Pókháló (5. évad): 2. fejezet: Osztálytalálkozó 3.0

Kris:

A partit Chen szervezte, Suhóhoz, ami már magában is megmosolyogtató, jól mintázza a barátságukat, de tőlem akár a sarki kocsmába is mehettünk volna, úgy kellett már nekem ez a kikapcsolódás, mint egy falat kenyér. Kezdtem teljesen becsavarodni a magánakciómtól, aztán erre még rájött az apám miatti aggódás, úgyhogy azt terveztem, hogy istentelenül bebaszok.

Taóval és Baekhyunnal egy autóval érkeztünk, amit senki nem furcsállt igazán, Tao országos cimborám volt, Baekhyunnal meg a szabadidőnk nagy részét együtt töltöttük az utóbbi időben. A bulira szerencsére mindenki szabaddá tette magát, még az elfoglalt rendőr úr is megjelent, Kyungsoo nem is lehetett volna szögletesebb annál, mint egy fakabát. Szegény, ha tudta volna, hogy Taóval már évek óta bűnözők vagyunk…

Úgy kezdődött a harmadik osztálytalálkozónk, mint mindegyik, lecsaptuk a sörösüvegek kupakját, és elkezdtünk alapozni. Random szerveződtünk kis klikkekbe, szólt a beszélgetés mindenről, suliról, munkahelyről, csajokról, kocsikról, sportról, az élet nagy kérdéseiről, aztán amikor már mindenkiben elegendő alkohol csordogált, körbeültünk Suhoék nappalijában, és letettünk a dohányzóasztal közepére egy kiürült, fektetett sörösüveget. A szabály egyszerű volt, mindenki pörgethetett egyszer, és akin megállt az üveg szája, attól kérdezhetett, vagy elrendelhetett neki egy faladatot, attól függően, az áldozat mit választ. Ilyenkor derültek ki a legnagyobb titkok, és csinált hülyét magából a legvisszafogottabb személy is.

– Puskáztál valaha? – kíváncsiskodott Tao Suhonál.

– Persze! – vágta rá zsigerből.

Baekhyun mindentudóan mosolygott, ha jól emlékeztem, ők nem csak egy osztályba jártak, de Suho közvetlen előtte ült, úgyhogy biztos látott ezt-azt. Chen persze kapva kapott az alkalmon, és belekezdett egy sztoriba, ami arról szólt, hogy bár Suho sosem engedte, hogy ő és Baekhyun lessenek róla, azt azért engedélyezte magának, hogy néha átkukucskáljon a padtársa dolgozatára, főleg angolon, ha szavakból írtak röpit. Suho tagadta a vádak azon részét, hogy ez gyakran előfordult, de már senki sem hitt neki, az idő amúgy is megszépíti az emlékeket.

– Most legyen nagy a mellény, barátom! Csináltál-e már illegális dolgot? – kérdezett be Suho Chennél, fűtötte a bosszúvágy.

– Nem, soha nem feküdtem le egy harminc plusszos nővel, akinek még férje volt, csak azért, hogy megvegyen egy házat… – ironizált Chen.

Ez jogi értelemben nem volt illegális, mert Chen már nagykorú volt, amikor ingatlanügynök lett, de erkölcsileg azért hagyott maga mögött kívánni valót. Baekhyun rosszállóan csóválta azt a kölyökkutya buksiját, pedig egy szót se szólhatott, neki is volt ám vaj a füle mögött. Aki az Aranyliliom tagja, azt előbb vagy utóbb bemocskolódik.

– Ki jönne be az itteniek közül, ha meleg vagy lány lennél? – tett fel egy szokatlan kérdést Kai a házigazdának. Úgy tűnt, aznap este Suhora járt rá a rúd.

– Nehéz kérdés, de legyen mondjuk Chen. Őt ismerem a legrégebb óta.

Chen jó színész volt, eljátszotta, hogy könnyekig meghatódik, Suho meg paprikavörös képpel lökdöste, hogy ne szívja tovább a vérét. Nem gondoltam, hogy komolyan kellene venni ezt a vallomást, Suho sosem mutatta jelét annak, hogy vonzódna a férfiakhoz, ráadásul a családja biztosan kitagadta volna érte. Egyetlen fia volt egy jól menő, felfelé ívelő vállalatvezetőnek, már születésekor elrendeltetett a sorsa, érdekházasság, öröklés, cégvezetés. Nagyjából ilyen sorrendben.

– Legdurvább dolog, amit csináltál a suliban? – Egy hülye is megmondta volna, hogy Baekhyun tud valamit, és ki akarja nyitni Pandóra szelencéjét.

– Szexeltem egy csajjal az alaksorban.

– Ne bassz! – tőrt ki Taóból a megrökönyödés.

Chen sosem volt olyan jófiú, mint az elit osztály nagy része, amikor „befalaztuk” a tanárit, ő volt az ötletgazda, a legnagyobb motiváló, a leglelkesebb „téglarakó”, csak aztán őt nem kapták el, mert senki nem keresett tetteseket az eliteknél, vagy ha látott is egyet, biztosan elkente az ügyét. Én nem lepődtem meg azon, hogy Chen nem csak aznap szegte meg a házirendet, egy életvidám fickó, akihez rengeteg energia társult, ki róhatta volna fel neki, hogy ezt néha le kellett vezetnie?

– És neked ki jönne be, ha csaj vagy meleg lennél? – Kai nagyon ráfüggött ezekre a kérdésekre, lehet, hogy a Sehun-Chanyeol páros rossz hatással volt rá.

– Hát persze, hogy az én Suho macikám! – affektált és csücsörített Chen a legjobb barátja felé.

Természetesen ez csak vicc volt, de még sosem gondoltam bele, hogy lehet-e más meleg is a csapatban az ismert párokon kívül. Ott volt Sehun és Chanyeol, akik egy párt alkottak, Baekhyun nem titkoltak rajongott értem, Tao meg mintha szemezett volna Xiuminnal, de a többiekről nem gondoltam volna, hogy másik kapura játszanának. Mivel az utóbbi időben sokat lógtam az InJoyban, mert ott el tudtam kicsit vonulni, és a pia is ingyen volt, hozzászoktam a melegek társaságához. Habár Key szigorúan vallotta, hogy nyitott bárt üzemel, azért mégis főleg meleg férfiak látogatták a VIP részleget.

Mindenkinek volt egy céltáblája, Tao – talán azért, mert rendőr lett – D.O.-t pécézte ki, és az összes rendőrös kérdést feltette neki, amikor akkora szerencséje lett, hogy rajta állt meg az üveg szája. Csinált-e már büntetendőt, használt-e rendőrcuccokat erotikus célból, élt-e már vissza azzal, hogy rendőr, Tao nem fogyott ki a kérdésekből. A legtöbbre előre megjósolható válasz érkezett, egyedül az lepett meg, hogy Kyungsoo ment már át piroson a szirénát bekapcsolva, csak azért, hogy ne kelljen várnia. Tao nem győzte megfedni ezért, pedig neki aztán jól el kellett volna bújnia, egy-egy bevetésen a KRESZ-szabályok jócskán kiestek a memóriájából.

Yixingre záporoztak a stréberségét körbejáró kérdések, a legtöbbet passzolta, de igazán akkor vált csak célkeresztté, amikor kitudódott, hogy bizony közte és Chanyeol között a suliban volt némi kölcsönös „segítségnyújtás”. A pofám leszakadt ettől a hírtől, sosem gondoltam volna, hogy Yixing vétene a házirend ellen, ráadásul ilyen durván. Chanyeol persze égett a párja mellett, hogy ez kiderült, de Sehun nem tűnt különösen idegesnek, miért is lett volna, hiszen a múlton változtatni már úgysem lehetett.

Egy legjobb barátnak két jellegzetes ismertetőjegye van, az egyik, hogy azonnal segít, ha bajban vagy, a másik, hogy ő röhög leghangosabban, ha arcba talál egy kósza hógolyó. Ilyen legjobb barátja volt Kai is Chanyeolnak, és volt töke bekérdezni egy olyat, ami nem csak drága cimborájának, de másnak is kínos volt a szobában.

– Kinek van nagyobb, Sehunnak vagy Baekhyunnak?

Baekhyun teste megfeszült mellettem, az arca pillanatról-pillanatra vörösebbé vált, talán ugyanannyira elfedte volna azt a kis affért, mint Yixing a chanyeolosat. Engem kicsit sem érdekelt, hogy Baekhyun kivel mit csinált, nem volt a pasim, és nem tartozott nekem elszámolással. Ő valahogy mégis úgy tűnt, mint aki fél rám nézni, úgyhogy lazán átdobtam a karom a vállán, érezze csak, hogy nincs harag. Baekhyun túl cuki volt ahhoz, hogy hülyeségeken szomorkodni hagyjam.

A csapatban egyetlen ember volt, akitől, ha rosszat kérdeztél, komolyan félthetted az életedet, Luhan nem tűrte, hogy baszakodjanak vele. Talán azért, mert nem ismerte elég jól, a Kai gépfegyver aznap megtalálta Luhant is, és feltett egy olyan kérdést, amitől joggal akadhatott volna ki bárki, akit ezzel vádolnak.

– Azért jöttél össze Taehunnal, mert hasonlít Sehunra?

Taehun és Sehun, bár nem tudták egymásról, hogy testvérek – Sehun nem követett idolokat, Taehun meg nem mozgott „proli” körökben –, szembetűnően egypetéjű ikrek voltak. Én, őszintén szólva, észre se vettem volna – amíg meg nem szólalna –, hogyha Sehun helyett aznap Taehun jött volna el a buliba.

– Azért tetszett meg, mert hasonlít Sehunra, de nem ezért, hanem maga miatt jöttem össze vele – felelt Luhan teljesen diplomatikusan. A következő körökben azonban le sem lehetett vakarni a Kairól, kellemetlenebbnél kellemetlenebb kérdésekkel bombázta a korábbi támadóját.

Egy idő után kezdett unalmassá válni az üvegezést, ráadásul nem hoztunk az elején szabályokat, úgyhogy mindenki passzolta a mersz kategóriát, és így nem volt min röhögni. Chen hamar felismerte ezt a bakit, és új játékot ajánlott. Hosszasan magyarázta a szabályokat, először nem is értettem, hogy mit akar kihozni belőle, aztán leesett, hogy csak annyit kellett volna mondania:

– Ez a Telephaty Game – öntöttem szavakba a felismerésemet.

– Mr. English megértette… – ugratott D.O. Wow! D.O. tud ugartani?

A telepátia játékot úgy szokták játszani, hogy valaki bedob egy fogalmat, mondjuk a szívet, és akkor nyer a csapat, vagy a páros, ha a szívet ugyanúgy mutatják. Ezt csavarta meg egy kicsit Chen, és egyfajta kérdőívet kreált belőle, ahol a célszemélyt érintő kérdésre mindenkinek válaszolnia kellett, és az, aki pontosan ugyanazt írta, mint a főszereplő, pontot kapott. Az alkohol miatt nem emlékszem az összesre, de a legviccesebbek megmaradtak:

1. Sehun lábméreténél senki nem kapott pontot, még Chanyeol sem, pedig ő váltig állította, hogy tudja. Végül kiderült, hogy a sajátjához mérte, de még azt se tudta jól.

2. Mitől fél Tao? (Helyes válasz: Szellemek, bogarak.)

Xiumin: Bogarak

Chanyeol: Szellemek

Én: Szellemek, méhecske

D.O: Rendőrség (Ezen szakadtam! XD)

Chen: D.O. (Köztük Kyungsooval megvolt a telepátia).

Suho: Angol (Ez nem volt fair, mert Tao suli óta egész jól megtanult angolul).

Luhan: Szűk nadrág. (?)

Yixing: Lebukni.

Baekhyun: Nyilvánosan felszólalni.

3. Sehun kedvenc illatánál Chanyeol volt olyan önelégült, hogy beírta magát, de végül Sehun anyja lett a megfejtés, pedig Luhan Taehunt is bepróbálta, lehet, félreértette a kérdést, és a saját kedvencét írta le.

4. Tao után én is megkaptam a mitől félek kérdést, és a többiek érdekes dolgokat gondoltak rólam.

Tao: Cu-tae-ki, a macskám (Ebben igaza volt, Cuki egy UFO, még ha Tao nem is hiszi el)

Baekhyun: Tao macskája

Xiumin: Hogy elveszik a kocsiját (Sosem gondoltam rá, de az tényleg bebaszott volna)

D.O.: Rendőrség (Nem, engem nem kapnának el, nem úgy, mint Taót…)

Suho: Egyest kapni angolból (Azt próbálja meg valaki!)

Luhan: Magány.

Nem gondoltam volna, hogy valaki kitalálja, de Luhan egy mélyen depresszív pasival élt együtt, úgy tűnt, apró jelekből is felismeri, ha valakinek a fülébe ugat a fekete kutya. Nem voltam depressziós, de az apámmal történtek megviseltek, és ráébredtem, mennyire félek tőle, hogy egyedül maradok. Erősen gondolkodtam rajta, hogy beszerzek egy háziállatot.

5. Baekhyun kedvenc állatánál nem volt kérdés, de Yixing azért szellemesen beírta, hogy én. Nem tévedett sokat, Baekhyun mániája volt az az elképzelés, hogy én és ő is farkasok vagyunk, és ezért összetartozunk. Nem tudom, még sosem éreztem vágyat arra, hogy megvonyítsam a Holdat, de abban igazat adtam Baekhyunnak, hogy neki olyan éles a hallása, mint egy farkasé. Amennyire nekem pontosak voltak a megérzéseim, ő olyan tisztán meghallotta az apró neszeket, és ezek nagyon sokszor jól jöttek a közös gyakorlásokon, Baekhyun bemérte az ellenség pozícióját a fülével, én tervet alkottam, Tao „lelőtte”. Tökéletes csapatot alkottunk.

Egy keményre sikeredett parti után általában nem az a kérdés, hogy ki megy haza, hanem az, hogy hogyan, és ez nekem is okozott némi fejtörést. Mindnyájan ittunk, így egyikünk se ülhetett volán mögé, de én vonakodtam attól, hogy egy idegen beüljön a kocsimba, így köztes megoldást kellett találnunk. Mindhármunk pótapja nem örült, hogy éjjel háromkor felzargattam egy fuvar miatt, de volt olyan jó fej, hogy értünk jött, és még csak nem is morgott.

– Donghae, igazi király vagy – paskoltam meg a vállát.

– Ha már itt tartunk, találtam egy céget, aminek köze lehet Seunghyeonhoz. Ha holnap kijózanodtatok Taóval, nézzétek meg. Átküldöm az adatokat.

Seunghyeon szelleme tényleg sose hagyta, hogy kikapcsoljak, folyton felbukkant, hogy idegesítsen, és cselekvésre ösztökéljen, pedig már rég el kellett volna foszlania, mint a testének.

– Tényleg, Donghae! Hová temették el Seunghyeont?

– Hogy-hogy hová? A temetőbe, mint mindenkit.

– És a csaja sosem járt ott? Figyelitek egyáltalán a helyet?

– Nem sűrűn szoktam neki virágot vinni, ha erre vagy kíváncsi… – Ezúttal már morgott a terminátor. – Yixing nagynénje bujkál, nem? Nem hiszem, hogy kockáztatná a testi épségét csak azért, hogy gyertyát gyújthasson a férjének. Szerintem felesleges őrszemet állítanunk a sírhoz.

– Szerintem tedd csak meg! Sose lehet tudni.

Seunghyeon esetében a leghülyébb ötlet lehetett a legbriliánsabb is, egyszerűen nem lehetett eldönteni, milyen stratégia kell ahhoz, hogy kibogozód a szálakat, amiket összekevert. Akárhogy agyaltam, sosem találtam választ arra, hogy Seunghyeon a halálakor elbukott, vagy csak elindított valamit, amiről korábban sejtelmünk sem volt.

Egy pók ül a lelkem mélyén és fonja, fonja,

fonja a dalt, mint egy hálót, nem törődik semmivel

kábító, vesztő fonadék - s a lelkem mind belevonja

hogy megmozdulni se tud már - én csak nézem, mit mivel.

S csak érzem szövődni e verseket, - nem én szövöm őket - hogy születnek,

ki szavaiból? nem tudom - mily dallamra? nem tudom.

Borzadva látom hogy fekete lelkemből tarka szók erednek,

és hálójukban zsibbadtan fekszik bánatom.

(Babits Mihály: Ó líra, líra…)

Következőleg otthon hagyom a telefonomat (Hongseok x Kino) (Fordítás!)

Szerzői megjegyzés: A mű nem az enyém, én csak lefordítottam magyarra, hogy azok is élvezhessék, akik nem szeretnek, vagy nem olvasnak jól angolul. Remélem, elnyeri a tetszéseteket. Az eredeti linkje.

Az a kis szaros.

Hongseok hitetlenkedve bámulta a telefonját, biztosra véve, hogy ez csak egy mocskos álom, mert Hyunggu biztosan soha nem hozakodott volna elő ilyesmivel a való életben, pont akkor, amikor neki a színész karrierjének egyik legfontosabb találkozójára kell mennie. Nem, ennek álomnak kellett lennie.

–Yang úr? Park úr várja – tért vissza a titkárnő, és Hongseok majdnem elejtette a telefonját, ahogy sietősen próbálta eltemetni a zsebében.

– Rendben, köszönöm – kelt fel, és végigsimított a fehér ingjén, mielőtt mély lélegzetet vett. Amilyen gyorsan csak lehetett, ki kellett vernie a fejéből azt a képet, amit kapott. Attól a képtől másodpercről másodpercre szűkebb lett a nadrágja. Kibaszott Hyunggu.

Hongseok besétált a tárgyalóterembe, ahol Park Jonghun, Korea egyik legnagyobb színész vállalatának elnöke köszöntötte.

– Ah, Hongseok, jó újra látni – mosolygott rá az üzleti mosolyával, Hongseok visszamosolygott, és megrázta a férfi kezét, miközben meghajolt.

– Önt is, Park úr – mondta, és újra felnézett.

Park úr egy kézmozdulattal megkérte, üljön le, és Hongseok bólintott rá, majd újra meghajolt, mielőtt leült volna. Voltak ott mások is, de Hongseok cégétől senki. Beszéltek vele róla, hogy már leszerződtek ezzel a céggel a színészkedéssel kapcsolatban, ami azt jelentette, hogy neki sokszor kell majd egyedül megbeszélésekre járnia.

Park úr elkezdte a beszédjét, és Hongseok követte is, körülbelül két percig, amíg meg nem érezte, hogy valami rezeg a zsebében. Egyszer. Kétszer. Megfeszült, és remélte, senki nem vette észre. A szívverése felgyorsult, úgy érezte, ver vagy százzal másodpercenként, és habár minden ordított benne, hogy ne tegye, megragadta a telefonját ott, ahol hagyta, a nadrágjának hátsó zsebébe temetve. Park úr magyarázott valamit a stábnak, arról beszélt, milyen remek volt Hongseok a korábbi filmjében, és milyen jövőbeli tervei vannak, és valaki kérdezett is valamit, ami szerencsére nem Hongseokról szólt.

Valahogy sikerült a fiatal énekesnek úgy feloldania a telefonját, hogy senki nem vette észre, és szerencsére senki nem ült mellette, így fellépett Snapchatre, és csak akkor hezitált, amikor meglátta a piros keresztet Hyunggu neve mellett. Tényleg most kellene ezt megnézni? Az esze valami teljesen mást mondott, mint a farka, de végül az utóbbi nyert.

Amint megnyitotta a képet, azonnal szédülni kezdett, a tűz fellobbant benne, és nagyot nyelt. Az a kis ribanc!

És ott volt ő, az a gyönyörű ember, Kang Hyunggu, és nem viselt semmit, csak szürke alsónadrágot, szorosat, és láthatóan pár ponton nedveset. Basszus. Tükörben csinálta a képet, ami megmutatta a szépen kidolgozott felsőtestét, a nem meghatározó, de létező kockáit, és a hibátlan bőrének ragyogását. Úgy nézett ki, mint egy isten, mint egy kibaszott szexisten. Ami azonban a legnagyobb figyelmet kérte, az egyértelműen az alsójában lévő kemény farka volt, az a farok, amit Hyunggu minden képen egyre ijesztőbben közelebbről mutatott. Hongseok fészkelődött kicsit a székben, és gyorsan csekkolta, észre vette-e valaki. Szerencsére senki.

Az arca valószínűleg egy paradicsom színét vette fel, de azt remélte, az emberek körülötte ezt annak a jelének fogják venni, hogy izgul, és hogy nagyon izgatott a projekt miatt.

Le sem tudta venni a tekintetét a telefonról, miután realizálta, hogy a következő snap nem kép, hanem videó. Arról szólt, hogy Hyunggu megragadta a saját farkát, kivette az alsóból, és lassan verni kezdte, elérve, hogy az elő váladéka az ujjaira cseppenjen. Az arcvonásai éteriek voltak, a fogai az alsó ajkát harapták, az arca halovány vörös lett. Hongseok biztos volt benne, hogy belehal abba, hogy milyen kemény lett, milyen szűk a nadrágja, és hirtelen milyen meleg lett a szoba.

„Nézed őket, hyung?” bukkant fel hirtelen egy üzenet, és Hongseok úgy érezte, egy ütemet kihagyott a szíve.

„Nézed, mit csinálok, miközben rád gondolok, hyung?”

A kurva életbe! Hongseok szerette volna felpofozni Hyunggut, hogy abba hagyja, de közben olvasni is akart, olvasni a mocskosságáról, arról, hogy milyen keménnyé tette Hyunggut, anélkül, hogy ott lenne.

Újra nyelt egyet.

„Nem tudok nem magamhoz érni, hyung. Olyan kemény vagyok érted, miért nem vagy itt, hogy kezelésbe vegyél?”

Hongseok beharapta a száját, és felemelte a tekintetét, hogy újra ellenőrizze, nem kapták-e rajta, de az elnök éppen akkor egy heves vitában állt az egyik staffossal. Őszintén, Hongseok azt sem tudta, miről szól a beszélgetés, annyira el volt foglalva azzal, hogy lefoglalják.

„Rohadtul tudod, miért nem vagyok ott, hogy törődjek veled, Hyunggu” pötyögött olyan gyorsan egy kézzel, amilyen gyorsan csak tudott, miközben a másik keze nyugton pihent az asztalon.

– Hongseok, mit gondolsz? – Amikor Hongseok meghallotta a megszólítást, majdnem elejtette a telefonját. Megköszörülte a torkát, felnézett, kissé felült, és hamis mosolyt villantott.

– Úgy gondolom, hogy bármilyen lehetőség elé is állít engem, Park úr, én követni fogom. Biztos vagyok benne, hogy Ön tudja, mi a legjobb a színészeinek – bólintott egy kicsit Park úr felé, aki elégedettnek tűnt ettől.

– Én is így gondoltam… – Bármit mondott ezt követően Park úr, nem jutott el Hongseok füléig. Amikor a telefonja újra vibrálni kezdett, a farka kellemetlenül megrándult a nadrágjában.

„A hyung haragszik Hyunggura? L” Hongseok gyakran beszélt ilyen szeretlek-utállak módon Hyungguval.

„Nem csak mérges, hanem kibaszottul dühös” írt vissza.

„Jaj, ne! Mit tehet Hyunggu, hogy újra boldoggá tegye a hyungot?” Meg sem várta a választ, helyette küldött egy képet. Hongseok ekkor már nem hezitált, de amikor meglátta, azt kívánta, bárcsak így tett volna.

Hyunggu volt a képen, a hasán feküdve – Hongseoknak fogalma sem volt róla, hogyan csinálta meg a képet, de az összes istennek hála, Hyunggu tényleg nagy tehetség volt –, ujjaival a fenekében, arccal a matrachoz közel, nyitott szájjal, csukott szemmel. Hongseok szeretett volna káromkodni, eldobni a telefonját, csak hogy újra felkaphassa és örökké a képet nézze. Ahogy a helyzete engedte, amilyen gyorsan csak tudott, screenshotot csinált a képről.

„Tetszett a hyungnak a kép?” Hyunggu következő üzenete akkor érkezett, amikor képernyőfotót lőtt.

„Hogyan tudsz írni, miközben magadat dugod?” kérdezte Hongseok, tartva a chatbeszélgetésben a komolyat, miközben a valóságban már minden összeszedettségét elveszítette.

„Két kezem van, tudod. Van ötleted, mit tehetnék a másikkal?”

Hongseok nyelve hegyén volt egy káromkodás, de összeszorította a száját, és visszatette az asztalra az egyik kezét, mert ha mindkettő lent volt, az gyanúsabbá tette.

„Azt akarom, Hyunggu, hogy térdelj le! Folytasd az ujjazást, olyan csini vagy, amikor csinálod.”

A következő üzenet körülbelül egy perce múlva érkezett meg, és majdnem megölte Hongseokot. Megérte azonban várni rá, újabb kép volt, Hyunggu térdelt, előrehajolva, nyitott szájjal, és csillogó tekintettel nézett a kamerába. A keze a háta mögött volt, így Hongseok csak sejthette, hogy Hyunngu éppen a karcsú ujjaival dugja magát.

Ha ennek a kibaszott megbeszélésnek nincs nemsokára vége, a gatyámba fogok élvezni.

Mintha Hyunggu olvasott volna a fejében, a következő üzenet egy újabb videó volt. Hongseok több mint biztos volt benne, hogy arról szól, ahogy Hyunggu magát bassza, és csak a gondolata ennek ijesztően megemelte a szívverését, és a farka újra megrándult, szinte kiáltott érte, hogy Hongseok végre szabadítsa ki, és adja meg, amit megérdemel.

Ekkor történt az is, hogy Hongseok rájött, ezt biztosan nem nézheti meg a tárgyalóteremben. Akármennyire is utálta a gondolatot, hogy ebben az irodaházban verje ki, kizárt volt, hogy ilyen állapotban haza menjen. Nagyon szerette volna látni Hyunggut, az a kis rohadék megérdemelte, hogy megbüntessék a művéért. Tudta, elég lenne egy percet néznie a videóból, és magához nyúlna, de meg kellett tartania a józanságát – akkor is, ha az valószínűleg elveszett, amikor megnézte az első képet.

Visszatette a telefont a zsebébe, próbálva figyelmen kívül hagyni a rezgést, és azzal nyugtatta magát, hogy nem tarthat már sokáig a megbeszélés, és hamar, nagyon hamar távozhat.

Tévedett. A megbeszélés egészen pontosan fél órával tovább tartott, mint tervezték, és Hongseoknak egy Cube taggal kellett hazamennie. Magában átkozta Park urat és mindenkit az épületben, de a valóságban kezet fogott, megköszönte a találkozót, meghajolt, és elmondta, mennyire várja, hogy újra lássa őket.

Abban a pillanatban, hogy elhagyhatta a termet, a legközelebbi mosdóba futott, és leellenőrizte az összes kabint, mielőtt eltűnt volna az utolsóban. Bezárta az ajtót, a falnak dőlt, és miközben kihalászta a mobilt a zsebéből, kicsatolta az övét. Azt gondolnád, hogy a merevedése lelohadt, de nem, még ha arra is próbált koncentrálni, hogy miről beszéltek a tárgyalóteremben, csak arra tudott gondolni, hogy Kang Hyunngu magát dugja, miközben rá gondol.

A telefonjában húsz új üzenet várta, mind a fiatalabbtól. Ezúttal tényleg szitkozódott, majd letolta a nadrágját, és dörzsölni kezdte magát, frusztráltan felnyögve.

„A hyung elfeledkezett rólam?” Hyunggu nyafogó hangja a fejében szólt.

„Oh, hyung a találkozóra koncentrál, igaz? Milyen jó hyung…”

„Nos, Hyunggu folytatja a hyungért…”

A francba, Hongseok érezte, hogy megremeg mellkasa a levegővételnél, amikor megnyitotta azt a videót, amit korábban későbbre, vagyis pont erre a pillanatra tartogatott.

Anélkül, hogy érdekelné, Hongseok feltekerte a hangerőt, teljesen kikészülve attól, milyen gyönyörű Hyunggu hangja. A nyögései betöltötték a teret, akárcsak Hongseok halk zihálása, ahogy keményebben kezdte verni magát, figyelve Hyunggu minden mozdulatát a videóban.

A fiatalabb jó munkát végzett, ujjazta magát, a tekintete szikrázott, akárcsak a száját elhagyó nyögések, keveredve némi nyöszörgéssel, és végül azzal, ahogy Hongseokot szólongatja.

A kurva életbe!

A következő felvételen Hyunngu magát pumpálta, gyors mozdulatokkal, miközben hangosan nyögött.

„Selfie botot használok, hyung, így úgy tudom venni magam, hogy egyszerre ujjazom, és verem magam.”

Ekkor Hyunggu nem várt a válaszra, a következő videóban Hyunggu ki-be mozgatott egy dildót magában, és lustán simogatta magát. Hongseok nem tudta, mégis hogyan forgatta ezt le, aztán rájött, hogy valószínűleg tekercsre vette, aztán elküldte snapchaten.

Az idősebb nem bírta már tovább, letolta az alsónadrágját is, és a fájóan kemény farkát ezúttal már rendesen megragadta, és felvette azt a ritmust, amivel Hyunggu kefélte magát a dildóval.

Hongseok tekintete a képernyőre ragadt, és újra rájött, milyen szexi Hyunggu. A bőrén apró izzadtságcseppek fénylettek, a lábai hosszúak és férfiasak, a farka valószínűleg lüktet az ujjai alatt, és a feneke olyan szűk, hogy Hongseok beleremegett már abba is, hogy csak belegondolt. A francba, ha nem hagyta abba, hogy arra gondol, hogyan dugná Hyunggut, nem tudott már sokáig kitartani.

A hang még mindig fel volt tekerve, Hyunggu nyöszörgései és nyögései hangosodtak, és már keveredett mocskos hangokkal, amit a kezének egyre gyorsabb mozgása eredményezett.

– Jól csinálja Hyunggu, hyung? Azt kívánom, bárcsak a te farkad lenne, hyung, bárcsak a te farkad töltene ki – nyögött újra, és még gyorsabban mozgott. – Hiányzik, hogy bennem legyél, hiányzik, hogy belém élvezz, hyung.

Hongseok felnyögött, és bólintott egyet. Valóban túl rég volt, hogy a fiatalabban lett volna, a beosztás, és a kevés alvás nem adott nekik időt egymásra.

– Olyan közel vagyok, Hongseok hyung, olyan közel…” – a kezével a mellbimbóival kezdett játszani, miközben hangosan nyögött, és még mindig mozgott. Hongseok látta, milyen közel jár Hyunggu, és mennyire próbálja visszatartani.

– Csak menj el, Hyunggu, bassza meg! – suttogott, és növelte a tempót.

A videó véget ért, de hamar követte egy újabb. Majdnem ugyanaz a szög volt, de Hyunggu már hevesebben mozgott, a farka fel és le lengett, a mellbimbóit morzsolgatta, és a szabad kezének ujjait szopta, miközben hangosan nyögött.

Hongseok érezte, hogy nem tudja tovább visszatartani. Leszakított némi wc papírt, nem akarta összemocskolni annak a cégnek a mosdóját, ahol valószínűleg dolgozni fog.

– Bassza meg, Hongseok hyung, kellesz! – nyafogott Hyunngu.

– És te is kellesz nekem, Hyunggu. Most már, kérlek, kurvára menj el! – szuszogta Hongseok, és miközben Hyunggu fényes szemeit és elnyíló ajkait nézte, gyorsított a kezén.

– Oh… Oh, f-fuck, hyung! – Hyunggu ekkor élvezett el, fehéren lövelve ki a takaróra, majd összeszorította a combjait, és rámarkolt a férfiasságára, valószínűleg azért, hogy ne élvezzen mindenhová.

Hyunggu arca, amikor elélvezett, átlendítette Hongseokot a szakadékon. A szépen előkészítetett wc papírba spriccelt, Hyunggu nevével az ajkán, és megrándult egyszer, kétszer, lucskosan és kontroll nélkül.

Nehezen rendezte újra a lélegzetét, a fejét a falnak döntötte, és próbálta felfogni, mi történt. Tényleg kiverte magának abban az átkozott mosdóban, arra, hogy egy fiatalabb csapattársa mocskos képeket és videókat küldött magáról… Soha nem érezte még ennyire kínosan magát.

„Ügyes volt Hyunggu?” szólt az utolsó üzenet, amire Hongseok még nem válaszolt.

„Mocskos egy fiú vagy te, Hyunggu” húzta fel a boxerét és a nadrágját. „Készülj fel, hogy megbüntetlek, ha hazaértem!”

„Alig várom.”

A zuhany alól éppen kiszálló, kacsintós válasz selfie Hyungguról megmosolyogtatta Hongseokot.

Miután kisétált a mosdóból, és elhagyta az épületet, elhatározta, ha következőleg újabb találkozója lesz, biztosan otthon fogja hagyni a telefonját.