá! – csattantam fel. – Taehyung pasija. Adnád?

– Taehyung hyung, telefonod van – kiáltott, mire a háttérből hallottam TaeTae mély tónusát, de azt nem értettem, mit mond. – Mindjárt jön. Éppen zuhanyozik.

– Öcsém, te nagyon szeretnéd, hogy megverjelek, igaz? – fakadtam ki annak a pojácának.

– A hyungod vagyok.

– Tőlem a nagypapám is lehetsz, ha nem szállsz le Taehyungról, lekaplak a tíz körmödről.

– Taehyung a barátom, azt hittem, már elmondta neked, hogy visszaléptem, de ha továbbra is ilyen faszfej leszel, akkor meggondolom magam.

– Azt próbáld meg, te… – kezdtem, de ekkor recsegés következett, és Taehyung vette át a kagylót.

– Mi van, Jungkookie?

– Semmi. Gondoltam, beszéljünk, de hallom, van társaságod, nem vagy egyedül. Bocs, hogy hiányoztál, és aggódtam, hogy haragszol rám.

– Jungkookie… – kezdte Taehyung fáradtan, de ekkor kijött Jimin a mosdóból, és egyébként is elment már a kedvem attól, hogy kedves legyek.

– Mennem kell. Majd hívlak.

A táskámba dobtam a készüléket, hogy még csak a rezgését se halljam, a faszom ki volt, hogy akárhányszor feszültség volt köztünk, ő ahhoz a majomhoz menekült. Mit eszik rajta? Ennyire megnyugtatja, ha vele van? Miért nem bízik bennem? Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben, és amikor odamentünk a pulthoz, hogy vegyünk valami frissítőt a koncert idejére, alkoholt kértem. Nem kellett gyógyszereket szednem, nyugodtan ihattam, és inni is akartam. Jimin megpróbált eltántorítani a tervemtől, amikor a harmadik felest húztam le egymás utánban, de csak a kezébe nyomtam egy sörösüveget, és kértem még egy kört.

Na, ez annyira jól sikerült, hogy én voltam a leghangosabb a koncerten, pedig fogalmam nem volt róla, kik lépnek fel, egyetlen számukat sem ismertem, de üvöltöttem, éljeneztem, táncoltam, és konkrétan hülyét csináltam magamból. Remélhetőleg senki nem ismert fel, és tette fel a netre a gáz viselkedésemet.

Jimin segített be a szobába, mert a hotelhez érve csúnyán elkezdett forogni a világ, de amint vízszintesbe kerültem, a szédülés elmúlt. A szobatársam csak a fejét csóválva nevetgélt, és miután ledobta a kabátját, engem kezdett vetkőztetni. Nyűgösen tűrtem, hogy lehúzza a bakancsomat, majd kissé felültem, hogy a kabátomból is kiszabadítson, amikor viszont a pólómat fogta meg, megragadtam a kezét.

– Tudod, Jiminie, most nagyon szívesen megdugnálak – vallottam be.

– Jungkookie, össze-vissza beszélsz.

– Nem, teljesen komolyan mondom. Imádnám, ahogy a dús, puha ajkaid körbefognák a farkamat – simítottam végig a száján, majd leejtettem a kezem, és mélyet sóhajtottam. – Komolyan. Komolyan nagyon akarnám…

– De nem tehetjük ezt!

– Tudom. Nem is fogjuk. Csak azt akarom, hogy tudd, nem azért nem vagyok veled, mert csúnya vagy, vagy nem jössz be. Egyszerűen csak szeretem Taehyungot. Mindennél jobban szeretem.

A részegségnek a hányáson kívül a legrosszabb része az volt, amikor az ember érzelmei csapongani kezdtek. Én például elkezdtem bőgni azon, hogy mennyire szeretem Taehyungot, aztán eszembe jutott, hogy ő Minjae-vel van, és ezen még jobban zokogtam. Szegény Jimin azt sem tudta, mit csináljon velem, úgyhogy csak zavartan simogatta a hátam, és amikor lecsendesedtem, gondosan betakargatott.

A fáradtság súlyosan omlott rám, alig bírtam nyitva tartani a szemem, mégis, amikor lekapcsolódott a lámpa, és Jiminie hyung befeküdt mellém, hirtelen nagyon éber lettem. A kezeimet nem tudtam megmozdítani, a testem mintha beleépült volna a matracba, de az elmém izgatottan pörgött.

– Sajnálom, hogy elrontottam az ajándékodat.

– Nem, igazából nagyon vicces voltál. Még sosem láttalak így.

– Nem beszéljük meg a kettőnk dolgát?

Mély csend telepedett ránk, majd Jimin hyung felém fordult, és a félhomályban olyan fényesen csillogott az írisze, hogy egy kicsit megijedtem tőle. Nem értettem, hogyan lehet, hogy a vékonyvágású szeme ellenére ilyen kifejező a tekintete, aztán rájöttem, hogy részeg vagyok, és bizonyára ezért tűnik minden olyan újnak és érdekesnek.

– Nincs sok mindent beszélni rajta, te Taehyung barátja vagy, én meg tudomásul veszem ezt.

– Jó, de mióta jövök be egyáltalán neked? Ezt még sosem mondtad el.

– Én sem tudom. Folyton cikiztetek Hoseok hyunggal, hogy kavarunk, meg fura vagyok vele, és egyik éjszaka elkezdtem gondolkodni azon, hogy vajon miért hiszitek ezt. Úgy értem, valami oka kellett, hogy legyen, úgyhogy elkezdtem kutatást végezni.

Elképzeltem, ahogy Jimin hyung szemüvegben könyveket búj, és tanulmányokat ír, de annyira szürreálisan festett, hogy inkább félredobtam ezt a képet. Valószínűleg nem erre gondolt, hanem valami olyasmit csinálhatott, mint én, hogy más szemmel nézett srácokra egy ideig, és közben figyelte a reakcióját.

– Néztem pár meleg pornót – vallotta be.

Oké, ez tényleg nagyon más szemlélet volt. Ha mi közösen pornóztunk Taehyunggal, az általában hetero film volt, és az első tíz perc után értéktelenné vált, mert inkább egymással foglalkoztunk.

– És hogy tetszett? – érdeklődtem. Igazából még sosem beszéltem ilyesmiről egyik hyunggal sem, pedig tuti mindenki könnyített magán valahogy.

– Nem igazán. Olyan durva volt.

– Ja, hát ott nem arra mennek, hogy a valóságot mutassák. Én sem bírtam nézni, pedig már csináltam ilyet. Amikor a pároddal vagy, az teljesen más, vigyázol rá, odafigyelsz, azt akarod, hogy jó legyen neki, nem csak úgy megdugod.

– És te… úgy értem… – Jimin kereste a szavakat, pedig egyszerűen csak ki kellett volna mondani. Olyan sokszor haltak el így beszélgetések, hogy tabusítottunk szavakat. – Szóval… Alul vagy, vagy felül?

– Mi váltogatjuk Taehyunggal. Általában „alul” vagyok, de az alul-felül nyílván függ a pozíciótól is.

Jimin nem bírta a nyíltságot, a párnába nyomta a fejét, és kiadott pár furcsa, magas hangot, majd miután lenyugodott, újabb kérdésekkel állt elő. Hogy mennyire fáj, hogy tényleg jó érzés-e, hogy nem fura-e utána mozogni, hogy nekem milyen volt az első, és hogyan döntjük el Taehyunggal, hogy akkor aznap este ki dominál

Ezt még furcsább volt megbeszélni valakivel, aki nem a párom, de végül is, magamat is meglepve, zavar nélkül válaszoltam a kérdésekre. Emlékszem, régen annyira feszélyezett, hogy valaki más ér a testemhez, hogy sokáig nem is feküdtünk le Taehyunggal, most meg már annyira természetes volt, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Hiába, az idő sok gátlást lerombol.

– Nem tudom, miért, de nekem valahogy a férfiasabb srácok jönnek be – motyogta Jimin.

– Akkor én férfias vagyok?

– Hát, felnőttél, Jungkookie.

– Az biztos! – vigyorodtam el, és kellemes elégedettséget éreztem.

Igen, felnőttem. Nem voltam már az a visszahúzódó, nehezen barátkozó kissrác, akit istápolnia kell a többieknek, már volt véleményem dolgokról, elképzeléseim, harcoltam, védtem a szerelmemet a világ ellen, és még nagyon sokat kellett fejlődnöm, de ha Taehyung mellettem volt, mindenre képesnek éreztem magam.

– Jiminie hyung, telefonálhatok egyet? – kérdeztem óvatosan.

– Persze, Jungkookie. Addig lefürdök – mosolyodott el a hyung, és kimászott az ágyból. Még az előtt utána szóltam, hogy eltűnt volna az ajtó mögött.

– Sajnálom, hyung. Sajnálom, hogy nem tudom viszonozni.

– Nem baj, Jungkookie. Ha boldog vagy, én is boldog vagyok.

Izgultam, amikor tárcsáztam a párom, féltem, hogy megint valaki más fogja felvenni, és felcseszem az agyam, gonosz leszek, összeveszünk, és megint nem tudom elmondani neki, hogy szeretem és hiányzik. Biztos már minden szörnyűséget elképzelt, hogy dühömben megcsalom, aztán hazudok róla, otthon meg két vasat tartok a tűzben, és mindenféle ilyesmit, amit az ember ilyenkor a rémálmaiban lát.

– Szia, Jungkookie… Figyelj… – motyogta a telefonba. Nagyon szomorúnak tűnt a hangja, valószínűleg az ágyában forgolódott, és azon morfondírozott, mit kellene nekem mondania, ha találkozunk.

– Szeretlek, hyung.

– Esküszöm, hogy nem csináltam semmit Minjae-vel.

– Tudom. Fasz voltam a telefonban, csak váratlanul ért, hogy ő vette fel, és azonnal robbantam.

– Nem akartalak megbántani azzal, hogy találkozom vele, csak nem bírtam otthon lenni. Folyton azon járt az agyam, hogy te Jiminnel vagy Japánban, ő szerelmes beléd, romantikusan andalogtok a városban, és esetleg megmozgat benned valamit, amiről eddig nem tudtál. Te őrlődsz, hogy mit csinálj, aztán iszol, hogy enyhíts a feszültségen, részegen meg összeakadtok, lefeküdtök, másnap hatalmas bűntudatod van, aztán… – hadarta Taehyung a félelmeinek forgatókönyvét, de félbe szakítottam.

– Szeretlek, hyung.

– Én is szeretlek.

– Elmondjam, hogy mi volt?

Mindent elmeséltem, nem hagytam ki egyetlen morzsát sem, benne volt a csók, a részegségem, a flörtölés, a vallomás, a viszonyunk rendezése, és az, hogy bármi is történjen, én mindig Taehyungot fogom választani, mert szeretem, és mindig is szerettem.

– Jungkookie, figyelj oda Jiminie-re! Amikor ki van bukva, sosem eszik rendesen, és biztosan nem könnyű neki, hogy ott vagy vele, de nem lehet köztetek semmi.

– Rendben, odafigyelek. Ha pedig hazaértünk, lehet, hogy nektek sem ártana leülni beszélni.

– Én is szeretném. A barátom, és nem akarom, hogy azt higgye, utálom.

Nehéz rész következett, de már jócskán eljött az ideje.

– Mi is beszéljünk, jó? – kértem. Elég volt már a felesleges körökből, akartam, hogy tudja, sosem kételkedtem abban, hogy mellette van a helyem.

– Jó – felelte Taehyung sírósan, és ezerszer elmondtam neki, hogy szeretem, mire megnyugodott.

Annyira hiányzott. Szerettem volna magamhoz ölelni, megnyugtatni, lecsókolni a könnycseppeket az arcáról, a fülébe súgni, hogy mennyire szeretem, és egész éjszaka vigyázni az álmára. Alig vártam, hogy végre hazaérjünk.