Rám forrott álca: 14. fejezet: Nyílt titok

V:

Különösebben nem viselkedtünk másképp az engedélyt követően, de csak egyszerűen a tudat, hogy szabad, hogy megtehetjük, hogy nem kell törődnünk a bűntudattal, felszabadító volt. Jungkooknak is jót tett, sokkal lazább lett, nem stresszelt annyit, jobban aludt és a doktorral is jól haladt a rehabilitációja. Persze a countdownos megjelenés miatt főhetett a fejünk, de még ez is sokkal könnyebbnek tűnt, mint korábban. Mintha egy hatalmas súly került volna le a vállunkról, a fojtogató érzés megszűnt, és még a nap is fényesebben sütött. Mi legalább is, így éreztük.

A fellépést sok próba előzte meg, hiszen a DNA-n és a Mic Dropon kívül előadtunk régebbi számokat is, és olyat is, amit eddig csak a koncertjeinken láthattak az ARMY-k. A Go-val kezdtünk, aztán egy kis talking sessont követően bejátszották az irodás vidit. Ez a forgatás is már a „Nyílt titok-terv” alapján zajlott, Jungkook kapta meg a főnök szerepét és én lettem a kis kedvence. Az irányító, pöffeszkedő, felsőbbségtudatos igazgatót nem esett nehezére eljátszani Kooknak, pontosan így viselkedett akkor, amikor rájött az öt perc, de ezúttal ez csak színészet volt. Nagyon reméltem, hogy ez egy ideig így is marad.

Egy jelenet nagyon megmaradt a forgatásról.

A Word üres vágólapját figyeltem, ahogy a forgatókönyvben írták, és összevissza nyomkodtam a billentyűzeten. A történet szerint én voltam Jungkook kedvence, tehát bármit csinálhattam, azért csak elismerést és dicséretet kaptam. Jungkook szövege a következő volt: „Gyorsan dolgozol”. Nekem erre csak helyeselnem kellett. Az Action felkiáltás után mégis más történt.

Jungkook lassan, ráérősen közelített meg, én a szerepemnek megfelelően nem figyeltem rá, mégis feltűnt, hogy túl bizalmasan ér hozzá a vállamhoz. Elég lett volna csak megérintenie az inget, de ő inkább a nyakamat cirógatta, pont ott, ahol szeretem.

– Milyen gyorsan dolgozol – mondta, majd lehajolt a fülemhez, és érzékien belesúgta. – Imádom, amikor a hosszú ujjaid a farkamon játszanak.

Belőlem azonnal kitört a zavart nevetés, a többiek a fejüket fogták, Jungkook meg ahelyett, hogy eltávolodott volna tőlem, belenyalt a fülembe.

– Jungkook, nem pornót forgatunk – jegyezte meg vihogva J-hope. A szemét, még rontott is a helyzeten.

– Tényleg? – kapta fel a fejét Jungkook, és szélesen elmosolyodott. – Sejtettem is, hogy túl sok rajtunk a ruha.

Ezen mindenki vidult egy jót, majd a rendező rászólt Jungkookra, hogy vegye komolyan a feladatát, mégis ez az egész szituáció nekem okozott problémát. Annyira nehéz volt komolyan meredni az üres lapra, miközben színesebbnél-színesebb képek villództak a szemem előtt.

A rajongók azonban még nem ezt a jelenetet látták, előbb a model választás következett, ahol a szövegeink szintén tele voltak utalásokkal arra nézve, hogy nem illünk bele egészen a társadalom normáiba. Én jegyeztem meg először, hogy nagyon tetszik Jungkook, aztán azt is mondtam, hogy a magánélete nem túl jó, de megbízható. J-hope nem is tudta eltakarni a mindent tudó, hamiskás mosolyát.

A következő fellépés, a Tomorrow az egyik kedvencemmé vált. Ha a concert DVD-t nem vesszünk számításba, az ARMY-k ezt csak egyszer láthatták videón, amikor a tetőtéren adtuk elő, tánc nélkül, csupán a hangunkkal bűvölve a közönséget. Most főképp a szexi táncunkkal hatottunk a szívekre, amit véleményem szerint Jungkook csinált a legjobban. Nem elég, hogy úgy tekergett, mint egy párzásra kész kígyó, de közben olyan intenzív, birtokló, tüzes erotika volt az arcán, hogy örültem, hogy nem szemben állunk egymással. Így is nehéz volt elvonatkoztatnom a pajzán gondolatoktól. Nagyon reméltem, hogy este a hálószobában is előadja nekem ezt a csípőmozgást.

A Like it és a Mic Drop baki nélkül lezajlott, bár elég nagy kontrasztot alkottak nem csak az időbeli eltéréssel, de hangulatban is. Legjobban a Lost fellépést vártam, hiszen ez is olyan volt, akár csak a Tomorrow, sokaknak egy egészen új élményt nyújthatott. Jungkook talpig feketében táncolt középen, ismételten mocskosul szexin. Nem értettem, hogyan lehet ennyire megkapó egy ilyen egyszerű öltözetben. Ha én vettem fel ilyesmit, átlagosnak tűntem, ő azonban a legdísztelenebb öltözetben is ragyogott. Hiába született szépfiú volt, bármit adtak neki, azt gyönyörűvé varázsolta. Olyan szerencsésnek éreztem magam, hogy ilyen párt tudhatok a magaménak.

A reklám után folytatódott a kis film, az irodai munkások elmentek inni egyet a főnökkel. Imádtam ezt forgatni, igaz, csak Sprite-ot meg kólát ihattunk, de a hangulatot az is meghozta. Jungkook elragadóan nézett ki, a szünetekben vagy smároltunk, vagy az asztal alatt tapogattuk a másikat, Jin szerint úgy viselkedtünk, mint a párzó galambok, csak a jellegzetes búgás maradt el. Szerintem egyikünk sem hasonlított egy madárra. A filmben csináltunk szerelmi csavart, adtam neki salátavirágot, és még azt is mondtam, hogy nagyon szeretem, ennél nyilvánvalóbb már csak az lett volna, ha csókolózunk is. Az biztos, hogy attól kifeküdtek volna az ARMY-k, de a PDnim határozottan kikötötte, nem szabad ajtóstul rontani a házba.

A Dope… Vajon megköveznének azért a rajongók, ha tudnák, hogy az egyenruhás rendőrbácsi Jungkookról a busani titkunk jutott eszembe? Tényleg nem értettem. Nem értettem, hogy amikor Jungkook megfogant, mi történhetett a génekkel, a csillagok állásával, meg úgy mindennel, hogy ilyen jól sikerült. Komolyan, egy laborban sem hozhattak volna létre szexibb férfit. Mint a Pindur Pandúrokban. Jungkookhoz öntöttek egy vödörnyi aranyosságot, egy konténernyi tehetséget, pár szem répát, hogy nyuszinak nézzen ki, és az a bizonyos „Vigyázat! Mocskosul szexiség!” üveg rendesen megborult a végén.

Az újabb beszélgetős részt sosem fogom elfelejteni, ebben már akkor biztos voltam, amikor leültem a székre. Azt nem tudtam, hogy Jungkook mit üzen, de annyit elmondott, hogy örülni fogok neki. Tényleg nagyon cuki volt. A kis féltékeny pukkancs, ország-világ előtt képes volt megkérdezni, hogy őt választom-e, vagy a színész hyungokat. Egy pillanatig sem kellett gondolkodnom, utána is csak azért választottam J-hope-ot, hogy betartsam a „nem rontunk ajtóstul a házba” szabályt. Az csak hab volt a tortára, hogy Jin meg Hoseoek majdnem lekapták egymást. Komolyan, Hopie hyung egyre gyanúsabb volt nekem! Még hogy nem volt köztük semmi Jiminnel! KAMU!

Jungkookie-tól nem kérdezhettem én, helyettem Jimin pofátlankodott be a kamera elé… Egy kicsit még mindig be voltam rá rágva. Többször elhatároztam, hogy leülünk és megbeszéljük ezt a dolgot, de mindig inamba szállt a bátorságom. Az meg, hogy Jimin az alvós kérdést hozta fel, egy kicsit felháborított. Oké, elismerem, viccesen jött ki, hogy Jungkook azt mondta, hogy kidobja az ágyát, mert csak a hyungokéra tud gondolni, de bennem ez a dolog egyáltalán nem idézett fel szép emlékeket. Kicsit haragudtam Jiminre, hogy ezt hozta fel a műsorban.

A Mic Drop és a DNA hiba nélkül lement, a show nagyon szórakoztató volt, de fárasztó is, amikor beültünk a kisbuszba, az egész testem sajgott. Jungkookie az ablaknak döntötte a homlokát és rejtett üzemmódba kapcsolt, a szájmaszk és a kapucni takarásában csak a szemei látszottak ki. Simogatni kezdtem az oldalát, de lerázta magáról a kezemet, úgy tűnt, egyedül akar lenni.

Kicsit féltem, hogy most megint jön a szar a nyakamba. A doki azt mondta, ne görcsöljek rá az ilyenekre, mindenkinek vannak olyan pillanatai, amikor egyedül szeretne lenni, nem kell mindenben rögtön tüneteket látnom. Ez így kimondva nagyon egyszerűnek is hangzott, de szerettem Jungkookot és aggódtam érte, úgyhogy persze, hogy az ilyen helyzetekben befeszültem.

Elővettem a telefonomat, hogy lefoglaljam magam, de fél szemmel így is Jungkook testbeszédét lestem. Feszült volt, szinte láttam a belőle áradó fekete aurát, amivel taszítja magától az embereket, de akárhogy gondolkodtam, semmi nem jutott eszembe, amin felhúzhatta volna magát. Vagy lehet, hogy egyszerűen csak fáradt? – kaptam fel a fejem, és aprót bólintottam, teljesen meggyőzve magam. Jungkook ekkor fordult oda felém, és letolta a szájmaszkot az állára, hogy halljam a hangját.

– Mit csinálsz, bébi?

– Játszok. Tegnap töltöttem le. Nézd! – tartottam oda felé a készüléket, és elmagyaráztam, mi a lényege a játéknak.

Jungkook figyelmesen csücsörített, és kissé bólogatott mellé, de valahogy úgy éreztem, fogalma sincs arról, hogy mit mondok, ugyanis egyáltalán nem a képernyőt nézte, hanem Rap Monster székének háttámláját.

Meg akartam kérdezni, jól van-e, hogy mi bántja, de nem tudtam megszólalni se, mert az ajka lepecsételte az enyémet. Apró csók volt, nem éreztem benne a túlfűtött erotikát, sem az erőszakot, egyszerűen csak megcsókolt, mintha ez olyan természetes lenne, mint a levegővétel.

– Bébi, csináljuk ma fordítva? – kérdezte, a tekintete fogva tartotta az enyémet.

Ezen görcsölt eddig? – ráncoltam össze a homlokomat, majd amikor megláttam a csalódottságot a szemébem, gyorsan megszólaltam. Féltem, hogy félreérti.

– Rendben.

– Nem, látom, hogy nem akarod – húzódott vissza, készen arra, hogy az ablak felé antiszockodjon, de a vállához dőltem.

– Tényleg rendben van.

– Ne hazudj!

– Nem hazudok. Komolyan. Csak láttam, hogy morcos vagy, és meglepődtem, hogy csak ennyi az egész.

– Nem is voltam morcos! – kérte ki magának Jungkook. Ilyenkor kicsit felcsúszott a hangja, és édesen ráncolta az homlokát. Cuki.

– De láttam, hogy bajod van…

– Csak fáradt vagyok, meg szúr a szemem. Túl sok volt ma a fény.

Jól esett, amikor odahúzott magához, és összebújva ültünk. Szerettem, ha Jungkook óvó karjai átfognak, és érzem a testének melegét. A parfümje sosem volt olyan erős, mint az enyém, de mindig a frissesség jutott eszembe róla, a csillámló vizű folyók, a hűs természet, a nyugalom és a békesség.

Egymásba karolva mentünk fel a lakásba, és amint levettük a cipőt és a kabátot, már el is tűntünk a szobámban. Jungkook áthozta pár cuccát, mióta beköltöztünk egyetlen egyszer aludt a saját helyén, akkor is hajnalban már mellettem húzta a lóbőrt. Mivel három éve folyamatosan együtt hajtottuk álomra a fejünket, nehéz volt, amikor külön kerültünk. Én általában a párnát szorongattam, hogy enyhítsek a feszültségemen, ő nem tudom, milyen módszerekkel stimulálta, hogy van mellette valaki.

Jungkook hihetetlenül gyengéd volt, óvatosan csókolt, lassan, lágyan simogatott, és rengeteg időt fordított rám. Kicsit zavarba is hozott ezzel a viselkedéssel, úgy éreztem magam, mintha ez lenne az első alakalom, és hiába nem így volt, izgulni kezdtem.

– Jungkook, gyorsabban! – kértem, és a hajába túrtam, hogy irányítsam a feje mozgását, de makacsul tartotta az ütemet.

Mélyet sóhajtva döntöttem vissza a fejem a párnába, és hagytam, csinálja csak, ahogy akarja, úgyis azon dolgozik, hogy nekem jó legyen. Ráadásul ismerte már a testem minden rezdülését, hamar rájöttem, hogy ez csak egy trükk volt, hogy aztán váratlanul érjen, amikor rákapcsol.

Hangosan nyöszörögtem alatta, és amikor végre eleresztett, éhesen kaptam az ajkai után, és azonnal a derekára kulcsoltam a lábaimat. Jungkook bár lassan hatolt belém, miután megszoktam, gyorsan mozgott. Hihetetlen, hogy mennyire megerősödött az évek alatt, a karján feszültek az izmok, ahogy megtartotta magát, miközben az én lábamat is fogta, és egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki megerőltetné magát. Élvezettel simogattam a feszes, széles vállait, a fogaimmal a vállát karistoltam, próbáltam minél jobban hozzá tapadni, hogy érezzem minden rezdülését.

– Bébi, ha ennyire rám csimpaszkodsz, nem tudok mozogni – tolt vissza a matracra Jungkook, és kissé lejjebb mászott, hogy kényelmesebben lökhesse előre a csípőjét.

Tudom, hogy minél inkább rám dőlt, annál korlátozottabban döngölhetett, de annyira szerettem volna, ha betakar, és nem csak a testem alsó felén érintkezünk. Simogattam az alkarját, néha megpróbáltam közelebb húzni, de alig mozdult előre pár centit, és ez egyre jobban frusztrált.

– Mi az? – simított végig az arcomon Jungkook. – Mit szenvedsz?

– Olyan messze vagy – nyűgösködtem. – Simulj hozzám!

– Jó – sóhajtott fel Jungkook, és kihúzódott belőlem. – Akkor fordulj meg!

Nagyon hamar a matracnak szorítva találtam magam, de így legalább Jungkook tényleg betakart. A csípőmön átfonta a karját, hogy kellően felemelje, de a felső teste a hátamhoz nyomódott, és a szája a fülemmel és a nyakammal játszott. Így már sokkal jobban élveztem.

Jungkook az aktus végére olyan szépen összeharapta a vállam, hogy oda kellett figyelnem rá, mindenképpen szóljak a stylistnak, hogy olyan felsőt adjon, amiből nem látszik ki.

– Mióta ragaszkodsz így hozzám? – kérdezte Jungkook nevetve, miután bebújtam az ölelésébe. Olyan lehettem, mint egy kis süni, aki összegömbölyödik, és begurul a vackába, egy milliméternyi hely nem volt közöttünk, a kis kifli és a nagy kifli összesült.

– Mindig is ragaszkodtam hozzád, de most még jobban.

– Értem – nyomott egy csókot a hajamba Jungkook. – De V… Figyelj! Beszélni akarok veled valamiről.

Azonnal összeszorult a gyomrom, a szex utána beszélgetések az utóbbi időben nem sültek el jól, felrémlett bennem a pizsiparti utáni reggel, amikor az arcomba vágta, hogy nem kellek neki. Azt nem hittem, hogy most is erről lenne szó, de biztos voltam benne, hogy valami kellemetlen következik.

– Mondjad csak! – suttogtam alig hallhatóan.

– Holnap lesz Jimin születésnapja, és kitaláltam neki egy ajándékot, de félek, hogy nem fogsz örülni neki.

– Mit találtál ki? – kérdeztem. Próbáltam figyelni rá, hogy semleges maradjon a hangom, de sajnos kiérződött belőle a féltékenység.

– Holnap után megyünk Japánba, és lesz ott pár nap a koncert után szabadba, úgyhogy arra gondoltam, hogy Jiminnel tovább maradnánk, és az lenne az ajándéka, hogy együtt „telelünk”.

Nem tetszett ez az ötlet. Túlságosan randi szaga volt, én legalább is úgy képzeltem, hogy Jungkook édesen cipelgetné Jimint mindenhová, és akárhogy is próbáltam ezt minden szögből nézve randinak könyvelte el az agyam.

– Nem örülsz – konstatálta Jungkook.

– Féltékeny vagyok.

– De hát nincs mire! – csókolta meg a fülem. – Te vagy a párom, Jimin meg csak barát.

– De neki te nem csak az vagy.

Jungkook mélyet sóhajtott, és kicsit lazított a szorításon. Nem akartam, hogy elengedjen, olyan jó volt úgy, békésen pihenni vele. Megérhette volna, hogy engem zavar az, ha kettesben túráznak Japánban.

– Ellenkező esetben biztosan te is féltékeny lennél – próbáltam rámutatni a frusztrációm okára.

– Én csak egy ember esetén lennék az, de jobban meg is lenne az okom rá, mint neked.

Hirtelen nagyon hideg lett. A korábbi óvó, meleg ölelés már nem fűtötte a testem, Jungkook szavai betaláltak, elöntött a bűntudat. Fájt neki az a minjae-s eset, és valóban nem vádolhattam azzal, hogy Jiminnel szórakozna. Csókolóztak már, de Jungkook nem akarta, és azóta sem láttam egyetlen jelét se annak, hogy hitegetné Jimint, vagy viszonozná a közeledését, szimplán barátoknak tűntek, de én azért láttam, hogy Jiminie hogyan néz rá.

– Sajnálom, nem kellett volna felhoznom – kért bocsánatot Jungkook. Ez meglepett. Nem szokta ilyen gyorsan belátni a hibáit, és nem is éreztem bűnösnek érte. Mindketten hajlamosak voltunk arra, hogy odaszúrjunk a másiknak, ha zaklatottak leszünk. Igaz, a doki azt mondta, szokjunk le erről, mert feleslegesen tépünk fel sebeket.

– Nem arról van szó, hogy nem bízok benned. Egyszerűen csak féltékeny vagyok. Mindenkire az lennék, de Jimin… Jimin beléd van esve.

– Tudom, és hidd el, hogy nem táplálom ezt benne! Barátilag utazunk el, és barátként is jövünk vissza. Nem fogok semmi olyat csinálni, amivel bánthatnálak téged.

Nagyon ért már az a beszélgetés Jiminnel, csak fogalmam sem volt róla, mit mondjak. Vele még nem kerültem ilyen fojtogató helyzetbe. Jimin volt a legjobb barátom, egykorúak voltunk, sokat beszélgettünk, megértettük egymást, és összetartottunk, de mióta kiderült, hogy bejön neki Jungkook, egyszerűen nem tudtam felengedni mellette. Ha meg az ajándék elmondása előtt ülök le vele, akkor a későbbiekben úgy érezheti, hogy én figyelmeztettem, hogy viselkedjen jófiúként Japánban. Muszáj volt megvárnom, hogy visszatérjenek, és utána egyszer és mindenkorra lefixáljam Jiminnel, hogy hányadán is állunk mi most egymással.